A Videoton FC hivatalos honlapján közölte, hogy leigazolta Tóth Balázst.
Hiába egyezett meg Tímár Krisztiánnal és Schultz Leventével a Vecsés.
A teremlabdarúgó NB I második fordulója után még négy csapat hibátlan a bajnokságban.
Az MLSZ fegyelmi bizottsága keddi ülésén két bajnoki meccsre eltiltotta a Diósgyőr kapusát.
A Nemzeti Sport információja szerint Tóth Balázs visszatér a Videoton FC csapatához.
A magyar válogatott október 11-én, Finnország ellen játssza utolsó Európa-bajnoki selejtezőjét.
Lipusz Norbert szerint a Békéscsaba elleni vereség után sincs tragédia Mezőkövesden.
Varga József úgy véli, pontosabb játék kellett volna a sikerhez.
Egy banda 900 millió forint támogatást csalt össze egy fiktív magyar focicsapatra.
Horváth Károly örül, hogy a hiányzók helyére beugrók is bizonyítottak.
Kondás Elemér szerint bizonyos szempontból jó eredmény a siófoki döntetlenjük.
A milliomos Szulejman Abuszajdovics Kerimov fejébe vette, hogy focitörténelmet ír.
Megszerezte első győzelmét a Ferencváros és az Újpest az OTP Bank Liga nyolcadik fordulójában.
A Samp célja a feljutás, ám a mai meccs nem lesz egyszerű menet…
A Rosenborg akár még a dobogóra is odaérhet. A nyáron nagybevásárlást tartó Malaga bemutatkozik saját közönségének is…
A Mezőkövesd nagy meglepetésre hazai pályán 3-0-ra kikapott a Békéscsabától az NB II Keleti-csoportjának negyedik fordulójában.
A Ferencváros hazai pályán 2-0-ra nyert a Zalaegerszeg ellen az OTP Bank Liga nyolcadik fordulójában.
A Diósgyőri VTK 1-1-es döntetlent ért el az MVM Paksi FC otthonában az OTP Bank Liga nyolcadik fordulójában.
Hivatalos közleményt adott ki a KTE vezetése a csapat vezetőedzője, Tomiszlav Szivics szombat este bejelentett felmondásáról.
Haugesund – Lillestrøm, over 2.5 gól @ 1.60
Labdarúgás: Norvég 1. osztály – Eliteserien 2011
Dátum: 2011-09-11 18:00 CET
Irány Norvégia, a gólok hazája. Remélem a mai tippem könnyű préda lesz, habár viszonylag alacsony a szorzó, de szerintem a mai nap egyik tuti tippje (bár tudjuk hogy ilyen nem létezik). Az élvonalban a 22. fordulóban a Haugesund csapata fogadja a Lilleström gárdáját. Mindkét csapat erős a gólos meccsekben, lássuk is a részleteket
A Haugesund 21 meccset követően a 8. helyen tanyázik 30 ponttal. 9-3-9 mérlegével nem is számíthat jobbra, gólaránya viszont eléggé meggyőző: 40 rúgott és 35 kapott gól, tehát átlagban 3,57 gól esik a meccsein. Odahaza 6-3-1 sort produkált a gárda, tehát eléggé masszívnak tűnnek hazai környezetben. Ezalatt 27 gólt lőttek, s mindössze 13-at kaptak. 7 hazai meccsén született idén legalább 3 találat, mindössze a Valerenga (1:1), a Viking Stavanger (2:0) és a Start (1:0) csapatai ellen volt kevés találat.
A mai ellenfél pedig a 6. helyen álló Lilleström csapata. A sárga-feketék 9-4-8 mérlege középcsapathoz méltó eredmény. 42:35 gólaránya viszont egyértelműen arról tanúskodik, hogy sok gól esik a meccseiken. Idegenben 3-3-5 21:17 mérleget hoztak össze eddig, 5 idegenbeli meccsükön született legalább 3 találat. A Lilleström csapata produkálta a legmagasabb gólátlagot a bajnokságban, nevezetesen 3,67 találat esik meccseiken átlagosan.
A Lilleström csapatában Ujah és Igiebor ontja a gólokat, ők ketten eddig 21 gólt termeltek a csapatnak. A Haugesundban is vannak gólgyárosok, hiszen Sorum, Soderlund és Djurdjic összesen 27 gólt vágott 21 meccs alatt.
Nos, úgy gondolom hogy ha egyik gólvágó sem hagyta el a góllövő cipőjét, akkor nem okozhat gondot a két csapat számára a 3 gól összehozása. Szoros meccsen tehát bőven over-t várok ezen a meccsen
Tipp: over 2,5 gól
A Videoton FC hazai pályán az utolsó percben szerzett góllal nyert 1-0-ra a Haladás Sopron Bank ellen az OTP Bank Liga nyolcadik fordulójában.
A szünetben 1-0-ra vezetett, végül mégis 3-1-re kikapott Pápán a Budapest Honvéd az OTP Bank Liga nyolcadik fordulójában.