NB I
Változott a DVSC idei utolsó bajnokijának kezdési időpontja: a Magyar Labdarúgó Szövetség versenybizottsága módosította a Loki december 9-i, Diósgyőr elleni mérkőzésének kezdését.
A klubhonlap szerint a találkozó eredetileg 15.30-kor kezdődött volna, de a döntés értelmében fél órával később, 16 órakor rendezik. A változtatás az M4 Sport csatorna – amely közvetítésre jelölte ki az összecsapást – döntése alapján történt.
Lázár Zsolt személyében sporttudományi szakemberrel egészült ki a szakmai a stáb – tájékoztatott az NB I-ben sereghajtó Mezőkövesd Zsóry honlapja.
Lázár Zsolt tanulmányait az Eszterházy Károly Egyetemen kezdte, ahol testnevelő-edző diplomát szerzett, de rendelkezik MLSZ-es erőnléti edzői licensszel is, jelenleg pedig a Testnevelési Egyetemen humánkineziológia mesterszakának hallgatója.
Ezt láttad már?
Nagy a baj a Realnál: mélyponton Ronaldo és Ramos kapcsolata
Az újdonsült munkatárs tanult Amerikában is, ahol világhírű erőnléti edzőktől számos hasznos tapasztalatot szerzett. A 26 éves szakember – aki egyébként a mezőkövesdi játékos, az egykori válogatott Lázár Pál testvére – a Vasas Kubala Akadémiától érkezett Mezőkövesdre.
Lázár Zsolt feladata a sporttudományi háttér megteremtése lesz, ezzel segítve sok egyéb dolog mellett a játékosok étkezését, pihenését, regenerálását, erőnléti felkészítését.
2017. 11. 16. 12:43
A fourfourtwo.hu szúrta ki, hogy Magyarország korábbi szövetségi kapitánya, Csábi József jelenleg erotikus szabadulószobát üzemeltet.
Ezt olvastad már?
Nem kell tovább égetni Magyarországot! A szurkolók rárontottak a játékosokra
A Fallost nevű vállalkozás Európa legpajzánabb szabadulószobájaként hirdeti magát, szigorúan 18 éven felülieknek. A leírásban az szerepel: „képzeld el magad egy piros szobába, amely tele van pajzán rejtvényekkel, és eközben ki kell szabadítanod a hercegnőt! Ez a Fallost!”
A játék honlapjáról kiderül, hogy a vállalkozás tulajdonosa Csábi, aki a Honvéd játékosaként háromszoros magyar bajnoknak mondhatja magát, és aki 2013-ban egy meccs erejéig a magyar válogatott megbízott szövetségi kapitánya is volt (Magyarország–Andorra 2-0). A játék vezetője pedig a lánya, Csábi Anett.
2017. 11. 14. 15:53
Még több foci
Még több sport
