Kiemelt hírek

Minden meccset nem nyerhetnek meg

Lipusz Norbert szerint a Békéscsaba elleni vereség után sincs tragédia Mezőkövesden.

Kapcsolódó cikkek

Lipusz Norbert
A középpályás 1986-ban született Miskolcon. A Diósgyőr játékosaként mutatkozott be az élvonalban, később szerepelt Dunaújvárosban, Kaposváron és Kazincbarcikán is. 65 NB I-es meccsen két gólt szerzett. Idén nyáron igazolt a Mezőkövesd csapatába.

Meglepő vereséget szenvedett a Mezőkövesd-Zsóry az NB II Keleti-csoportjának negyedik fordulójában! A matyóvárosiak hazai pályán kaptak ki 3-0-ra a Békéscsabától. A házigazda borsodiaknak nem volt szerencséjük, hiszen Irhás Ignácot a 46. percben kiállította a játékvezető. Lipusz Norbert, a másodosztály tavalyi ezüstérmesének 25 éves középpályása a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, hogy a fáradtság is közrejátszhatott a vereségben, hiszen az együttesnek a bajnokságon kívül immár a Ligakupában is helyt kell állnia.

– Nem volt a kezdőcsapat tagja, de már a 11. percben pályára lépett.
– Jeremiás Gergő helyett álltam be, aki megsérült.

– Vélhetően a kiállítás is hozzájárult a kudarchoz…
– Irhás Ignácot már a meccs legelején, az első vagy a második percben buktatták, amiért tizenegyest kellett volna kapnunk. Lehetett látni, hogy összekoccantották a lábát, de ő kapott sárga lapot műesésért. Ezután volt három-négy szabálytalansága, amelyek közül a negyedik pont egy egyszerű, ártalmatlan kis fault volt, de megkapta a második sárgáját, és a negyvenhatodik percben ki kellett állnia. Onnan már nehéz dolgunk volt, ráadásul kaptunk egy buta gólt is, és csak szaladtunk az eredmény után. Jól játszott, jól kontrázott a Békéscsaba, és a nagy meleg megfogta a társaságot.

– A Mezőkövesdnek immár a Ligakupában is pályára kell lépnie. Sok a kettős terhelés?
– Az a helyzet, hogy nem vagyunk annyira sokan, ezért a kezdőcsapat hatvan-hetven százalékának a Ligakupában is szerepelnie kell, ezért voltunk most fáradtabbak a szokásosnál, és a kiállítás is megfogott minket. Persze, nincs tragédia, mindenhol van ilyen, minden meccset mi sem tudunk megnyerni! Majd a következő fordulóban, Nyíregyházán nyerünk, bár az sem lesz egyszerű…

– Végül is, egy vereség után még valóban nem kell átfogalmazni a célokat…
– Az elvárás az, hogy az első ötbe legyünk benne, de belülről mindenki tudja, hogy hova vágyik. Az esély adott, hiszen most a Nyíregyháza sem a legerősebb, és az MTK is nyugaton van.

– Egyébként minden adott a jó eredmény eléréséhez?
– Erős a csapat, úgy érzem, az újak közül mindenki beilleszkedett. Mezőkövesden amúgy is családias a légkör, nincsenek széthúzások, csupán két külföldi van a keretben, tehát minden rendben az öltözőben és az edzéseken!

NB II, Keleti-csoport, 4. forduló
Mezőkövesd-Zsóry SE – Békéscsaba 1912 Frühwald Előre SE 0-3 (0-1)
Mezőkövesd, 700 néző. Játékvezető: Farkas Á.
Mezőkövesd: Szántai – Ur, Vámosi, Elek N., Sivák – Bagi, Zováth, Irhás, Hamar (Lakatos, 60.) – Jeremiás (Lipusz, 11., Bogdány, 55.), Olasz D. Edző: Huszák Géza
Békéscsaba: Máthé – Kerekes, Kállai, Makra, Horváth T. – Szélpál (Ferenczi, 62.), Balogh M. (Balázs, 46.), Fülöp (Strunga, 87.), Pozsár – Tchana, Leucuta. Edző: Pásztor József
Gólszerzők: Leucuta (30., 77.), Tchana (83.)
Kiállítva: Irhás (46.)
Olvasói sztorik