Hírek

Vadócz hiányolja a válogatott érdeklődését

A légiós szerint a teljesítménye alapján lenne esélye a behívóra.

A rájátszás negyeddöntőjében fejeződött be a bajnokság Sándor Györgynek és Vadócz Krisztiánnak,a Perth Glory játékosainak, miután kétgólos vereséget szenvedtek a Melbourne-től idegenben. Könnyen lehet, hogy véget is ért Vadócz ausztráliai kalandja, mivel a középpályás szerződése lejárt.

– A klubbal elkezdtünk egyeztetni, de vannak ajánlataim máshonnan is. Egy jó alapot sikerült a tárgyalásokhoz nyújtanom a teljesítményemmel. Jó volt itt játszani a Perthben, jó lenne itt folytatni, de akik a karrieremet követik, azok tudják, hogy nálam semmi sem biztos. Jelen pillanatban nem tudom megmondani, hol fogom folytatni, de egy hónapon belül ez eldől valószínűleg. Az elsődleges célom nem az, hogy Magyarországon folytassam. Elsősorban külföldön szeretnék maradni, és ennek van realitása is – nyilatkozta a negyvenszeres felnőtt válogatott játékos a Digisport Reggeli start című műsorában, aki azért abban még bízik, hogy Kispestre egyszer majd még visszatérhet valamilyen szerepkörben.

Az interjúban szóba került a válogatott kerettagság is, a Perth játékosa pedig elmondta, hogy továbbra is az a célja, hogy magára húzhassa a nemzeti dresszt.

– Sajnos már évek óta nem volt semmilyen megkeresés a szövetségtől. Minél több idő telik el, annál jobban a dolguk a helyükre kerülnek, de remélem ez az én esetemben nem azt jelenti, hogy nem leszek többé válogatott. Jó lenne, ha nem csak az itteni szakemberek, hanem az otthoniak is azt gondolnák, hogy a nemzeti tizenegyben e helyem. Attól még, hogy távol játszom Magyarországtól, a mérkőzéseimet így is meg lehet tekinteni, és utánam lehetne nézni, hiszen jól megy a játék – zárta az interjút Vadócz Krisztián.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik