Hírek

Vasárnapi spanyol kalandok

A spanyol élvonalból szemeltünk ki ezúttal 1-1 tippet a hét utolsó napjára.

Levante-Athletic Bilbao 2!

A valenciai kiscsapat szerdán súlyos vereségbe szaladt bele a Granada vendégeként, e pofont nem heveri ki a sereghajtó…
A Levante sorsa kezd megpecsételődni. A bordó-kékek az utolsók a La Ligában, mindössze 28 pontjuk van, a már bennmaradó Granada már 33-nál jár. Rubi mester fiainak nehéz a sorsolásuk, találkoznak még a Malagával és a matracosokkal is. A gárda formája egészen biztató volt – szerda estig. Deyversonék otthon szorgosan gyűjtögették a pontokat, idegenben viszont azért döcögött a gépezet. A Granada ellen pedig egyszerűen leállt: a hazai csíkosak átgyalogoltak Rossiékon, a vége 5-1 lett.
Hazai környezetben azért nem megy ilyen rosszul a társulatnak, 6-4-7 a vonatkozó mutatójuk. A keret ezúttal nem lesz teljes, Simao Matét kiállították szerdán, rajta kívül Ruben Garcia (kp.), Tono és Juanfran (bekke) sérültek.
A baszkok az EL-búcsú után immár minden idegszálukkal a La Ligára koncentrálhatnak, és eddig nem is teszik rosszul a dolgukat Ernesto Valverde fiai. A bajnokságban feljöttek az 5. helyre, 54 pontjuk van, a mostanság botladozó, 7. pozícióban állomásozó Sevillában szemben 5 egységnyire nőtt az előnyük. A formájuk annak ellenére sem nevezhető gyengének, hogy a hétközi játéknapon a San Mamesben kikaptak az Atleticótól. Idegenben is képesek nyerni (7-2-8), a Ciudad de Valencia, azaz a Levante pályája pedig az egyik kedvenc “vadászterületük” Muniainéknak: tavaly és tavalyelőtt is elhozták a pontokat. A keretben Aduriz (31/17), Laporte (26/3) és Merino (22/5) is sérült.
A Bilbao teljes erejével immáron a bajnoki csatákra fókuszálhat, amelyre nagy szükségük is van annak érdekében, hogy odaérjenek az európai kupaindulást érő helyekre. A Levante helyzete egyre kilátástalanabb, képtelenek kimászni a gödörből és nem hisszük, hogy az Athletic ellen indulna be a szekér. Csinos oddsot kapott a Bilbao sikere, szerintünk érdemes kihasználni!

Sevilla – Betis, Mindkét csapat szerez gólt IGEN!

A Sevilla – Betis derbit a futballberkeken belül jártas rajongóknak aligha kell bemutatni, már-már El Clássicós magasságokat ölt a két gárda párharca, ráadásul a Barca-Reallal ellentétben itt még azonos város csapatairól is beszélhetünk. Ezúttal a Sevilla a pályaválasztó, akiknek az utóbbi időben nagyon nem megy a bajnokságban, öt meccse nyeretlenek, ráadásul ebből négyszer kikaptak. A tabellán 7. helyen áll Unai Emery alakulata, ráadásul a pocsék forma ellenére még mindig hatpontos előnyük van a Las Palmassal szemben, de vélhetően a Bajnokok Ligájára hajtanak a hazaiak, amire meg is van az esélyük, hiszen már elődöntőbe jutottak az Európa-ligában. Csütörtökön egyébként Ukrajnába látogatnak, a Sahtarhoz, így elképzelhető, hogy a mai meccsen már ennek fényében állítja össze a keretet a szakmai stáb. Andreollival, Trémoulinassal és Vitolóval viszont nem számolhatnak, de Rami játéka is kérdéses.
Ami a vendégeket illeti, a zöld-fehérek bizakodhatnak, hiszen 2 győzelemmel és 1 döntetlennel a hátuk mögött érkeznek a csatába, igaz a táblázaton csupán a 13. pozíciót foglalják el. A Betisnél is lesznek hiányzók, Piccini és Digard biztosan kihagyni kényszerül a találkozót, de Montoya, N’Diaye és Ceballos sincs 100 százalékos formában.
Ami szembetűnő, hogy bár a Betis idegenben nem szerepel túl fényesen, legutóbbi 6 idegenbeli találkozóján egyaránt betalált. A Sevilla ezen a téren még meggyőzőbb, minden sorozatot figyelembe véve immáron több mint 20 meccse minden alkalommal bevette aktuális ellenfele kapuját. Ennek fényében talán nem meglepő, ha mi a gólváltásra szavazunk!

Olvasói sztorik