NB I

Juhász elárulta, hogy mikor akasztja szögre a cipőt

Rangadó
Rangadó

2017. 07. 20. 14:00

A székesfehérvári védőnek valószínűleg a Videoton az utolsó klubja.

A magyar kiadású Goal.com honlapon adott interjút a Videoton középhátvédje, Juhász Roland, akit a Balmazújváros elleni NB I-es rajtról, az Európa Ligáról, valamint a visszavonulásról is kérdeztek.

– Azon a mérkőzésen görcsösséget és fáradtságot éreztem a csapaton – mondta Juhász az 1-1-re végződő élvonalbeli meccsről. – Az elmúlt években nem sikerültek jól a bajnoki rajtok a Vidi számára, így mindenképpen győzelemmel szerettünk volna startolni. Úgy érzem az első félidőben belealudtunk a mérkőzésbe. Sok helyzetünk volt a második félidőben, de a Balmazújváros foggal-körömmel védekezett. Ugyan a bajnokságban van javítási lehetőség, de nem szeretnénk több ilyen mérkőzést.

A címlapfotó és a belső fotó a vidi.hu-ról származik.

Az egykori válogatott védő a Kalju elleni EL-visszavágóról elmondta, hogy még nem lefutott a párharc, úgy kell hozzáállniuk a találkozóhoz, mintha nem lenne meg a 3-0-s előny. A középhátvédnek jövő nyáron lejár a szerződése a Vidinél és arra is választ adott, hogy meddig folytatja karrierjét.

– Most még úgy érzem, hogy a jelenlegi szerződésemen kívül plusz egy évet szeretnék futballozni. Utána valószínű, hogy befejezném a labdarúgást. Úgy gondolom, hogy a Vidiben lenne a legalkalmasabb szögre akasztani a stoplist – mondta Juhász Roland.

A teljes interjú ide kattintva olvasható el.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

24 April 2018, Germany, Munich: soccer, Champions League, FC Bayern Muenchen vs Real Madrid, Allianz Arena: Zinedine Zidane, head coach of Real Madrid, speaking to representatives of the media during a press conference of Real Madrid. Real Madrid is playing against FC Bayern Muenchen in the Champions League match on 25 April 2018. Photo: Andreas Gebert/dpa
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.