NB II

Szalai Tamás távozott

Szalai három és fél év után saját kérésére, családi okok miatt távozik Zalaegerszegről.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Szalai Tamás távozik az NB II Nyugati-csoportjában szereplő Zalaegerszeg csapatától. Mindezt maga az érintett is megerősítette, hozzátéve, hogy családi okok miatt kérte szerződésének felbontását – áll a zaol.hu oldalon.

– Váratlanul ért bennünket Szalai Tamás két nappal ezelőtti kérése, de elmondta, miért szeretne távozni és mi megértettük problémáját – mondta Nagy Ferenc, a ZTE FC elnöke. – Fél év múlva lejárt volna a szerződése, s azzal a feltétellel mentünk bele a mostani váltásba, hogy ebben a szezonban nem szerződik velünk azonos osztályban és csoportban szereplő együtteshez.

Szalai pótlását viszont meg kell oldaniuk a zalaiaknak, hiszen olyan játékosról van szó, aki védőként és középpályásként is bevethető volt. Korábban újra felvetődött a szlovén Leon Panikvar neve a ZTE-vel kapcsolatban, és bizony nem zárható ki a lehetőség, hogy visszatérjen. Egyelőre viszont csak Babos Barnabás és az szerb Szamir Nurovics van próbajátékon a zalaiaknál, ám Nagy Ferenc elnök azt is elárulta: akár pénteken újabb játékosok érkezhetnek.

– Zavarja a munkát a nagy havazás és annak következményei, hiszen van, hogy a programot át kell írni, de alkalmazkodunk, s ez természetes – mondta Preisinger Sándor vezetőedző. – Nagyon remélem, hogy szombatra sikerült a pályát játékra alkalmassá tenni, ami nem lesz könnyű ilyen mennyiségű hó láttán, de bízom benne, hogy az ellenfél is megérkezik. Szalai távozását nagyon sajnálom, de az indokait megértjük, s mindenképpen pótolni kell őt.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik