Magyar foci

Egyenes kieséses szakaszban a Fradi, Szoboszlai a Liverpoolban, veretlen a válogatott – 2023 a magyar futball éve volt

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu
2023 a magyar futball számára kimagasló év volt. Klubszinten a Ferencváros szerepelt olyan mérkőzésen, amilyet még nem láthattak a magyarok, a nyári átigazolási piacon pedig egy emberként izgulhattunk, hol folytatják pályafutásukat a válogatott tagjai. Annak a válogatottnak a tagjai, amelyik 1986 után először jutott ki egyenes ágon nemzetközi tornára. Ezek voltak az elmúlt év legnagyobb futballpillanatai.

Tavasszal is nemzetközi kupában szerepelt a Fradi

Meglehetősen sűrű őszi szezonja volt 2022-ben a Ferencvárosnak, hiszen az NB I mellett az Európa Liga csoportkörébe is bejutott, ahol a Monaco, Trabzonspor, Crvena zvezda hármassal nézett farkasszemet. Sztanyiszlav Csercseszov irányításával várakozáson felül teljesített a csapat: a bajnokságot úgy vezette 8 ponttal a téli szünetben, hogy kettő mérkőzéssel kevesebbet játszott, mint a második helyen álló Kecskemét, közben pedig megnyerte az EL-csoportját is. Az első hellyel nemcsak az dőlt el, hogy először jut tovább magyar csapat a csoportkörből, de az is, hogy rögtön a nyolcaddöntőben folytatja – egy kört így pihenhettek a fradisták.

A tíz pontjával minden idők legjobb magyar csoportszereplésével büszkélkedő Ferencváros tavasza azonban már kevésbé sikerült jól. A 16 között a Bundesligában szereplő Bayer Leverkusennel került szembe, amely bár pocsékul kezdte a 2022/2023-as évadot, Xabi Alonso kinevezésével fokozatosan egyre jobban nézett ki – és mivel a mostani szezonra még imponálóbb lett Alonso mérlege, így kijelenthető, nem csak egy rövid fellángolásról volt szó a tavasszal sem. Míg Csercseszov a párharc előtt panaszkodott, mivel öt sérültje is volt, mindenki izgatottan várta, mire jut topligás ellenfelével a Fradi.

Leverkusenben gyenge kezdés után javuló játékkal kapott ki 2-0-ra az FTC, a visszavágóra így maradt még esély. A Puskás Arénába ötvenezer néző látogatott ki, hogy megnézze a történelmi, tavaszi kupameccset – és persze a játékosként világ- és Európa-bajnok, klubszinten pedig számtalan trófeát begyűjtő Alonsót. 

A visszavágó sportszakmai szempontból nem sikerült jól, mivel percek alatt betalált Moussa Diaby, végül Budapesten is 2-0-ra nyert a Leverkusen. Ennek ellenére emlékezetes volt a Ferencváros európai kupaszereplése.

Lisztes Krisztián az Eintracht Frankfurtba igazol

A tavaszi két Európa Liga-nyolcaddöntős mérkőzés között a Puskás Akadémiától is kikapott a Fradi, ebből a rossz sorozatból pedig áprilisig nem is lábalt ki a címvédő. A kiesést követő három bajnokin egyetlen pontot gyűjtött csak a Ferencváros, a Kecskemét pedig már-már lőtávolságba került. A sok fásult és sérült focista közé azonban megérkezett a tartalékok közül a klublegenda fia, ifjabb Lisztes Krisztián és berúgta a felnőtt futball ajtaját.

Lisztes kilenc NB I-es találkozón jutott szóhoz, ezeken öt gólt és két gólpasszt osztott ki, ami több mint meggyőző, különösen egy 17 éves játékostól. Mindemellett pillanatok alatt húzóemberré is vált, a Vasas elleni mérkőzésen például az ő váratlan húzása döntött a három pont sorsáról.

Az új lendületnek hála négy bajnokit nyert egymás után a Fradi, amivel megvédte bajnoki címét. Tudta ezt Csercseszov is, hiszen nyáron hazájában is elismerően nyilatkozott a támadóról:

Az utolsó bajnokin 14 játékos hiányzott, akkor három 18 éves játékossal léptünk pályára. Például Lisztes Krisztiánnal: ő egy 17 éves srác, aki öt meccsen öt gólt szerzett és két gólpasszt adott. Mondhatni bajnokká tett minket.

Erre a teljesítményre több európai topligás klub is felfigyelt, végül az Eintracht Frankfurt lett a befutó, amely a Transfermarkt adatai szerint 4,5 millió eurót fizetett Lisztesért – a magyar támadó 2024 nyarán csatlakozik majd a német csapatához. Könnyen lehetne ez az év átigazolási sztorija, de történt más is a nyáron.

Szoboszlai Dominik a Liverpool játékosa lett

A Red Bull-birodalom zászlóshajójának számító Leipzigban 2021 óta szereplő Szoboszlainak nem volt éppen zökkenőmentes idénye, de az őt Salzrbugból jól ismerő edző, Marco Rose érkezése után visszaverekedte magát a kezdőcsapatba. A lipcseiek játéka egyebek mellett a magyar válogatott csapatkapitányának remeklésével feljavult, a 2022/2023-as évad megkoronázásaként gólt is szerzett a Frankfurt ellen megnyert Német Kupa-döntőben. Összességében 46 tétmeccsen 10 gólig és 13 gólpasszig jutott az idényben.

2023 nyarán a Liverpool több középpályásának is búcsút intett, miközben a világbajnok Alexis Mac Allistert szerződtette, önmagában azonban az argentin nem lett volna elegendő erősítés, ezért aktívan monitorozta a lehetséges igazolásokat az angol klub. Romeo Lavia és Moisés Caicedo neve is felmerült (mindketten a Chelsea-be igazoltak), Jürgen Klopp viszont emlékezett egy magyar srácra, aki még a Salzburgban tűnt ki a Bajnokok Ligájában ellenfélként.

Szoboszlainak ugyan 2026-ig szóló szerződése volt Lipcsében, de szerepelt benne egy 70 millió eurós kivásárlási ár, amit viszont június 30-ig lehetett élesíteni. A Liverpoolnak így gyorsan lépnie kellett, ráadásul a sztorit kiszagolta a média is – élen Fabrizio Romanóval, aki minden rezdülését figyelte az ügynek –, így Szoboszlai lehetséges klubváltása a nyár egyik slágertémájává vált.

Nem túlzás azt állítani, hogy Magyarország egy emberként várta a beérkező híreket arról, hogy Szoboszlai Dominik topligás, világsztárokkal teli csapatba igazol, a hivatalos bejelentés pedig július 2-án meg is történt.

Szoboszlai érkezése után tovább fogyatkoztak a liverpooli középpályások, ugyanis Jordan Henderson és Fabinho is Szaúd-Arábiába szerződött. Az egyébként is sejthető volt, hogy 70 millióért nem kispadra vesz játékost egy angol élcsapat, de az újabb eligazolások után ez csak biztosabbá vált, Szoboszlai pedig azóta is alapembere a Liverpoolnak, az eddigi hónapok alatt igazi közönségkedvenccé vált.

liverpoolfc.com A kép, amire egész Magyarország várt június végén.

Kerkez Milos is a Premier League-ben

A válogatott másik fontos láncszeme, Kerkez Milos is Angliában kötött ki. A balhátvéd tavasszal remekelt az AZ Alkmaar játékosaként, kulcsszerepe volt abban, hogy Konferencia Liga-elődöntőig menetelhetett az együttes, a Lazio elleni nyolcaddöntő első meccsén például győztes gólt szerzett. Mivel Kerkez a közösségi oldalain elköszönt a szezon zárultával, sejteni lehetett, hogy új csapatba igazol. Az viszont nagy kérdés volt, hogy hová.

Néhány nappal azután, hogy a Liverpool bejelentette Szoboszlait, már javában pörögtek a pletykák a lehetséges kérőiről. Sokáig tartotta magát a hír, hogy a Bajnokok Ligája-negyeddöntős Benfica lehet a befutó. Miután azonban felröppent a hír, hogy a Lazio is aktívan érdeklődik, Kerkez ára megugrott, a portugál klub gyorsan kifarolt az üzletből. Végül mégsem az olasz csapatnak sikerült meggyőznie a védőt, hanem az utolsó pillanatban versenybe szálló Bournemouth-nak, amely 18 millió eurót fizetett a játékosért.

Azaz két hét leforgása alatt a magyar válogatott két tagja is a világ egyik legerősebb bajnokságába igazolt.

Sallai Roland bombagólja Szerbia ellen

Ha már két válogatott játékos is szóba került, nem mehetünk el Marco Rossi csapatának teljesítménye mellett sem. Az Európa-bajnoki selejtezők sorsolásakor lehetett érezni, hogy Szerbia, Montenegró, Bulgária és Litvánia közül nagyon jó esélyünk lehet legalább hármat megelőzni, ezzel pedig egyenes ágon kijutni a tornára. Arra viszont kevesen számítottak, hogy veretlenül zárja majd a csoportkört a válogatott, ahogyan végül megtette.

Bulgáriát nagyon meggyőző játékkal verte a magyar csapat, Montenegróban értékes döntetlent harcolt ki, majd Litvánia ellen is hozta a kötelezőt. A szeptemberi Szerbia elleni 2-1-es győzelem már kimagasló eredménynek számított, októberben pedig garantált volt, hogy a csoportban legnagyobb riválisnak számító ellenfelünk vissza akar majd vágni a Puskás Arénában.

Az októberi mérkőzésre viszont nagyon felszívta magát a válogatott, Varga Barnabás korán vezetést szerzett, aminek nyomán még aktívabban támadták Dibusz Dénes kapuját a szerbek. Strahinja Pavlovic nagy nehezen betalált, de a középkezdés után azonnal válaszolt rá Sallai Roland. Loic Nego kapott jobb oldalon egy felívelést, amiért előbb megküzdött, majd középre adta a Freiburg támadójának. Sallai bravúrosan átvette, majd őrült nagy gólt vágott a kapu jobb fölső kapujába. Magyarország újra 2-1-re verte legnagyobb csoportriválisát, a 2022-es világbajnokságot is megjárt Szerbiát.

Három meccs maradt hátra, hogy kijusson a 2024-es Eb-re a magyar csapat…

Szoboszlai Dominik klasszis gólja Montenegrónak

Az utolsó lépés bizonyult legnehezebbnek a selejtezőkön. Litvániában vért izzadva kerülte el a vereséget, majd Bulgáriában egy hasonlóan szenvedős meccsen egy 97. perces öngóllal jutott ki az Eb-re Magyarország. Kár is lenne tagadni, hogy az előzmények után nagy csalódás volt a mutatott játék, de a tényen nem változtat, hogy

az 1986-os világbajnokság után először jutott ki újra egyenes ágon nemzetközi tornára a válogatott, sőt 2016 és 2021 után a harmadik alkalommal jutott ki az Európa-bajnokságra a válogatott.

Sokaknak ettől ambivalens érzései voltak, ráadásul az utolsó fordulóban még játszani kellett Montenegróval is, amelynek még volt esélye továbbjutni a csoportból. Nem is alakult jól a találkozó, a mieink Szoboszlai pontrúgásaira hagyatkoztak, míg a vendégek az egyetlen valamire való lehetőségükből vezetést szereztek. Sokáig csak gyötrődött a válogatott, aztán történt valami, amiről még sokáig beszélnek a szurkolók.

A 66. percben az addig is sokat próbálkozó Szoboszlai jobb szélről befelé cselezve kiosztott egy kötényt, majd egy újabb cselt követően két védő között nyomult be a tizenhatos mélyére. A klasszisokra jellemző villanás nem is zárulhatott mással, mint hogy kilőtte a jobb alsó, hosszú alsó sarkot.

A gól hatalmas fordulatot hozott, ráadásul Szoboszlai két perccel később már a vezetést jelentő gólt is megszerezte. A vendégek kétségbeesetten szaladtak újabb gólért, ami nélkül nem juthattak volna tovább, míg a magyarok egyre nagyobb önbizalommal játszottak. Nagy Ádám a hajrában végleg eldöntötte a meccset. A Szoboszlai-varázslat kiemelkedő lezárása volt a fantasztikus, veretlenül zárt selejtezősorozatnak.

Megismételte a történelmi csoportkörét a Fradi

A bajnokságot három vereséggel befejező Ferencvárosnak nem sikerült jól a Bajnokok Ligája-selejtezője sem, hiszen a Klaksvík 3-0-s összesítéssel ejtette ki az első körben a magyar bajnokot. Ez Csercseszov állásába került, Máté Csaba ideiglenes, egyébként kiváló munkája után (tíz meccsen kilenc győzelem és egy vereség) Dejan Stankovicra várt a feladat, hogy az európai Konferencia Liga csoportköréből továbbjusson.

Arról ugyan nem lehetett beszélni, hogy brillírozott volna a Fradi, de miután a Fiorentinával és a Genkkel is két-két döntetlent játszott, a Cukarickit pedig kétszer legyőzte, ugyanúgy 10 pontot gyűjtött, mint 2022-ben az Európa Ligában. Ez a teljesítmény ezúttal a Fiorentina mögötti második helyre volt elég, a történelmi, egyenes kieséses szakaszban lejátszott mérkőzés után egy évvel tehát rögtön újra lehetőséget kap a Fradi.

A zöld-fehérek ezúttal ráadásul nem topligás csapatot kaptak ellenfelüknek, hanem az Olympiakoszt. A görögök legyőzése újabb mérföldkő lehetne a magyar futball számára, de ez már a 2024-es év története lesz.

Olvasói sztorik