Nemzetközi foci

Felcsúton és Kisvárdán lehet, Barcelonában és Torinóban nem. Mi az?

Salvador Illa spanyol egészségügyi miniszter és Vincenzo Spadafora olasz sportminiszter szerint országuk élvonalbeli labdarúgó-bajnokságának következő idényrajtján, szeptemberben sem térhetnek vissza a szurkolók a lelátókra.

Figyelembe véve a jelenlegi helyzetünket, nem látok erre esélyt. Óvatosnak kell lennünk a vírussal, egyáltalán nem ajánlott, hogy sok ember összegyűljön egy helyen

– nyilatkozta Illa csütörtökön.

A spanyol sportminisztérium és a labdarúgóliga is abban reménykedett, hogy ősszel már korlátozott nézőszám mellett rendezhetik a mérkőzéseket. Salvador Illa ezzel kapcsolatban megjegyezte, elegendő időt és információt adnak majd az illetékeseknek, hogy megfelelő döntést hozzanak az ügyben, írja az MTI.

Hasonló döntésről számolt be az olasz sportminiszter, Spadafora, aki azzal érvelt, hogy bár a stadionokban van elég hely ahhoz, hogy 10 ezer ember biztonsági távolságtartás szabályai szerint megtekintse a meccseket,

csakhogy ez nem feltétlen igaz például a tömegközlekedési eszközökre, ha egyszerre ennyi ember egy helyre tart.

A La Liga és Serie A március közepétől több mint három hónapig szünetelt a koronavírus-járvány miatt, június közepe óta pedig zárt kapuk mögött rendezik a mérkőzéseket. A mostani idény Spanyolországban vasárnap, míg Olaszországban augusztus első hétvégéjén ér véget.

Kiemelt kép: LLUIS GENE / AFP

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik