NB I

Valótlanság a Bors napilapban megjelent állítás, amely szerint az Olympiakosz Pireusz tulajdonosa, a görög Evangelosz Marinakisz egy konzorciumon keresztül konkrét ajánlatot tett Szima Gábornak a klub megvásárlására – írja a DVSC honlapja. A DVSC elnöke elmondta, sem most, sem korábban, sem szóban, sem írásban egyetlen ajánlat sem érkezett azzal a szándékkal, hogy bárki megvenné a klub többségi tulajdonrészét.
2017. 06. 08. 14:14
Nagy a feszültség a kiesés elől az utolsó fordulóban megmenekülő, hétszeres magyar bajnok DVSC háza táján. A debreceni klubtól az idény végén több játékos is távozott, érkezőkről egyelőre még nincs hír, vezetőedzője sincs a csapatnak. Állítólag a magyar futballisták körében nincs túl jó híre mostanában a Lokinak, mert sokan panaszkodnak Szima Gábor tulajdonosra. Az új stadion sokszor kong az ürességtől, a csapat gyengén szerepel, a többségi tulajdonos pedig hiába kapott engedélyt kaszinók üzemeltetésére, nem tesz bele annyi pénzt a működtetésbe, mint ahogy azt ígérte. Talán mindenki számára megváltás lenne a tulajdonosváltás, amire a Bors értesülései szerint az elmúlt napokban komoly lehetőség nyílt. Az Olympiakosz Pireusz tulajdonosa, Evangelosz Marinakisz – aki május elején megvette az angol másodosztályban éppen bennmaradó, kétszeres BEK-győztes Nottingham Forestet – egy konzorciumon keresztül már konkrét vételi ajánlatot is tett Szimának. Állítólag a felek mindenben megállapodtak, ám a debreceni klubtulaj az utolsó pillanatban mégsem írta alá a szerződést, holott a görög hajómágnás hárommilliárd forintot tervezett a csapat felvirágoztatására költeni, a céljai között a bajnoki cím megszerzése és BL-szereplés szerepelt. – Az egész teljes képtelenség – kommentálta az eladásról szóló pletykákat Szima Gábor a Borsnak. Manipulálással, robbantással vádolják a vevőjelöltet Marinakisz 2010-ben vette meg az Olympiakoszt, amely azóta zsinórban hétszer nyerte meg a görög bajnokságot, és a BL-ben is többször jutott a legjobb 16 közé. A Nottingham megvásárlására az Angol Futball Liga (EFL) engedélyt adott a görög milliárdosnak, aki ellen hazájában mérkőzésmanipulálás és egy játékvezető pékségének felrobbantása miatt vizsgálat folyik. Marinakisz állítja, nem követett el semmi törvénybe ütközőt.
2017. 06. 08. 10:28
Az NB I-es szezon utolsó helyén végző Gyirmót FC Győr hivatalos oldalán jelentette be, hogy meghosszabbították a 28 éves középhátvéd, Lengyel Dániel szerződését. A 191 centiméteres védő egy plusz egy évre szóló kontraktust írt alá. Lengyel korábban azzal írta be magát a Gyirmót FC Győr történelmébe, hogy ő szerezte a klub első élvonalbeli gólját - olvasható a klubhonlapon. A jobblábas játékos 2013 nyarán került Gyirmótra Békéscsabáról, korábban a Siófoknál, a Haladásnál és az MTK utánpótlásában is játszott. A nemrég véget érő szezonban hétszer lépett pályára és egy gólt szerzett.
2017. 06. 07. 19:36
Ami idén az NB I-ben a Ferencvárossal nem sikerült, az a megyei kettőben összejött Böde Dánielnek, bajnok lett. Ráadásul edzőként már negyedszer ért a csúcsra a Madocsával, míg játékosként az FTC-vel ez csak egyszer, a ta­valyi idényben sikerült neki. – Szívügyének tekinti a madocsai csapatot. Idegesebb szokott lenni a meccsünkön, mint a sajátján – mesélte a Borsnak Dani testvére, István, aki 28 találattal házi gólkirály lett Madocsán. – Sérülés miatt ki kellett hagynom néhány meccset, ezért csak ennyi jött össze. Az utóbbi években ennél több gólom volt – tette hozzá a 34 éves csatár, aki a bajnoki címet jelentő bátaapáti győzelem alkalmával is betalált. – Busszal mentünk a meccsre, ahová csaknem kétszáz szurkoló kísért el minket. Hazafelé velük ünnepeltünk. Hangosan énekeltünk és persze iszogattunk. Nem Böde Dániel az egyetlen válogatott játékos, aki részt vett a sikerben. A bajnokcsapatban játszik ugyanis a kilencszeres válogatott védő, Éger László is. – Hazafelé sok helyen megálltunk, azt sem tudom, mikor értem haza. Lesz még egy érem­átadó ünnepség is Madocsán a Duna-partján – mesélte az ünneplésről a hátvéd. – Minden meccs egy vasárnapi program a helyieknek. Utána mindig van egy tál étel, aki nem vezet, megiszik egy-két sört. Jó a társaság – tette hozzá Éger, aki barátjának, Böde Dánielnek tett ígéretét betartva, a profi pályafutását befejezve igazolt két éve Madocsára. A csapat egyébként nem vállalja a megyei első osztályt, az anyagiak mellett utánpótlásproblémái miatt sem. Egy osztállyal feljebb ugyanis már kötelező a serdülő csapat, ami nincs Madocsán.
2017. 06. 07. 11:46
Olvasói sztorik