Hírek

Menesztette Radovan Curcicot, a szerb labdarúgó-válogatott edzőjét a sportági szövetség (FSS) szerdán. A 44 éves Curcic 2010 óta dolgozott szövetségi edzőként, a felnőtt válogatottat pedig 2014 óta irányította, de a június 10-én kezdődő franciaországi Európa-bajnokságra nem jutottak ki. Bár az FSS egyelőre nem nevezte meg utódját, a szerb sportsajtó értesülései szerint a 62 éves Slavoljub Muslin lesz a következő szövetségi kapitány, aki korábban Franciaországban, Marokkóban, Bulgáriában, Ukrajnában, Belgiumban, Fehéroroszországban, Cipruson és Oroszországban is dolgozott. A szövetség tájékoztatása szerint a válogatott menedzsere, Savo Milosevic lemondott posztjáról.
2016. 04. 27. 19:04
Az MTI információi szerint a Spanyol Labdarúgó Szövetség nem fogadta el az Atlético Madrid fellebbezését, így Diego Simeonét, az együttes argentin vezetőedzőjét három mérkőzésre, azaz a bajnokság végéig eltiltotta. A dél-amerikai szakembert szombaton, a Málaga ellen 1-0-ra megnyert bajnok találkozó szünetében kiállította a játékvezető. Az eset előzménye, hogy valaki a tréner közeléből egy labdát dobott a pályára, miközben a vendégcsapat éppen kontratámadást vezetett. A szövetség fegyelmi bizottsága a felvételek alapján nem tudta azonosítani, ki dobta be a labdát, mindössze annyi derült ki, hogy az Atlético kispadjáról érkezett. A szabályok értelmében ilyen esetben a vezetőedzőé a felelősség. Simeone a három mérkőzésre szóló eltiltás mellett 3005 eurós (937 590 forint) pénzbüntetést is kapott. Az Atlético Madrid három fordulóval a vége előtt a címvédő és listavezető FC Barcelonáéval azonos pontszámmal áll a második helyen a Primera Divisiónban, a Bajnokok Ligája elődöntőjében pedig a Bayern Münchennel találkozik. Simeone a Rayo Vallecano, Levante, illetve a Celta Vigo elleni mérkőzéseken nem ülhet majd a kispadon.
2016. 04. 27. 16:10
Jönkoping-Falkenbergs +2,5 Az újonc rendesen bekezdett, ma viszont a hazai siker helyett inkább a gólokra megyünk rá. Nagyot változott a világ: a Jönköping tavaly még a második vonalban küzdött, ma már az első osztály tagja, és ráadásul második a pontvadászatban. A brigád 5 mérkőzést követően 10 egységet számlál, otthon megnyerte mindkét ütközetét: előbb a Malmőt fektette két vállra, majd a Geflét is pont nélkül zavarta haza. A zöldek legutóbb a Hammarbynál vendégeskedtek, és kis híján nyertek: Jimmy Thelin legénysége megszerezte a vezetést, amelyet a hazaiak a 95. percben egy öngóllal egalizáltak. A forma tehát nem rossz, a keretben az elsőszámú kapus sérült, rajta kívül egy középpályás nem bevethető. A Falkenbergs tavaly osztályozón úszta meg a bennmaradást, az idén azért ennél nyugalmasabb szezont terveznek. A rajtot megint elrontották a lilák, négy vereség után viszont megverték a címvédő Norrköpinget. Idegenben a Djurgarden és a Helsingborg is rendesen megszórta, e két fellépésen összesen nyolcszor zörrent meg a hálójuk. Az 5 ütközetből 4-szer jött az over opció. Egy bekk eltiltott lesz, egy center sérült. A Jönköping lendületben van, de félő, hogy előbb-utóbb kipukkadnak a zöld-feketék. A találatokban lehet fantázia, három simán jöhet a kilencven perc során. Tippünk így: +2,5! Atletico Madrid-Bayern München 1x A matracosoknál aligha akad szervezettebb együttes, ma a bajorokkal is kibabrálhatnak Kokéék... Az Atletico Madrid a bajnokságban és a BL-ben is izgalmas hetekre számíthat. A La Ligában őrzik második helyüket, az elitligában pedig a Barca kiejtésével sikerült eljutniuk az elődöntőbe. A matracosok formája zseniális, a közelmúlt eredménysorában pusztán egy gijoni vereség rontja a képet. Gabiék szervezetten futballoznak, a védelmük elképesztően jól zár - elvétve kapnak csak gólt. A Vicente Calderon igazi mészárszéknek számít, fanatikus közönségük előtt bárkit le tudnak győzni Simeone mester fiai. A keretben Godin és Tiago sérült. A bajorok menetelnek az újabb bajnoki cím felé, a piros-fehérek tekintélyes előnnyel előzik meg a Dortmundot - szinte kizárt, hogy ezt a sanszot elszúrnák Guardiola mester fiai. A társaság a BL-csoportkört könnyedén vette, majd a Juvéval emlékezetes párosmeccsen jutott tovább. A Benfica igyekezett megnehezíteni Alabáék dolgát, de összességében a német együttes magabiztosan jutott az elődöntőbe. Idegenben sem megy rosszul Müllerékek, bár nagy kérdés, hogy mire mennek a zártan és szervezetten védekező Atleti ellen... Boateng, Benatia, Robben és Badstuber sérült, Coman szerepeltetése kérdéses. A madridiak otthon bárkire veszélyesek, és szerintünk a Bayern életét is megkeserítik. Az odavágón nem kapnak ki Griezmannék, tippünk így 1x!
2016. 04. 26. 22:21
Egy hónap múlva indul Milánóba a Debreceni Labdarúgó Akadémia (DLA) csapata, amely a 32 országot felvonultató tornán vesz részt, találkozik Franz Beckenbauerrel és a helyszínen szurkolhatja végig a Bajnokok Ligája döntőjét. A Gazprom Foci a barátságért programjának keddi debreceni nyilvános edzésén – amelyen részt vett Papp László, a város polgármestere is – a fiatalok a program nemzetközi jelképét, a barátságkarkötőt is átadták egymásnak és a jelenlévő támogatóknak, köztük Bódi Ádámnak, a program hazai nagykövetének, Herczeg Andrásnak, a Debreceni Labdarúgó Akadémia szakmai igazgatójának és Vojtekovszki Csabának, a támogató MLSZ utánpótlásprogram-vezetőjének. – Büszkék vagyunk a debreceni gyerekekre, hogy eredményükkel kivívták, hogy eljussanak egy ilyen volumenű eseményre – mondta Herczeg András. – Hatalmas élményt jelent majd ez nekik, emellett pedig kapcsolatokra tehetnek szert és megismerkedhetnek más futballkultúrával rendelkező országok játékosaival, amiből akár a későbbi karrierjük során is profitálhatnak. A debreceniek a tavalyi korosztályos bajnokság megnyerésével érték el, hogy képviselhetik Magyarországot a nemzetközi fórumon és focibajnokságon. A Foci a barátságért program célja egyrészt, hogy elősegítse a fiatalok sportolását, így népszerűsítve az egészséges életmódot, másrészt pedig a résztvevőkön keresztül, különböző országok gyermekeit összehozva hangsúlyozza egymás kölcsönös tiszteletét és a nemzetközi barátságok, a tolerancia és az egyenlőség fontosságát. A DLA csapata május 26-án indul Milánóba és május 29-ig utazik haza.
2016. 04. 26. 16:34
A Magyar Labdarúgó Szövetség kijelölte az utolsó forduló mérkőzéseinek kezdési időpontját. A 33. fordulóban bőven akadnak még nagy téttel bíró összecsapások, hiszen többek között még nem dőlt el, hogy a Békéscsaba mellett a Vasas, vagy a Puskás Akadémia esik ki az NB I-ből. A dobogós helyezésekért pedig három csapat, az MTK Budapest, a DVSC-TEVA és a Videoton FC versenyez majd a hétvégén. Az NB I 33. fordulójának mérkőzései Szombat Újpest FC - Videoton FC 16.30 Puskás Akadémia FC - Budapest Honvéd 16.30 Békécsaba 1912 Előre - DVSC-TEVA 16.30 MTK Budapest - Vasas FC 16.30 Swietelsky Haladás - Ferencvárosi TC 16.30 DVTK - Paksi FC 19 óra
2016. 04. 25. 18:22
A Ferencvárosi Torna Club hivatalos Facebook oldalán lezárult a Fradi-sas pályázat első szakasza, ahol a gyermekek rajzolhatták le, hogy szerintük milyen az ideális Fradi-sas. Pénteken 17 óráig lehet szavazni az oldalon a legjobb rajzra, ami után a legtöbb szavazatot kapott alkotásból alakíthatják ki később profi grafikusok az új kabalafigurát. A pályázat összes anyagát az FTC Facebook oldalán lehet megtekinteni, íme néhány a tervek közül.
2016. 04. 25. 18:05
Már nem Pusztai László a Kaposvári Rákóczi felnőtt csapatának vezetőedzője, írja a kapos.hu Az utódját klubon belül jelölték ki a vezetők Házi László személyében. Megbízatása egyelőre ideiglenes, viszont az sem elképzelhetetlen forgatókönyv, hogy az NB3-ban is ő marad a Rákóczi kispadján. Házi egyébként korábban már volt a felnőtt csapat edzője, akkor Tamási Zoltánt váltotta a kispadon. A távozó Pusztai László továbbra is szakmai vezetőként marad a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia élén.
2016. 04. 25. 13:26
Súlyos sérülései miatt talán nem futotta be azt a karriert, amire tehetsége alapján lehetősége lett volna a Liverpool és a Marseille korább francia válogatott csatárának, Djibril Cissének. Az extravagáns kinézetű, 41-szeres válogatott támadó 2015-ben hagyott fel az aktív játékkal, és azóta a civil életben egészen különös foglalkozást választott magának. A BL-győztes Cissé a keverőpult mögé állt, és DJ-ként sztárok bulijain pörgeti a lemezeket. Legutóbb a világhírű énekesnő, Mariah Carey franciaországi fellépésén állt a bakelit mögé, mint Djibril Cissé, akit maga az énekesnő választott. J ai l honneur et la joie d annoncer que fais la premiere partie de la grande mariah carey demain soir a bercy pic.twitter.com/zT1Yicabj6— Djibril Cisse (@DjibrilCisse) 2016. április 20.
2016. 04. 24. 11:14
Liverpool-Newcastle 1-es és +2.5 Az Anfield Road-on kellene pontot, pontokat szerezniük a szarkáknak a bennmaradáshoz - kötve hisszük, hogy sikerül. Hazaival és gólokkal számolunk! A Pool az EL-továbbjutás után a bajnokságban is remekel, nyert a Bournemouth vendégeként, majd a városi rangadón végezte ki az Evertont szerdán. A vörösök jelenleg így a 7. helyen állnak 54 ponttal - az 5. Manchester United (59) belátható távolságra került hozzájuk. Hazai környezetben 7-6-3 (28-19) a mérlege a Klopp-legénységnek, amely január közepe óta nem szenvedett vereséget odahaza, legutóbbi három bajnokiját pedig behúzta, és nem mellékesen hintett 10 gólt. Gomez, Can, Henderson, Benteke és Ings sérült továbbra is. A Newcastle immár Benitezzel a kispadon menekül a kiesés elől. A szarkák egyelőre nem állnak jól, hiszen csak 29 egységgel csak a 19., azaz utolsó előtti helyen tanyáznak. A hispán menedzser érkezése eleinte nem hozott változást, ám az elmúlt két találkozón már nemcsak lelkesen, hanem eredményesen is futballoztak Mitrovicék. Előbb verték a Swansea-t, majd remiztek a Manchester Cityval. Bár ezek hazai fellépések voltak, és eddig idegenben, távol a St James' Parktól pusztán 2-1-14-es a mérlegük, gólkülönbségük pedig 10-39! Az alakulatban továbbra is sokan hiányoznak, Krul, Elliot, Coloccini, Haidara és Mbabu is sérült. Mindkét alakulat jó formát mutat, és egyik sem elégedhet meg az iksszel. Várunk három gólt, no és összességében hazai győzelmet! Atletico Madrid-Malaga 1-es és -3.5 A kedvenc opciónkra fogadunk a matracosoknál: nyernek, de nem rendeznek gólfesztivált! Simeone mester legénysége nem hagyja magát. A fővárosiak a 2. helyen állomásoznak, ugyanannyi pontjuk van, mint a Barcának, amelyet kiejtve bejutottak a BL-elődöntőjébe. A Vicente Calderonban 12-3-1 a statisztikájuk Kokééknak, gólkülönbségük pedig 29-7. A formájuk pazar, négy bajnoki sikerből érkeznek a mai ütközetre, szerdán a baszkoknál diadalmaskodtak Fernando Torres találatával (0-1). Ami a sérülteket illeti: Oliver Torres, Tiago és Jose Gimenez marad ki a keretből. A Malaga a gyenge rajt után összeszedte magát, jelenleg a 9. helyen áll 42 egységgel. Javi Gracia együttesen remekül védekezik, mindössze 31 gólt kaptak a déliek - igaz, a támadójáték nem az igazi, ugyanis épp ennyiszer találtak be Copék az ellenfeleknek. Idegenben 4-6-7 a mutatójuk, február közepe óta vendégségben nem szenvedtek vereséget. A formájuk ennek ellenére nem jó, négy bajnokin három remi és egy vereség (otthon a Bilbaótól), kettőt rúgtak és hármat kaptak ebben a periódusban. Egy sérült van a keretben, a balszélső Juankar. Elől a Charles-Cop páros kezdhet megint, Santa Cruz a padról szállhat be. Az Atletico lendülete kitarthat a szezon végéig, nyomást gyakorolva a két óriásra. A Malaga védekezése stabil, de azért Griezmannéknak sikerül majd feltörniük, ha nem is sokszor... Tippünk így 1-es és -3.5!
2016. 04. 22. 23:48
Olvasói sztorik