Kiemelt hírek

Vége az FTC nyeretlenségének

A Ferencváros hazai pályán 2-0-ra nyert a Zalaegerszeg ellen az OTP Bank Liga nyolcadik fordulójában.
OTP Bank Liga, 8. forduló
Ferencváros – Zalaegerszegi TE FC 2-0 (0-0)
Albert-stadion, 4000 néző. Játékvezető: Szabó Zs.
FTC: Gyenes – Csizmadia, Balog, Otten, Junior – Jovanovics (Lisztes 61.), Maróti, Tóth B., Hakola (Rósa 67.) – Oláh L., Somalia (Pölöskey 85.). Szakmai igazgató: Détári Lajos
ZTE: Jahics – Kocsárdi, Bogunovics, Bulatovics, Hídvégi – Szakály D. (I. Delic 77.), Máté P., Kamber, Szalai T. (A. Delic 60.) – Tököli, Meye. Vezetőedző: Prukner László
Gólszerzők: Oláh (66.), Tóth B. (75.)
Kiállítva: Meye (56.)

A tavaszi harmadik és negyedik helyezett most a 15. illetve a 16. helyen áll a tabellán, tehát az utolsóelőtti fogadta az utolsót. A bemutatáskor és a bevonuláskor is nagy tapsot kapott a hazai szurkolóktól Prukner László.

A Ferencvárosnál a Vecsésről szerződtetett Gyenes Dávid védett, ezzel nyolc forduló alatt ő a negyedik kapus az FTC hálója előtt. Rajta kívül kezdő volt a másik friss igazolás, a finn Hakola is. Prukner László a zalai klub mindhárom új szerzeményét (Hidvégi, Szakály, Máté) a kezdőbe jelölte régi csapata ellen. Ott volt Roguy Meye is, aki győztes gólt lőtt pénteken a gaboni válogatott színeiben az AS Monaco elleni felkészülési mérkőzésen.

Az első percekben a Ferencváros irányította a játékot, és dolgozott ki helyzeteket, a ZTE csak szabálytalanságok árán tudta megállítani a házigazdát. Szabó Zsolt játékvezető szórta a sárga lapokat, teljesen jogosan. A 17. percben Oláh Lóránt pörgette be a tizenhatos közepéről Hakolának, aki elől felszedte a labdát a kivetődő Jahics kapus. A huszadik percben Máté tért ölelő indítással ugratta ki a mélységből induló Meyét, aki elől Gyenes kapus kifutva mentetni tudott. A játék meglehetősen intenzív volt, de komoly helyzet nem adódott.

Aztán a harmincadik percben Hídvégi ívelt középről a jobb oldalra Meye elé, Csizmadia beragadt, a légiós pedig az ötös sarkáról keresztbe ellőtte a labdát a kapu előtt. Ugyanebben a percben Máté Péter nyújtott lábbal letarolta Ottent! Az előnyszabály ételmében továbbengedte a játékvezető, de az akció után sem adott sárga lapot a zalainak, pedig egyrészt járt volna neki, másrészt már volt neki egy, tehát ez kiállítást jelentett volna! A 35. percben Hakola szöglete után két ferencvárosi is gólt szerezhetett volna, de a vendégek útját állták a labdának.

A 39. percben Jovanovics passzát Oláh kapásból a kapufára lőtte, a kipattanó a feladóhoz, Jovanovicshoz került, de végül felszabadítottak a vendégek. A 43. percben Maróti Béla csúszott rá csúnyán Jahics kapusra az ötös vonalán, ez is sárga lap. A 45. perc végén Hakola vette le a labdát szép mozdulattal, mellel az ötös vonalán, majd Jahics mellett-alatt a hálóba passzolt, de a teljesen szabályos gólt a bíró kezezés miatt nem adta meg, ráadásul abszolút jogtalan sárgát adott a finnek. A szünetben tehát gólnélküli állás szerepelt az eredményjelzőn. Az FTC sokkal többet tett az első találat megszerzéséért.

A második felvonás elején felváltva forogtak veszélyben a kapuk, majd az 56. percben Meye nyújtott lábbal rácsúszott Balogh Zoltánra, ezért megkapta második sárga lapját és a pirosat is. Az 58. percben Junior adott be a tizenhatos jobb oldaláról, Jovanovics a tizenegyes pontról a bal sarok mellé perdített. A 66. percben Tóth Bence adott be a szélről, Oláh Lóránt egyedül várta a labdát, amit kapásból megcsúsztatott, és a játékszer a kapufa érintésével becsúszott Jahics alatt a hálóba (1-0). Egy perc múlva egy kísértetiesen hasonló szituáció végén Oláh megint csúsztatott, de ezúttal a kapus védte a középre tartó labdát.

A hetvenedik percben Somalia szlalomozott négy védő között a jobb oldalon, de hosszan szöktette magát, így Jahics felszedte előle a labdát. A 73. percben Delics tekerd szabadrúgásból a hosszú felső sarok felé, de Gyenes Dávid vetődve kibokszolta a labdát. A 75. percben eldőlt a meccs. Bogunovics és Somalia harcolt a labdáért a zalaegerszegi kapu közvetlen közelében. Utóbbi járt sikerrel, de a lövése kipattant Jahicsról. Igen ám, de pontosan Tóth Bence elé, aki egy csel után bebombázta (2-0).

A nyolcvanadik percben Maróti fejelt tizennégy méterről, Jahics vetődve védett. Más érdemeleges esemény már nem történt, Détári Lajos győzelemmel, Prukner László pedig vereséggel mutatkozott be új csapatánál.

A Ferencváros a mérkőzés egészét és a játék képét tekintve teljesen megérdemelten nyert, mert produkciójában ezúttal nyoma sem volt a korábban látott gyámoltalanságnak. A ZTE is jobban küzdött-hajtott, mint az előzőekben, de ami a futballt illeti, nem sokat változott a mindössze egypontos zalai együttes…

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.