NB II

Fiataljait is bevetette a ZTE

A szombathelyi Nagy Zoltánt is tesztelik a zalaiak, akik harmadosztályú csapatot vertek.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A Zalaegerszeg szerdán az NB III Bakony-csoportjának negyedik helyezettjét, a Körmend gárdáját fogadta műfüves pályáján. Darko Pavicsevics fejesgóljával hamar megszerezte a vezetést a hazai csapat, ám az első félidőben nem folytatódott a gólgyártás, leginkább a küzdelem jellemezte a találkozó ezt az időszakot – adta hírül a ZTE honlapja.

A mérkőzésen pályára lépett a zalaiak 1995-ös utánpótláscsapatából Babati Benjámin és Potyi is, a 94-es korosztályból Szegleti és a 96-os korcsoportból Tóth, valamint Bíró. Ott volt a pályán a Haladástól próbajátékra érkező, 94-es születésű belsővédő, Nagy Zoltán is. A szombathelyi játékos jól mutatkozott be a találkozón, ugyanis a második játékrészben tanári módon ugratta ki Hajdú Norbertet, akinek passzát Szasa Tishkevich a kapust megelőzve gurította a hálóba.

A 2-0-ra megnyert találkozó után nem pihennek sokat a zalaegerszegiek, mivel szombaton már Magyar Kupa-mérkőzésen lépnek pályára Preisinger Sándor tanítványai, a Videoton otthonában.

Felkészülési mérkőzés

ZTE FC – Körmend 2-0 (1-0)

Zalaegerszeg, műfű

ZTE FC: Vlaszák (Jahics) – Simonfalvi (Kocsárdi) – Kovács (Nagy Z.) – Nánási (Pál) – Kocsis (Bíró), Juhász (Potyi) – Máté I P. (Sluka) – Babati (Jasarevics) – Grbics (Tishkevich) – Frizoni (Hajdú N.) – D. Pavicevic (Szegleti, Tóth). Edző: Preisinger Sánor

Gólszerzők: D. Pavicsevics, Tishkevich

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik