NB I

Feladták magukat a Fradi-huligánok

Rangadó
Rangadó

2017. 11. 15. 20:20

Nem tartott sokáig a körözés.

Korábban beszámoltunk arról, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság súlyos testi sértés és csoportosan, nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntette miatt indított nyomozást, mert 2017. november 4-én Budapesten, a Groupama Arénában ismeretlen tettesek bántalmaztak két szurkolót, akik közül az egyik súlyos, a másik könnyű sérülést szenvedett.

Micsoda fordulat!
A vb-részvétel miatt megtagadja a spanyolokat a Barca tehetsége

A nyomozók a bántalmazással összefüggésben két férfit 2017. november 5-én gyanúsítottként hallgattak ki, és őrizetbe vételük mellett előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására. A két férfival szemben a bíróság lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el – írja a Police.hu.

A bevezetett nyomozati cselekmények és adatgyűjtések eredményeként a rendőrök további 18 – a verekedésben részt vevő – szurkolót azonosítottak be, akik közül 14 főt 2017. november 14-én az esti órákban elfogtak, előállítottak, majd gyanúsítottként hallgattak ki. A rendőrség további négy személy ellen elfogatóparancsot bocsátott ki, akik 2017. november 15-én önként feladták magukat.

A gyanúsítottak közül a nyomozók összesen 10 személyt őrizetbe vettek és előterjesztést tesznek előzetes letartóztatásuk indítványozására.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.