NB I

A Vasashoz költözik az Eger

Debrecen helyett az Illovszky Stadionban lesz otthon az Egri FC.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A Vasas angyalföldi stadionjában fogadja ellenfeleit idei utolsó két hazai bajnoki mérkőzésén az Eger az OTP Bank Ligában. Tóth Dénes klubigazgató arról tájékoztatta az MTI-t, hogy kedden levelet kaptak Szilágyi Sándortól, a debreceniek klubvezetőjétől, miszerint az Oláh Gábor utcai stadion túlzsúfoltsága, és a kedvezőtlen időjárás miatt a hátralévő két alkalommal nem tudják biztosítani az egriek számára a létesítményt.

– Eddig is köszönettel tartoztunk a DVSC-nek, hogy ideiglenesen befogadtak bennünket és természetesen megértettük az érveiket – mondta szerdán Tóth Dénes. – Az új helyzetben megnéztem a lehetséges helyszíneket, egyeztettem a sorsolásokat és a Vasas-pálya jöhetett szóba abban a tekintetben, hogy az eredetileg kiírt időpontokban rendezhessük meg a találkozókat.

Tóth Dénes hozzátette, az angyalföldi egyesület vezetése korrekt módon segítséget nyújtott, így szerdán be is adta a kérelmet a magyar szövetség (MLSZ) versenybizottságához, hogy november 10-én 16 órától az Eger–Honvéd, valamint november 24-én 18:30-tól az Eger–Haladás mérkőzést az Illovszky Stadionban rendeznék meg.

A villanyvilágítás hiánya miatt pályaválasztóként eddig három helyszínen – Debrecen, Diósgyőr, Illovszky Stadion – lépett pályára a jelenleg 15. helyen álló újonc együttes, amely tavasszal már valóban saját pályáján fogadhatja riválisait, ugyanis a tervek szerint addigra befejeződnek a szükséges beruházások és fejlesztések.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.