NB I

A kapusedző kiakadt: Méltatlan az Újpesthez ez az amatörizmus

A liláktól távozó szakember a címercserével sem ért egyet.

Tizenhárom év után távozott Újpestről a nyáron Pálinkás András kapusedző, aki nem sokáig maradt munka nélkül, a harmadosztályú Rákosmenti KSK-nál folytatja edzői pályafutását. A szakember a fociakobon.cafeblog.hu oldalon elmondta, volt néhány rossz napja, miután kiderült, hogy el kell jönnie a negyedik kerületből, de most már csak az új feladataira koncentrál. A 68 esztendős szakember azonban nem kímélte korábbi csapatát, és Balajcza Szabolcshoz hasonlóan kritikát fogalmazott meg a klub felé.

– Mindenhol hangoztattam, hogy ami most történik, az az Újpesthez méltatlan amatörizmus. És olyan helyeken is mondtam, ahol tudtam, hogy visszamondják, de tartom is a véleményemet. Az Újpestnek nem ilyen szinten kéne lötyögnie, tötyögnie, ezt a klubot profi módon kellene irányítani. Balajcza Szabi is mindig úgy instruálta a játékosokat az öltözőben meg a pályán, hogy ez az Újpest, itt nem lehet semmi mást csinálni, csak küzdeni! Talán ő volt az utolsó mohikán – folytatta Pálinkás.

– Voltam edző Kispesten és Dunaújvárosban is, de ez a tizenhárom év meghatározónak számít az életemben. Ebből a szempontból övön aluli ütés volt, a hosszabbításban kaptam egy öngólt, és most fel kell állnom, de megoldom. A kapusok sem futhatnak be az öltözőbe, ha gólt kapnak. A pályán kell lennem, feladatokat kell végrehajtanom. Bárhol is leszek, három dolgot fogok keresni: pályát, kapust és labdát – mondta a kapusedző, majd a lilák új címeréről is elmondta e véleményét. – Sok emberrel beszéltem, akik mind azt mondták, Bandi, örülünk neki, hogy nem vagy itt. Lehet, hogy most sokan röhögnek rajtam, és azt mondják, ez csak dumál itt, de ha ott lettem volna és szerződést kapok, én biztosan felállok és eljövök! Százharminckét évet így sutba dobni és nem figyelni semmire? Ezt felháborítónak tartom, és nem vagyok ezzel egyedül. Lassan már a himnuszunkat is meg akarják változtatni. Nem az újpestit, hanem a magyart. Hogy lehet ilyet csinálni? Dolgoztam külföldön, és ha valamilyen kritikát megfogalmaztam volna, már aznap kirúgnak, mert ott teljesen mindegy, hogy van-e pénzed vagy nincs.

Olvasói sztorik