NB I bajnokok ligája

BL: gólra és győzelemre tör a Honvéd

A kispestiek és Korhuték is bizakodnak a visszavágó előtt.

A holnap esti BL-selejtező előtti utolsó edzését tartotta, előbb a Bp. Honvéd, majd utána nem sokkal a Hapoel Beer Sheva ma a Bozsik Stadionban – írja a kispestiek hivatalos oldala. Az utóbbin megjelent a Magyarországon tartózkodó Benjamin Netanjahu, izraeli miniszterelnöke. Netanjahu fotózkodott a Hapoel játékosaival, majd az újságírókkal is váltott néhány mondatott.

Először a Honvéd tartott sajtótájékoztatót. Erik van der Meer elmondta, hogy Izraelben nagyon jó eredményt értek el. A Hapoel fantasztikus csapat, egyáltalán nem lesz könnyű dolguk, mindenféleképpen megpróbálnak gólt szerezni és nyerni. A Honvéd csapatkapitánya, Djordje Kamber hasonlóan vélekedett a mérkőzésről:

– Múlt héten tapasztaltuk, hogy egy pillanatra sem szabad kihagynunk, még jobban kell koncentrálnunk, okosan és bátran kell játszanunk. A Beer Sheva játékosai erősek, technikásak, tapasztaltak, a Hapoel egy jó csapat, de van esélyünk a továbbjutásra. Holnap megpróbálunk csodát tenni – mondta a csapatkapitány.

Barak Bakhar a Hapoel vezetőedzője: – Mi minden mérkőzésen nyerni akarunk. Az első mérkőzésen azzal, hogy a Honvéd gólt szerzett nyílttá tette a mérkőzést, ezért nagyon észnél kell lennünk.

Korhut Mihály, a Hapoel magyar játékosa: – Fura volt magyar csapat, a Honvéd ellen játszani. A csapat szempontjából mondom, hogy múlt szerdáig csak videóról láttuk a Honvédot, de most már testközelből is ismerjük a magyar bajnokot. Szerettünk volna egy olyan eredményt elérni, amivel könnyebb lett volna a visszavágó, de kaptunk egy gólt, ami nyílttá tette a holnapi meccset. Minden meccsen nyerni szeretnénk, ez akkor is így lett volna, ha 3-0-ra nyerünk, vagy döntetlen lett volna az első meccs. Zárt kapus mérkőzés lesz, de 200 izraeli szurkoló ott lesz a stadionban, ami nekünk lesz segítség.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.