NB I

Brazil balhátvéd érkezik a Ferencvároshoz

A 23 éves Marquinhos Pedroso a brazil és a török első osztályban is szerepelt.

Az ulloi129.hu biztos tényként közli, hogy Marquinhos Pedroso hamarosan aláír a Ferencváros együtteséhez. A 23 éves játékos a feleségével és a kutyájukkal már Budapest felé tartanak. A brazil, októberben huszonnegyedik születésnapját ünneplő balhátvéd a Sao Paulo reptér VIP Lounge-jából posztolt magyar idő szerint éjfél körül.

– Remélem Budapest tárt karokkal vár majd minket! Isten áldjon minket ezen az új utazáson.

Marquinhos 175 centi magas, a Figueirense saját neveléseként 2012-ben, 19 évesen mutatkozott be az első csapatban. Kölcsönben megfordult több kis klub mellett a Gremioban is, állandó játéklehetőséghez aztán 2014-től jutott az akkor az élvonalban szereplő nevelőklubjánál, melyben hamar alapember lett. 2016-ban a Südamericana kupában is pályára lépett, de a klub kiesett az élvonalból a szezon végén. Ezek után, 2017 elején került kölcsönben a török Gaziantepsporhoz, melyből – amellett, hogy ez a klub is kiesett – pénzügyi okokból, elmaradt fizetések okán távozott és tért vissza átmenetileg a nevelőegyesületéhez.

Olvasói sztorik