Élő Magyar foci

Hazai pályán is kikapott, így kiesett a Ferencváros az EL-ből

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

A Ferencváros csütörtök este a Puskás Arénában 2-0-ra kikapott a Bayer Leverkusentől, így 4-0-ra veszítette el az Európa Liga-nyolcaddöntős párharcát.

Rögtön a harmadik percben vezetést szerzett a Bayer Leverkusen, a fellépő Eldar Civic helyén tudta Tapsoba indítani Diabyt, aki simán lefutotta Knoestert és higgadtan a rövid alsóba gurított. A Ferencváros próbálta irányítani a találkozót, de csak távoli lövésekig jutott, ráadásul Henry Wingo meghúzódott és már a 14. percben cserélnie kellett Csercseszovnak, így Zachariassen lett a jobbhátvéd, míg a norvég helyét Marquinhos vette át.

Szajki Bálint / 24.hu Kristoffer Zachariassenre a szokásosnál sokkal több védekező munka hárult.

Némi mázlival egyenlíthetett volna a Fradi a 23. percben, mert Gojakban elakadt egy lövés, de mivel nála maradt a labda, így került helyzetbe. Jól jött ki a kapujából Hradecky, így sikerült lábbal védenie a lövést.

Szajki Bálint / 24.hu

A leverkuseniek nem lőttek távolról, helyette Azmoun és Wirtz is belebonyolódott a cselekbe, de Dibusznak így is jutott védeni való. Túloldalon viszont Hradecky már verve volt, amikor Traoré lövése felpattant Tapsoba vádliján és a felső lécen csattant. A hajrá viszont a Bayer Leverkusené volt, előbb Wirtz csavarását ütötte ki Dibusz, majd Diaby bombázta az égbe a félidő utolsó helyzetét.  Egyenlő volt a labdabirtoklás aránya, mindkét csapat hétszer próbálkozott, de a vendégek többször találtak kaput és lényegesen veszélyesebbek voltak a kapura.

Szajki Bálint / 24.hu Traoré sok párharcot vállalt, de komoly ellenállásba ütközött.

Térfélcsere után megint a Leverkusen kezdett jobban, a 49. percben Zachariassen mentett hatalmasat Bakker lövésénél. Percekkel később ugyancsak Bakker lőtte a kapu elé keresztbe a labdát, amiből Frimpong ugyan betalált, de les miatt. Az 57. percben egy peches szöglet után Wirtz kotorta kapura a labdát, amit hatalmas vetődéssel mentett Dibusz, de szinte azonnal újabb bravúrra volt szüksége, amikor egy labdaszerzés után Diaby lövését ujjheggyel a kapufára tolta.

Szajki Bálint / 24.hu Nyomott a Fradi, de nagyon kevés lehetőség jutott a második félidőben.

Ezután leült a meccs, a Fradi kezdett fáradni, míg a Bayer Leverkusen nem sürgette már a támadásokat, a 76. percben jött az újabb Bakker-lövés, amit védenie kellett Dibusznak. A 81. percben azonban ő sem tudott már segíteni, a végére előjöttek a fáradtság miatti hibák és egy eladott labdából Adli belsőzött a bal alsó sarokba.

Szajki Bálint / 24.hu Adli gólja volt a kegyelemdöfés.

Összesítésben végül 4-0-ra veszítette el a párharcot a Fradi, amely az összképet tekintve egy jobb csapat ellen esett ki, de méltó ellenfele volt.

Európa Liga, nyolcaddöntő, visszavágó

Ferencváros – Bayer Leverkusen (német) 0-2 (0-1)
Budapest, Puskás Aréna
v.: Artur Soares Dias (portugál)
Ferencváros: Dibusz – Wingo (Marquinhos – 14., akit Lisztes váltott a 90. percben), Knoester, Abena, Civic – Vécsei, Esiti – Traoré, Zachariassen, Gojak (Manner – 78.) – R. Mmaee (Baden Frederiksen – 90.)
Bayer Leverkusen: Hradecky – Tapsoba, Tah, Hincapie (Kossounou – 82.) – Frimpong (Fosu-Mensah – 82.), Palacios, Andrich (Demirbay – 86.), Bakker – Diaby, Azmun (Hlozek – 70.), Wirtz (Adli – 70.)
gól: Diaby (3.), Adli (81.)
sárga lap: Csercseszov (40.)

További eredmények:

Union Saint-Gilloise (belga) – Union Berlin (német) 3-0 (1-0)
Továbbjutott: az Union Saint-Gilloise, 6-3-as összesítéssel.

Real Sociedad (spanyol)-AS Roma (olasz) 0-0
Tj.: a Roma, 2-0-s összesítéssel.

Fenerbahce (török)-Sevilla (spanyol) 1-0 (1-0)
Tj.: a Sevilla, 2-1-es összesítéssel.

Freiburg (német)-Juventus (olasz) 0-2 (0-1)
Tj.: a Juventus, kettős győzelemmel, 3-0-s összesítéssel.

Real Betis (spanyol)-Manchester United (angol) 0-1 (0-0)
Tj.: a Manchester United, kettős győzelemmel, 5-1-es összesítéssel.

Feyenoord (holland)-Sahtar Donyeck (ukrán) 7-1 (3-0)
Tj.: a Feyenoord, 8-2-es összesítéssel.

Arsenal-Sporting 1-1 (1-0)
Tj.: 2-2-es összesítés után a Sporting tizenegyesekkel.

Na, most lehet bajban Csercseszov!

Bakker és Wingo futóversenyét azért nyerte a vendégek játékosa, mert Wingo a lábához kapott és bicegni kezdett. Alighanem meghúzódott, márpedig a hátvédsorba csak Kovacevic tud beállni. Bakker beadását egyébként szögletre mentette Knoester, majd a sarokrúgásból nem jött kapura lövés a vendégektől.

Nem lankad a Fradi lelkesedése

Wingo szép csellel játszotta magát tisztára, majd kiugratta a jobb szélen Traorét. Ezután jött a centerezés, amit Civic nem sokkal a kapu mellé lőtt. Fokozta a nyomást a Ferencváros, főleg a középpálya közepén indítja meg a letámadását, ami helyenként jól meg tudta zavarni a Leverkusent, de komoly helyzetet nem teremtett. Egyelőre.

Máris vezet a Bayer Leverkusen

Bátran fellépett a Fradi két szélső hátvédje, így aztán egy labdaszerzést követően Tapsoba kényelmesen ki tudta ugratni Diabyt. A leverkuseniek támadója simán lefutotta Knoestert, majd higgadtan a bal alsóba gurított. Még nehezebb lett a Ferencváros helyzete.

Elrajtoltunk!

Zengett a magyar himnusztól a stadion, majd kisvártatva elkezdődött a mérkőzés. A Ferencváros nem támadott le, a Leverkusen pedig kényelmesen tartogatta a labdát az első percben.

Xabi Alonso óvatosan nyilatkozott

A mérkőzés előtti nyilatkozatában kiemelte a leverkuseniek edzője, hogy végig koncentráltan kell játszania a csapatának, különben a Fradi nagyon sok kellemetlenséget okozhat majd.

Szajki Bálint / 24.hu

Artur Soares Dias és a magyar vonatkozású meccsei

A Ferencváros-Bayer Leverkusen találkozóra a portugál Artur Soares Dias érkezik, aki azon a mérkőzésen fújta a sípot legutóbb magyar érdekeltségű találkozón, amit Marco Rossi csapata 1-0-ra nyert Angliával szemben. Korábban a 2014-es Cliftonville-Debrecen (0-0) Bajnokok Ligája-selejtezőt és a 2020-as Törökország-Magyaroszág (1-0) Nemzetek Ligája-találkozón fújta a sípot.

Kényszerpályán a Fradi

Egyértelmű, hogy mást kell játszanunk, mint Németországban, de megesik, hogy jó csapatok ellen nehéz megtalálni a megoldást. Összesen 13 felnőtt futballistánk van, a többiek utánpótlás korúak… Történelmi lesz a csütörtöki meccs

– mondta szerdai sajtótájékoztatóján Sztanyiszlav Csercseszov.

Mindkét edző változtatott

Csercseszov sárga lapok miatt nem küldheti pályára Botka Endrét, akit Wingo vált, de Marquinhos helyén is Gojak kezd majd, ami nem kényszerű változtatás. Xabi Alonso is megkeverte a kártyáit, 4-3-3 helyett 3-4-3-as felállást választott, végül Kossounou, Amiri, Demirbay kikerült a kezdőből az első meccshez képest, míg Palacios, Andrisch és Bakker pedig bekerült.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik