NB I

„A szélsőjobb tudatosan beépült a szurkolók közé”

Úgy tűnik, a Fradi elnöke magára rántotta a kétajtós szekrényt azzal, hogy harcot hirdetett az ultráik ellen.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Úgy tűnik, Kubatov Gábor, az FTC elnöke magára rántotta a kétajtós szekrényt azzal, hogy harcot hirdetett szélsőséges, neonáci hangvételű ultráik ellen. Persze, nem lehet könnyű dolga, hiszen korábban ő is a hírhedt 2-es szektor szurkolója volt, a közelmúltig rendszeresen egyeztetett a radikálisokkal, ráadásul a klub biztonsági szolgálatát részben az ultrák látják el. Eközben vállalhatatlan szurkolói elzárják a Fradi elől az európai felemelkedés útját, a jelentős gazdasági károkat okozó huliganizmus pedig Orbán Viktor futballfejlesztési álmainak is keresztbe tehet.

Mi már akkor is itt voltunk, amikor még sehol nem voltál, és akkor is itt leszünk, amikor már sehol nem leszel – a Fradi ultrái többek között ezzel vágtak vissza Kubatov Gábor elnök, a Fidesz pártigazgatója múlt heti, videoüzenetben közvetített ultimátumára. Kubatov várja a Csatáry László kassai gettóparancsnokra emlékező molinót kifeszítő szurkolók jelentkezését, és amennyiben ez 72 órán belül nem történik meg, a felvételek alapján azonosítani fogják a felelősöket. Bár a határidő hétfőn lejárt, érdemben nem történt előrelépés az ügyben. Legalábbis a Fradi elnökségének oldaláról.

A radikális szurkolók ugyanis válaszközleményük mellett – amelyben a fenti megjegyzésen kívül többek között az is szerepelt, hogy Kubatov nemrégiben még egy asztalnál egyeztetett az ultrákkal – egy Facebook-profilt is létrehoztak „Mi voltunk” néven, amelyet eddig több mint háromezren lájkoltak. Közöttük természetesen vannak olyanok, akik nem Fradi-drukkerek, csupán a szélsőjobbos ideológiát támogatják, viszont az, hogy a klub összes szurkolói csoportja jegyezte a kiadott közleményt, jelzi, hogy a zöld-fehér táboron belül aggasztóan nagy lehet az újnyilas eszmék támogatóinak aránya. Pontosabb talán az, hogy a meccsekre járó aktív szurkolók között.

George F. Hemingway, a Bp. Honvéd FC tulajdonosa a Hetek című lap pénteken megjelenő számában elmondta, a szélsőjobb rátelepült futballszurkolókra, ám szélsőséges jelenségek csak ott vannak huzamosabb ideig, ahol a vezetők nem állnak ennek ellen és nem tesznek kemény lépéseket.

Érdemes elolvasni a cikk folytatását is, ide kattintva!

Olvasói sztorik