Hírek

Juhász Roland negyedszer belga bajnok

2006, 2007 és 2010 után negyedik belga bajnoki címét szerezte az Anderlechttel Juhász Roland.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az Anderlecht megérdemelten szerezte meg története 31. aranyérmét: a brüsszeli együttes a kilencedik fordulóban állt élre, és végig meg is őrizte elsőségét. A brüsszeli csapat a rájátszás nyolcadik fordulójában 1-1-et játszott üldözőjével, az FC Bruges-zsel, és ezzel hét pontra növelte előnyét, ami két forduló alatt ledolgozhatatlan.

– Akkor sem fordult meg a fejemben, hogy veszélybe kerülhet a bajnoki címünk, amikor a mérkőzés vége felé a Bruges állt győzelemre, hiszen az esetleges vereség ellenére is biztos voltam abban: a hátralévő két fordulóban megszerezzük az aranyérmet – mesélte Juhász Roland. – Azt ugyanakkor elismerem, délután még nem arra készültünk, hogy este a ligaelsőségünket ünnepeljük majd. De a sors visszaadta azt, amit kétezer-kilencben elvett: abban a szezonban azért játszhatott velünk bajnoki döntőt a Standard, mert az utolsó fordulóban a Gent a hajrában büntetőt rontott ellene, a pontazonosság miatt megrendezett finálét pedig megnyerte.

Ezúttal viszont Juhászék örülhettek a hosszabbításban, ami érthetően nagy megkönnyebbülés számukra.

– A bajnokság során azt tapasztaltam, hogy senki nem akarja, hogy nyerjünk, valahogy minden és mindenki ellenünk volt – vélekedett a válogatott védő. – Én a bajnoki cím megszerzése mellett azért vagyok elégedett, mert messze mi kaptuk a legkevesebb gólt az idényben, és ez a védőmunkánkat dicséri. Az egyetlen hiányérzetünk az Európa Liga-szereplésünk miatt lehet, ahol ugyebár a csoportkörben remekeltünk, a kieséses szakaszban viszont nem volt szerencsénk. Sebaj, most már nincs más dolgunk, mint drukkolni a Bayern Münchennek a BL-döntőben, mert a németek sikere esetén az Anderlecht automatikusan főtáblára kerül.

Olvasói sztorik