Nemzetközi foci

Már csak kolonc a Barca nyakán a legdrágább játékosa

Nagy reményekkel és rengeteg pénzért érkezett a Barcelonához Philippe Coutinho 2018 januárjában. Két és fél évvel később azonban a Barcánál már alig várják, hogy megszabaduljanak a brazil játékostól, aki nem vált be a csapatban, viszont elég magas a fizetése, és a katalánok nem akarnak úgy járni vele, mint a Real Madrid Gareth Bale-lel.
Korábban a témában:

Az utóbbi években megszokhattuk, hogy Lionel Messi szava milyen sokat számít a Barcelonánál: ha a csapat legnagyobb sztárja rámutat valakire, az általában a klubban köt ki, így van ez most is Lautaro Martínez esetében, és így történt korábban Philippe Coutinhóval is.

Már csak a vételár a kérdés a Barca nagy fogásánál
A Barca emelte a tétet, 90 millió eurót és egy játékost adna érte.

Amikor 2017 nyarán a Paris Saint-Germain világrekordot jelentő 222 millió euróért elvitte Neymart a Barcától, a klubnál lázas kapkodás kezdődött, hogy sürgősen találjanak valakit, aki hasonló stílust és minőséget képvisel. A Barcelona már akkor is izmozott egy sort, hátha el tudja csábítani Coutinhót a Liverpooltól, de erre végül csak pár hónappal később került sor, akkor viszont a klubtörténet legdrágább átigazolását hozta össze:

120 millió eurót fizetett a brazil támadó középpályásért, ami a különféle bónuszokkal együtt egészen 160 millióig emelkedhet.

  • „Coutinho nagyon sokat adhat a csapatnak” – dicsérte az új szerzeményt Luis Suárez, aki ismerte őt a Liverpoolból.
  • „Mindannyian tudjuk, milyen képességekkel rendelkezik” – udvarolt egy sort Coutinhónak Ivan Rakitic.
  • „Szuper játékos, aki tökéletesen beleillik a Barcelona-stílusba” – lelkendezett Jordi Alba, a csapat balhátvédje.

Coutinho az Inter és az Espanyol érintésével került a Liverpoolhoz, és az angol csapatnál töltött utolsó teljes idényében produkált statisztikája (31 bajnokin 13 gól és 7 gólpassz) érthetően elvarázsolta a Barca vezetőit, akik úgy érezték, ő a megfelelő ember, Robert Fernández sportigazgató pedig egyenesen úgy fogalmazott, Coutinho lesz Andrés Iniesta tökéletes utódja.

Ahogy Jordi Alba is mondta, Coutinhónak minden kvalitása megvolt ahhoz, hogy a Barcánál is hasonlóan fontos játékos legyen, mint Liverpoolban: tökéletes technika, lehengerlő labdabiztosság és mellé a szükséges játékintelligencia, amely révén bármikor képes volt váratlant húzni.

Kicsit olyan volt, mint Gerrard, hogy amikor égett a ház, nagyon kellett kaparni, akkor vágott egy baromi nagy gólt

– mondta róla egy Liverpool-drukker. A csapatban betöltött szerepe miatt sok Liverpool-szurkoló feltehette magában a kérdést, hogy a klub miként vészeli át Coutinho távozását, de az azóta eltelt időszak erre ütős választ adott: a BL-győztes és nemsokára az angol bajnoki címet is besöprő Poolnál már senki nem sírja vissza a brazilt, aki időközben kolonc lett a Barca nyakán.

Pedig a barcelonai kaland nem úgy indult, hogy Coutinhót mindenki hatalmas buktának könyveli majd el, az átigazolása utáni fél szezonban 22 tétmeccsen 10 gólja és 6 gólpassza volt új munkahelyén, ebbe belefért egy Levante elleni mesterhármas is – igaz, nem volt tétje a találkozónak, mert a Barca már korábban bajnok lett –, valamint gól és assziszt a Sevilla elleni, 5-0-ra megnyert kupadöntőben.

Még a következő idény elején sem lehetett panasz Coutinhóra, a BL-ben négy forduló alatt egy gól és három gólpassz került a neve mellé, a bajnokságban pedig egyből góllal nyitott, és betalált a Sevilla, valamint a Real Madrid elleni rangadókon is.

A Real elleni 5-1-es Barca-erődemonstrációra 2018. október 28-án került sor, ezt követően Coutinho még 24 bajnokin lépett pályára az idényben, és már csak egy gólt és egy gólpasszt sikerült bedobnia a közösbe, amely meglehetősen vérszegény statisztika. Jórészt ez a nagyon látványos visszaesés hozta magával az ítéletet, hogy Coutinho megbukott a Barcelonánál, ahol tavaly nyáron már nem azon agyaltak, milyen poszton kellene őt játszatni, hogy magára találjon, inkább lepasszolták a Bayern Münchennek.

Annak, hogy Coutinho miért nem vált be a Barcában számos oka van, és ismerünk olyan szurkolót, aki a Messi-faktorban látja a magyarázatot.

Az az argentin válogatottban is kiderült, hogy nem mindenki tud érvényesülni Messi mellett, erről többek között Paulo Dybala is tudna mesélni, de a Barcában Neymar sem tudott annyira kiteljesedni, amennyire szeretett volna, ezért is ment el a PSG-be, mert úgy érezte, ki kell lépnie Messi árnyékából (annak ellenére, hogy a Messi, Suárez, Neymar hármas tagjai között látszólag olyan összhang volt a pályán, mintha mindig előre tudnák, mit akar csinálni a másik a labdával).

A Sport című spanyol lap újságírója, Ivan San Antonio szerint a legnagyobb gond az volt, hogy a vezetőség eredetileg valóban Iniesta helyetteseként számított Coutinhóra,

az edzőnek, Ernesto Valverdének azonban más elképzelése volt, ő inkább a támadósor szélén használta, ami a játékos számára szokatlan szerep volt.

Ha pedig valaki kényelmetlenül érzi magát a posztján, és nem tud átlendülni a holtponton, az óhatatlanul is együtt jár azzal, hogy elkezd csökkenni az önbizalma, pláne, ha még azzal a mázsás teherrel is folyamatosan szembesül, hogy ő a klub legdrágább igazolása, akitől sokkal többet várt mindenki.

Coutinho és Valverde is látszólag patthelyzetbe került, a játékos érezte, hogy nem ott játszik, ahol kellene, mégsem kezdett el reklamálni az edzőnél, miközben az eladott labdái vagy a rossz megoldásai után egyre hangosabb lett a közönség kritikája a nézőtérről.

Valverde pedig már csak az érte kifizetett hatalmas összeg miatt is játszatni akarta a brazilt, de középre nem tehette, mert az Messi felségterülete, aki rendre mélyen visszalép a labdákért, így maradt az az opció, hogy a szélen próbálgatta Coutinhót – amivel viszont megégette.

A játékos a Liverpoolban és a brazil válogatottban is sokkal kötetlenebb szerepben mozgott, a Barcában ez a fajta szabadság azonban Messi privilégiuma, és amíg a passzokban Coutinho megközelítette a liverpooli átlagát, addig a gólok, gólpasszok, lövések terén jócskán elmaradt attól.

Infografika: SofaScore

Mielőtt a Barcába igazolt, az utolsó liverpooli félévében Coutinho 14 meccsen 7 gólt szerzett, ezek közül kettőt szabadrúgásból, kettőt pedig 16-oson kívüli lövésből.

A Barcelonában a szabadrúgásokhoz nem fért oda, mert Messi állt a labda mögé, a másik nagy fegyverét, a 16-oson kívüli lövéseket pedig a szerepe miatt vesztette el, szélsőként sokkal többet volt ugyan a 16-oson belül, de itt a védelem megbontása, az egy az egy elleni játék vagy az előkészítés volt a feladata.

Coutinho-ügyben érdemes odafigyelni a Bayern korábbi legendás brazil csatárára, Giovane Elberre is, aki úgy látta, honfitársa az a típus, aki túl könnyen feladja.

„Amikor Philippe a Bayernhez érkezett, mindenki abban bízott, azt a Coutinhót láthatjuk majd, akit a Liverpoolban megismertünk. Egy olyan idény után érkezett Münchenbe, amikor a Barcában nem ment neki igazán, és sajnos úgy tűnt, ezt nem sikerült kivernie a fejéből.

Coutinho olyan játékos, aki mentálisan könnyen összezuhan, amikor nehézséggel szembesül. Nem az a típus, aki azt mondja, »Philippe Coutinho vagyok, megrázom magam, és helyrehozom a dolgokat«, és sajnos nem elég agresszív a pályán. Nekem is volt ilyen csapattársam a Bayernben, a paraguayi csatár, Roque Santa Cruz is hasonló mentalitású volt

magyarázta a münchenieknél 1997 és 2003 között 139 gólig jutó Elber.

A Bayernnél Coutinho tiszta lappal indult, megkapta a tízes mezt, amit az elmúlt években Arjen Robben viselt, és a meccsek kétharmadán kedvenc pozíciójában, támadó középpályásként játszott. Érdekes módon a Bayernnél a szélen jobban ment neki, hat gólig és három gólpasszig jutott azon a tíz találkozón, amikor a támadósor bal oldalán kapott helyett, középen, visszavontabb szerepben három gól és öt assziszt került a neve mellé.

Ugyanakkor sokatmondó, hogy a német szaklapnál, a Kickernél 3,56 az átlaga a bajnokik alapján, pedig amikor a Werder Bremen elleni 6-1-es győzelemből három góllal és két gólpasszal vette ki a részét, akkor például a legjobb, az egyes osztályzatot kapta az értékelésben. Volt viszont olyan meccse is a Bayernben, amikor a csapat tükörsimán nyert, ő mégis csak négyest kapott, ami az iskolával ellentétben a Kickernél nem számít jónak.

Bokasérülése miatt aztán áprilisban megműtötték, így nagy valószínűséggel nem lép már többet pályára a Bayernben, amely jelezte, nem kíván élni az opciós jogával, hogy 120 millió euróért megveheti Coutinhót.

Így aztán most törheti a fejét a Barca vezetősége, hogy mit kezdjen a játékossal. A klub jelentős adósságot halmozott fel, amit játékoseladásokból szeretne csökkenteni, és a Barcánál abban bíznak, Coutinhóért legalább 80 millió eurót legombolhatnak a vevőről. A Bayern-féle kölcsönvétellel nem járt rosszul a Barca, mivel a müncheniek 8,5 millió eurót fizettek erre a szezonra, és még állták Coutinho 13,5 millió eurós éves fizetését is.

A focista ügynöke, Kia Joorabchian már áprilisban elkezdett mozgolódni, amikor bedobta, hogy a Premier League lenne az ideális terep Coutinho számára, és a lapok átigazolási rovataiban egymás után tűntek fel az angol klubok vele kapcsolatban. Leicester City, Arsenal, Chelsea, Newcastle, Tottenham, így nézett ki a potenciális kérők listája, de a Spursöt máris le lehet húzni a listáról, José Mourinho ugyanis azt mondta, 10 millió eurót sokall egy kölcsönvételért kifizetni.

Azt Joorabchian is elismerte, hogy a koronavírus-járvány okozta megváltozott gazdasági helyzet nem segíti Coutinho klubváltását, mert nehéz elképzelni, hogy a komoly bevételektől eleső klubok ugyanúgy bevállalnak egy 80 millió eurós üzletet, mint eddig.

Persze ezt a megjegyzést akár úgy is fel lehet fogni, hogy Coutinho ügynöke így üzent a Barcelonának, hogy jobban teszi, ha lejjebb adja az igényeit, ellenkező esetben úgy járhat, mint a Real Madrid, amely hiába akart tavaly nyáron megszabadulni James Rodrígueztől és Gareth Bale-től, végül mindkét játékos rajta maradt.

Azt is tudni kell, hogy a Barca eddig a 120 millió eurón túl a bónuszokból 15 milliót fizetett ki a Liverpoolnak, a maradék 25 milliót pedig két feltétel teljesülése esetén kell átutalni:

  • ha Coutinho eljut 100 meccsig a katalánoknál, akkor 20 millió,
  • ha pedig BL-t nyert a csapattal, akkor további 5 millió jár a Poolnak.

A brazil légiós 76 meccset teljesített eddig a Barcánál, ha tehát nyáron sikerül megszabadulni tőle, akkor 25 milliót biztosan spórol rajta a klub, és ehhez jöhet még a fizetése révén felszabaduló 13,5 millió euró.

A klub legdrágább játékosa ma már egyértelműen nyűg a Barca számára, és hogy mennyire nem volt kifizetődő a Neymar távozása utáni nagy kapkodás, az is jelzi, hogy a Coutinhóhoz hasonlóan nagyon drágán, fél évvel korábban 125 millió euróért megvett Ousmane Dembélével fegyelmi problémái és sérülékenysége miatt szintén csúnyán befürdött a Barca.

Úgy tűnik, még Messi sem tévedhetetlen.

Kiemelt kép: JOSE JORDAN / AFP

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.