Nemzetközi foci

Sorozatban tizedik meccsét is megnyerte, bajnok a Real Madrid

A Villarreal elleni 2-1-es győzelemmel a Real Madrid lett a spanyol bajnokság győztese.

Egyszerű volt a képlet a Real Madrid számára, ha ugyanannyi pontot szerez az utolsó előtti fordulóban, mint a második Barcelona, akkor zsebben a klub 34. bajnoki címe.

Bár a Real webshopjában valaki némileg túlbuzgó volt, és idő előtt berakta a kínálatba a bajnoki címet hirdető mezt, az első félidő után úgy tűnt, lehet készíteni a pezsgőket és 34-es számmal ellátott mezt is.

A Real ugyanis vezetett a Villarreal ellen Karim Benzema góljával,

a Barcelona viszont hátrányba került az Osasuna ellen.

A katalánok a 62. percben egyenlítettek, Lionel Messi látványos szabadrúgásgólt akasztott a kapu jobb oldalába.

A Real-meccsén eközben Sergio Ramos szerzett labdát a félpályánál, majd az akciót is ő vitte tovább, és egy védő lábán átesve büntetőt harcolt ki. Amit aztán Ramos lepasszolt Benzemának, de a francia csatár hiába lőtt a hálóba, túl korán lépett a 16-oson belülre, így a bíró visszafújta a büntetőt (a Barcában egyébként Messi és Luis Suárez pár éve sikerrel játszotta el a legurítós tizenegyest).

Ramos végül átengedte a lehetőséget Benzemának, aki a jobb alsót választotta.

Bár Iborra egy szép fejessel közelebb hozta a Villarrealt, az eredmény már nem változott (Marco Asensio 90+5. percben szerzett gólját a videózás után kezezés miatt elvették), így eldőlt, hogy a Real az idei spanyol bajnok! Zinédine Zidane csapata az újraindulás óta mind a tíz bajnokiját megnyerte, így letaszította a trónról a Barcát.

Amely hiába került emberelőnybe a hajrára, így is vereséget szenvedett, mert az Osasuna a hosszabbításra még tartogatott egy meglepetést.

A bennmaradásért folytatott küzdelem is tisztult: a sereghajtó Espanyol mellett már biztosan búcsúzik az élvonaltól a Mallorca, miután 2-1-re kikapott a vendég Granadától.

A harmadik kieső a Leganés, Celta Vigo párosból kerül majd ki: előbbi Bilbaóban aratott 2-0-s győzelmével egy pontra csökkentette hátrányát riválisával szemben, amely a 3-2-re elvesztette a Levante elleni összecsapását.

La Liga, 37. forduló:

Athletic Bilbao – Leganés 0-2 (0-0)
FC Barcelona – Osasuna 1-2 (0-1)
Real Betis – Alavés 1-2 (0-0)
Celta Vigo – Levante 2-3 (2-2)
Getafe – Atlético Madrid 0-2 (0-0)
Real Mallorca – Granada 1-2 (1-1)
Real Madrid – Villarreal 2-1 (1-0)
Real Sociedad – Sevilla 0-0
Valencia – Espanyol 1-0 (1-0)
Eibar-Valladolid 3-1 (2-0)

 

A tabella:
1. Real Madrid 37 68-23 86 pont – már bajnok
2. FC Barcelona 37 81-38  79 – már BL-induló
3. Atlético Madrid 37 50-26 69 – már BL-induló
4. Sevilla 37 53-34 67 – már BL-induló
5. Villarreal 37 59-49 57 – már El-induló
6. Real Sociedad  37 55-47 55
7. Getafe 37 43-36 54
8. Valencia 37 46-52 53
9. Granada 37 48-45 53
10. Athletic Bilbao 37 41-34 51
11. Osasuna 37 44-52 51
12. Levante 37 46-53 46
13. Eibar 37 39-52 42
14. Real Betis 37 48-58 41
15. Alavés 37 34-54 39
16. Valladolid 37 30-43 39
17. Celta Vigo 37 37-49 36
18. Leganés 37 28-49 35
19. Real Mallorca 37 38-63 32 – már kiesett
20. Espanyol 37 27-58 24 – már kiesett

Kiemelt kép: GABRIEL BOUYS / AFP

Olvasói sztorik