Továbbra sem nyert még bajnoki meccset hazai környezetben a Zalaegerszeg a jelenlegi szezonban. Az első siker, a Pápa idegenbeli legyőzése után az első hazai diadalra az Újpest ellen lett volna lehetősége az élvonalból már kiesett ZTE-nek. Máté I Péter jóvoltából meg is szerezték a vezetést a zalaiak, de Dusan Vasziljevics egy erősen vitatható tizenegyből egyenlített. A csak jóindulattal közepes színvonalú találkozón a vendégek kezdeményeztek valamivel többet, de a döntetlen igazságosnak mondható.
A Siófok elleni, hazai mérkőzésre ingyen mehetnek be az FTC-szurkolók.
Gyakorlatilag eldőlt a bajnoki cím sorsa: a Debrecen a kupagyőzelem mellé a bajnoki elsőséget is besöpri.
2006, 2007 és 2010 után negyedik belga bajnoki címét szerezte az Anderlechttel Juhász Roland.
A Paks elleni ötös alkalmával avatott élvonalbeli újoncot a Haladás, a 22 éves kapus, Gőcze Gergő személyében!
A madaraknak és a repülőgép-pilótáknak nem árt vigyázniuk, ha Kispest felett szállnak el, hiszen a Honvéd játékosai célba vették a légteret! Történt ugyanis, hogy az OTP Bank Liga 27. fordulójában a fővárosiak a Kaposvári Rákóczi FC csapatát fogadták. A hazaiak a 12. perctől emberelőnyben játszottak Graszl Károly kiállítása miatt, és két tizenegyest is lőhettek az első félidőben, de mindkettőt fölé rúgták Tchami és Vécsei Bálint révén. A második félidőben ugyan egykapuztak a kispestiek, de gól ekkor sem született, sőt a 84. percben Faggyas Milánt is kiállították, azaz egyenlő létszámban fejezték be a meccset a csapatok.
Az OTP Bank Liga 27. fordulójának záró mérkőzésén a Debrecen 2-1-re nyert Győrben. A bajnoki döntőnek kikiáltott csúcsrangadón gyakorlatilag bajnok lett a DVSC, mostani sikerével ugyanis nyolcpontos előnyre tett szert üldözőivel szemben, három fordulóval a vége előtt. Bár a hazaiak Varga Roland révén előnybe kerültek, Szakály Péter és Adamo Coulibaly találatával fordítottak a hajdúságiak, akik ebben a szezonban mindkét közvetlen riválisukat (Győr, Videoton) oda-vissza verték
Három fordulóval a vége előtt nyolcpontosra nőtt a listavezető Debrecen előnye az OTP Bank Ligában.
A bikák a Serie A-ba vágyódnak, ehhez le kell gyűrniük a rossz formában lévő Padovát. A norvég bajnokságban gólokra vadászunk…
Eldöntötte a bajnoki címet a Debrecen, amely az OTP Bank Liga 27. fordulójában 2-1-re nyert Győrben.
A Balmazújváros hazai pályán 3-1-re kikapott a Váctól az NB II Keleti-csoportjának 26. fordulójában.
A Videoton részéről Sándor György a Kecskemét ellen, a Lombard Pápa részéről pedig Lovrencsics Gergő a Ferencváros otthonában lőtt két gólt. Az OTP Bank Liga 27. fordulójában az FTC nagy meglepetésre hazai pályán 2-0-s vereséget szenvedett a kiesés ellen küzdő pápaiak ellen. A 15. percben Lovrencsics volt eredményes, miután Lazar Arszics passzát mellel átvette, majd a kapu bal alsó sarkába gurított. Tizenöt perccel később ismét az Arszics, Lovrencsics páros volt a főszereplő, egy vendég kirúgást követően előbbi pontosan átvette a labdát, majd passzolt, a duplázó hős pedig higgadtan a jobb felsőbe bombázta a labdát.
A Budapest Honvéd FC gólnélküli döntetlent játszott a Kaposvári Rákóczival az OTP Bank Liga 27. fordulójában.
A Nyugati-csoportban listavezető MTK szombaton 3-2-re kikapott a vendég Bajától az NB II 26. fordulójában.
Ismét Videoton-siker Kecskeméten, az OTP Bank Liga 27. fordulójában a tavalyi bajnok már az első félidő tízedik percében megszerezte a vezetést. Héctor Sánchez remek cselsorozata után Sándor Györgynek passzolt, aki 11 méterről a kapu bal felső sarkába bombázott. A második játékrészben ismét Sándor György volt eredményes: Gyurcsó Ádám jobb oldali beadását az ötös sarkáról fejelte a kapuba.
A Pápa 2-0-s győzelmet aratott a Ferencváros vendégeként az OTP Bank Liga 27. fordulójában.
A Vasas 1-0-ra győzött a Siófok ellen az OTP Bank Liga 27. fordulójában.
A Haladás 5-0-s győzelmet aratott a Paks ellen az OTP Bank Liga 27. fordulójában.
Az Újpest 1-1-es döntetlent játszott az élvonalból már korábban kiesett Zalaegerszeg otthonában az OTP Bank Liga 27. fordulójában.
Stabil középcsapat az NB II Nyugati-csoportjában a Szigetszentmiklós. A stabilitás az együttes középcsapat-mivoltában rejlik, hiszen a formája meglehetősen hullámzó. A közelmúltban például simán kikapott a Veszprémtől, legutóbb viszont imponáló magabiztossággal verte 5-2-re a remek játékoskerettel rendelkező Gyirmótot! A rutinos támadó, Márkus Tibor három gólt szerzett.
A Győr-Moson-Sopron megyei első osztályban szereplő Jánossomorjai SE nyerte a SportM Kupát, miután a Puskás Ferenc Stadionban rendezett keddi döntőben 2-0-ra legyőzte a Baranya megyei Bólyi SE együttesét. A korábban Szabad Föld Kupának nevezett sorozatban a Magyar Kupában legjobban szerepelt amatőr gárdák küzdhetnek meg egymással, a finálét hagyományosan közvetlenül az MK-döntő előtt rendezik meg. Így kezdődött: 1964. november 7- én a Népstadionban játszották az első Szabad Föld Kupa döntőjét. A Budaörsi KSE és a Pilisi KSE 400 csapat közül jutott el a fináléig.
A Videoton 2-0-ra győzött Kecskeméten az OTP Bank Liga 27. fordulójában.
Hol van már a tavalyi hó? Remekül rajtolt mindkét újonc az élvonalban, szinte fej-fej mellett haladtak egyre feljebb a táblázaton, aztán a tavaszi újrakezdést követően nagyjából egyszerre kerültek hullámvölgybe. Egyszerre váltott edzőt a Pécs és a Diósgyőr, egyaránt elhamarkodottan. A győzelmek továbbra is elmaradtak, egészen a 27. fordulóig, amikor a borsodiak nyerni tudtak a baranyai megyeszékhelyen 2-1-re. Hol van már a tavalyi hó? A PMFC legutóbb november végén győzött hazai pályán, méghozzá egy emlékezetes meccsen, Bajzát Péter öt góljával, 5-1-re a Vasas ellen! Azóta száguld a lejtőn a csapat.