NB I

Egyedi elbírálás alapján, a Vasas FC játékosa, a cseh Vít Benes megkapta a magyarországi sportorvosi engedélyt - tájékoztatta az angyalföldi klubhonlapot, Vancsa Miklós, a klub ügyvezető igazgatója. Hozzátette: ez több évtized után az első ilyen sportorvosi döntés hazánkban, amit természetesen a Vasas FC vezetése nagy örömmel vett tudomásul. Így e tekintetben elhárult az akadálya annak, hogy Benes pályára léphessen. Az más kérdés, hogy szerdán megsérült a III. kerületi TVE elleni felkészülési mérkőzésen. Mint ismert, a 28 esztendős belső védőnek 14 évesen eltávolították az egyik veséjét, és azóta így teljesített a cseh első osztályban több száz bajnoki mérkőzést. A sérült térdét csütörtökön vetik MRI vizsgálat alá, és akkor állítható fel a pontos diagnózis a térdszalagjaival kapcsolatban.
2017. 07. 20. 17:13
Kurucz Péter személyében olyan kapusedzővel bővült a Vasas Kubala Akadémia, aki széleskörű hazai és nemzetközi tapasztalataival sokrétűen fogja összefogni egyrészt a korosztályos kapusedzők munkáját, másrészt napról napra átadja majd tudását az Akadémia fiatal hálóőreinek - írja a vkla.hu. - Pályafutásom alatt utánpótlás éveimben korosztályos válogatott voltam, majd profi labdarúgóként pályára léptem többek között az Újpest FC-nél, a Ferencvárosnál, a BFC Siófok csapatában valamint Tatabányán. Nemzetközi szinten szerepeltem az angol West Ham United Football Clubnál és a Rochdale Association Football Clubnál. Edzőként a Grosics Gyula Kapusiskolánál és a Grund 1986 FC fiatal kapusainál dolgoztam - nyilatkozta a Kubala Akadémia új trénere. Kurucz Péter a Vasas Kubala Akadémia U16-19 korosztályú kapusainak fejlődését fogja felügyelni. Szakmai stábunk fiatal tagja rövid és hosszútávú terveit egyaránt megfogalmazta: - Szeretném, a meglévő hazai és külföldi tapasztalataimat minél több fiatal kapussal megosztani, illetve segíteni őket abban, hogy elérjék a kitűzött céljaikat ebben a sportban. A nyári felkészülés megkezdődött, jelenleg az ismerkedés fázisában tartunk, az előttünk álló néhány hét és edzőtáborok alatt viszont kemény munka fog folyni a siker érdekében.
2017. 07. 20. 09:23
Az új idényben minden csapat tiszta lappal indul, ám az újpesti szurkolók paksi viselkedése után a Fegyelmi Bizottságnak mégis kiemelkedően szigorú büntetésről kellett határoznia - írja az MLSZ. Szombaton elindult az OTP Bank Liga 2017-2018-as idénye. Az első, a televízió által is közvetített Paksi FC–Újpest FC találkozón – amely egyébként izgalmas kilencven percet és 2–2-es döntetlent hozott – a vendégcsapat szurkolói szinte folyamatosan elfogadhatatlan, minősíthetetlen stílusban, részben rasszista vagy szexista módon nyilvánultak meg. A vendégszektorban állók a jelentések alapján a mérkőzés során mintegy félszáz alkalommal, összesen több mint kétszázötvenszer skandálták különböző személyeknek címezve (idézet) a buzi, cigány, faszszopó, mocskos zsidó, kurva, Sieg Heil kifejezéseket tartalmazó rigmusokat, egyes esetekben náci karlendítéssel. Noha az MLSZ keresi annak módját, hogy a túl szigorúnak tartott szabályozás helyett megengedőbb gyakorlatot vezessen be a szurkolók rigmusaival kapcsolatban, az újpesti drukkerek viselkedéséhez hasonló magatartás elfogadhatatlan most és a jövőben is. A döntéssel kapcsolatosan hangsúlyozni kell, hogy a labdarúgó-szövetség és a FEB nem avatkozhat, és nem is avatkozik be egy klub és szurkolói kapcsolatrendszerébe, nem foglal állást egyik fél mellett sem. A bizottságnak az UEFA gyakorlatában is a legszigorúbb elbírálás alá eső rasszista, antiszemita, szexista rigmusok hallatán nincs más lehetősége, mint a súlyos büntetés kiszabása, amely jelen helyzetben a szezon egyik legnagyobb várakozására számot tartó Újpest FC–Ferencváros mérkőzés előtti feltételes stadionbezárás. A gyakorlatban, a jogerőre emelkedés után, újabb szurkolói fegyelmi vétség esetén zárt kapus mérkőzés megrendezésére kötelezi az Újpest FC-t a Fegyelmi Bizottság. Emellett a klubot 500 ezer forint pénzbüntetés megfizetésére is kötelezte a FEB (a rasszizmus esetén kiszabható legsúlyosabb pénzbüntetés 10 millió forint). A szurkolóknak lehet véleményük a klubjukról, a szövetségről, a játékvezetőkről, és ennek hangot is adhatnak rigmusokban vagy akár drapériákon – mint ahogyan erre is volt példa Pakson –, de a véleményeknek a szabályok, a fair play és az általános erkölcs elfogadott keretein belül kell maradnia. Emellett a FEB 2017. július 18. napján megtartott ülésén a következő határozatokat hozta: Sportszervezetek: - Az FTC Labdarúgó Zrt.-t írásbeli figyelmeztetésben részesítette szurkolói másokat megbotránkoztató magatartása miatt. - A DVSC Futball Szervező Zrt.-t szurkolói megbotránkoztató magatartása és pirotechnika alkalmazása miatt 100.000 forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezte. - A Diósgyőr FC Kft.-t szurkolói több alkalommal megvalósított megbotránkoztató magatartása miatt 50.000 forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezte. Labdarúgók: - Tóth Bence (Mezőkövesd) labdarúgó 1 soron következő mérkőzésre szóló eltiltást kapott, miután a játékvezető kiállította.
2017. 07. 18. 15:33
Kétgólos vereséggel rajtolt az NB I új idényében a Vasas, amely hétközi edzőmeccsel próbálja formába hozni játékosait. Az angyalföldi gárda a következő, Balmazújváros elleni élvonalbeli találkozó előtt ugyanis szerdán a Hévízi úton 18 órakor az NB III-as III. kerületi TVE ellen lép pályára - írja a Vasas hivatalos honlapja.
2017. 07. 18. 12:25
Olvasói sztorik