Élő Magyar foci

Hazai pályán is kikapott, így kiesett a Ferencváros az EL-ből

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

A Ferencváros csütörtök este a Puskás Arénában 2-0-ra kikapott a Bayer Leverkusentől, így 4-0-ra veszítette el az Európa Liga-nyolcaddöntős párharcát.

Rögtön a harmadik percben vezetést szerzett a Bayer Leverkusen, a fellépő Eldar Civic helyén tudta Tapsoba indítani Diabyt, aki simán lefutotta Knoestert és higgadtan a rövid alsóba gurított. A Ferencváros próbálta irányítani a találkozót, de csak távoli lövésekig jutott, ráadásul Henry Wingo meghúzódott és már a 14. percben cserélnie kellett Csercseszovnak, így Zachariassen lett a jobbhátvéd, míg a norvég helyét Marquinhos vette át.

Szajki Bálint / 24.hu Kristoffer Zachariassenre a szokásosnál sokkal több védekező munka hárult.

Némi mázlival egyenlíthetett volna a Fradi a 23. percben, mert Gojakban elakadt egy lövés, de mivel nála maradt a labda, így került helyzetbe. Jól jött ki a kapujából Hradecky, így sikerült lábbal védenie a lövést.

Szajki Bálint / 24.hu

A leverkuseniek nem lőttek távolról, helyette Azmoun és Wirtz is belebonyolódott a cselekbe, de Dibusznak így is jutott védeni való. Túloldalon viszont Hradecky már verve volt, amikor Traoré lövése felpattant Tapsoba vádliján és a felső lécen csattant. A hajrá viszont a Bayer Leverkusené volt, előbb Wirtz csavarását ütötte ki Dibusz, majd Diaby bombázta az égbe a félidő utolsó helyzetét.  Egyenlő volt a labdabirtoklás aránya, mindkét csapat hétszer próbálkozott, de a vendégek többször találtak kaput és lényegesen veszélyesebbek voltak a kapura.

Szajki Bálint / 24.hu Traoré sok párharcot vállalt, de komoly ellenállásba ütközött.

Térfélcsere után megint a Leverkusen kezdett jobban, a 49. percben Zachariassen mentett hatalmasat Bakker lövésénél. Percekkel később ugyancsak Bakker lőtte a kapu elé keresztbe a labdát, amiből Frimpong ugyan betalált, de les miatt. Az 57. percben egy peches szöglet után Wirtz kotorta kapura a labdát, amit hatalmas vetődéssel mentett Dibusz, de szinte azonnal újabb bravúrra volt szüksége, amikor egy labdaszerzés után Diaby lövését ujjheggyel a kapufára tolta.

Szajki Bálint / 24.hu Nyomott a Fradi, de nagyon kevés lehetőség jutott a második félidőben.

Ezután leült a meccs, a Fradi kezdett fáradni, míg a Bayer Leverkusen nem sürgette már a támadásokat, a 76. percben jött az újabb Bakker-lövés, amit védenie kellett Dibusznak. A 81. percben azonban ő sem tudott már segíteni, a végére előjöttek a fáradtság miatti hibák és egy eladott labdából Adli belsőzött a bal alsó sarokba.

Szajki Bálint / 24.hu Adli gólja volt a kegyelemdöfés.

Összesítésben végül 4-0-ra veszítette el a párharcot a Fradi, amely az összképet tekintve egy jobb csapat ellen esett ki, de méltó ellenfele volt.

Európa Liga, nyolcaddöntő, visszavágó

Ferencváros – Bayer Leverkusen (német) 0-2 (0-1)
Budapest, Puskás Aréna
v.: Artur Soares Dias (portugál)
Ferencváros: Dibusz – Wingo (Marquinhos – 14., akit Lisztes váltott a 90. percben), Knoester, Abena, Civic – Vécsei, Esiti – Traoré, Zachariassen, Gojak (Manner – 78.) – R. Mmaee (Baden Frederiksen – 90.)
Bayer Leverkusen: Hradecky – Tapsoba, Tah, Hincapie (Kossounou – 82.) – Frimpong (Fosu-Mensah – 82.), Palacios, Andrich (Demirbay – 86.), Bakker – Diaby, Azmun (Hlozek – 70.), Wirtz (Adli – 70.)
gól: Diaby (3.), Adli (81.)
sárga lap: Csercseszov (40.)

További eredmények:

Union Saint-Gilloise (belga) – Union Berlin (német) 3-0 (1-0)
Továbbjutott: az Union Saint-Gilloise, 6-3-as összesítéssel.

Real Sociedad (spanyol)-AS Roma (olasz) 0-0
Tj.: a Roma, 2-0-s összesítéssel.

Fenerbahce (török)-Sevilla (spanyol) 1-0 (1-0)
Tj.: a Sevilla, 2-1-es összesítéssel.

Freiburg (német)-Juventus (olasz) 0-2 (0-1)
Tj.: a Juventus, kettős győzelemmel, 3-0-s összesítéssel.

Real Betis (spanyol)-Manchester United (angol) 0-1 (0-0)
Tj.: a Manchester United, kettős győzelemmel, 5-1-es összesítéssel.

Feyenoord (holland)-Sahtar Donyeck (ukrán) 7-1 (3-0)
Tj.: a Feyenoord, 8-2-es összesítéssel.

Arsenal-Sporting 1-1 (1-0)
Tj.: 2-2-es összesítés után a Sporting tizenegyesekkel.

Majdnem jött a harmadik gól

Dibusz védett óriási, miután Bakker passzából Adli lövését hárította. Még a védők blokkoltak egy Hlozek-lövést. Ezzel a meccs véget ért, a Ferencváros 4-0-s összesítéssel búcsúzott.

A csereként beálló Adli is betalált

Egy középpályán eladott labdából azonnal megindult Diaby, az elcsúszott Fradi-védelem között megtalálta Adlit, aki állítgatás nélkül belsőzött a bal alsó sarokba.

Újabb komoly Dibusz-védés

Ellaposodott a meccs, kezdenek fáradni a Fradi játékosai, a Leverkusen pedig nem siet, elvégre miért tenné? Ettől persze elég unalmasra sikerült az elmúlt időszak, Bakker bal oldali lövése a tizenhatos előteréből jól ment a kapu bal oldala felé, de Dibusz vetődve hárított.

Rendkívül fegyelmezett a Leverkusen

Nagyon próbálkozik helyzetek kidolgozásával a Ferencváros és érezhető a lelkesedés, de mindig akad egy blokkoló láb, egy jókor érkező társ a vendégeknél. Egy-egy távoli lövés nem okozott gondot Hradeckynek.

Már a Leverkusennek is van kapufája

A középpálya közepén szerzett labdát a német csapat, azonnal Diabyhoz került az indítás, aki a tizenhatos előteréből a rövid, jobb alsó sarkot vette célba. Dibusz a kapufára tudta tolni a labdát.

Megint Dibusz parádézott!

A vendégek szögletét Ryan Mmaee csúsztatta meg, de pont olyan szerencsételnül pattant le Traoréról, hogy Azmoun a kapu torkából pöckölhette kapura. Dibusz hatalmasat nyújtózva védett, igazi bravúr volt!

Lesgólja is van már a Bayer Leverkusennek

Megint Bakkert tudták szépen indítani a németek a bal oldalon, aki a tizenhatoshoz érve élesen keresztbe passzolta a labdát. Az érkező Diabynak csak az üres kapuba kellett passzolnia a labdát. A játékvezető azonban rögtön jelezte, hogy les volt. Bakker valóban egy gondolattal előbb indult a kelleténél.

Óriási blokk Zachariassentől!

Diaby okosan kivárt a tizenhatos előterében, majd a bal oldalon felfutó Bakkernek, adott, aki ballal a rövid alsót vette célba. Picivel kapu mellé ment, ugyanis Zachariassen méterekről becsúszva blokkolt óriásit.

Kiegyenlített játékot hozott az első 45 perc

Villámgyorsan vezetést szerzett a Bayer Leverkusen egy kiugratást követően, de a Ferencváros becsülettel próbálkozik. A zöld-fehérek igyekeznek irányítani a mérkőzést, de a vendégek jól védekeztek, ezért többnyire távoli lövések jöttek a Fraditól. Gojak előtt adódott a legnagyobb lehetőség a 23. percben, de Hradecky remekül jött ki a kapujából és nagyot védett. Tíz perccel később már Dibusznak kellett hárítania, majd a félidő vége előtt felpörögtek az események. Előbb Traoré megpattanó lövése landolt a lécen, majd Azmoun cselezte túl magát. A hármas sípszó előtt Wirtz és Diaby is lőtt még kapura, de előbbit Dibusz védte, utóbbi pontatlan volt, így maradt a 0-1-es állás.

Diaby durrantotta még kapu mellé a labdát

Egy gyors kombináció végén Azmoun fejelte Diaby elé a labdát a tizenhatos bal oldalán, a leverkuseni támadó akkorát bikázott bele, amekkorát csak tudott. Mivel azonban nem talált kaput, a labda elszállt, a játékvezető pedig a kirúgást követően lefújta az első félidőt.

Dibusz védett hatalmasat!

Bakker bal oldalról érkező beívelését Diaby tette vissza Wirtz-nek, aki áttette a jobb lábára, szépen el is tekerte a bal fölső sarok irányába, de Dibusz nagyon határozottan ütötte ki oldalra a labdát.

Kapufa!

Marquinhos kapott jó labdát, amit legurított a bal oldalon érkező Traorénak. Utóbbi kapura is rúgott, de Tapsoba vádliján úgy pattant meg a lövése, hogy a keresztlécen csattant a labda.

21:27

Nagyon jól működnek a Leverkusen ritmusváltásai. A magasabbra merészkedő zöld-fehérek mögé villámgyorsan belövöldözik a labdát, ezúttal Zachariassen mögé került be Bakker, de nem lőtte kapura a labdát a tizenhatoson belülre érve sem. Élesen keresztbe gurított labdáját Knoester passzolta szögletre, amiből ugyan jött egy fejes, de Dibusz magához ölelte a labdát.

Azmoun túlcifrázta

Ryan Mmaee még távolról eldurrantott egy labdát a 28. percben, de a Bayer Leverkusennek láthatóan esze ágában sincs ilyesmit tenni. Sokkal inkább arra mennek rá a németek, hogy a végletekig kijátsszák a helyzeteiket. Szardar Azmoun viszont már túlzásba vitte a cselezgetést, a tizenhatoson belül kereste a jobbnál is jobb lövő helyzetet, majd Knoester tudta elpöckölni tőle a labdát, erre Wirtz is belebonyolódott a cselekbe. Diaby már nem vacakolt ennyit, a tizenhatos jobb oldalára bombázta kapura a labdát, de Dibusz a helyén volt.

Vécsei próbálkozott távolról

Nem léptek ki rá a német csapat játékosa, így cirka 20-22 méterről is elvállalta. Nem célzott pontosan, így ezt nem kellett védenie Hradeckynek.

Hradecky őrült nagyot védett!

Szerencsésen pattogott a labda, a beinduló Gojaknak pont így lett jó, a védők mögött, de észnél volt a Bayer Leverkusen kapusa és lábbal menteni tudott. Maradt a 0-1.

A Ferencváros szurkolói Klapka-indulóval biztatták a csapatukat

A Ferencváros drukkerei látványos koreográfiával várták csapatukat a Bayer Leverkusen elleni Európa Liga-mérkőzés előtt. Amikor a két csapat bevonult, egy hatalmas huszár arcát adta ki a kép, előtte pedig a Klapka-induló eleje állt feliratként.

Olvasói sztorik