Hírek

Menekülés a győzelembe!

Ma a hazai sikerekben bízunk...

QPR-Stoke 1!

A bennmaradásért harcol veszettül a kék-fehér alakulat, és szerintünk ma délután tesznek egy nagy lépést céljuk elérése érdekében! Hazai sikerrel számolunk!
Nagyon nem bánnák a QPR-drukkerek, ha a Premier League mindössze 36 fordulós lenne. Ha a szabálykönyveket ugyanis így alkották volna meg az FA-illetékesei, akkor most már vad sörözésbe kezdhetnének a szurkolók. Mert jelen pillanatban nem áll kieső helyen a kék-fehér brigád, a 17. 34 ponttal, jobb gólarányának köszönhetően megelőzve az ugyancsak 34 egységig jutó Boltont. Két meccs van még hátra, előbb a Stoke, majd idegenben a Manchester City… A rivális ma a WBA-t fogadja, majd a Stoke-hoz látogat. Kétség kívül a Bolton van kedvezőbb helyzetben.
Ám Buzsákyék nyilván megtesznek mindent a sikerért, és ehhez első körben el kell verniük a Stoke Cityt. Mark Hughes együttese odahaza, a Loftus Road-on 6-5-7-es, egészen elfogadható mutatót hozott össze. A riválisok hazai sorait figyelve az ő mérlegük messze a legjobb. A gárda mellett szól ugyancsak, hogy saját közönségük előtt február vége óta nem kaptak ki, és öt fellépésük közül négyet is behúztak. Pedig az ellenfelek között szerepelt például a Liverpool és az Arsenal is!
Ám azok a fránya kirándulások… Tizenkét túra győzelem nélkül. Egy érdekesség, hogy Bartonék legutóbb novemberben diadalmaskodtak vendégségben, és épp a Stoke otthonában!
E kettősség határozza meg tehát a társulat formáját, Cisséék legutóbb ugye utaztak, igaz, nem hagyták el Londont, ám a Chelsea csúnyán lemészárolta őket (1-6).
Sérülés miatt hiányzik majd Hall, Dyer, Helguson és Diakite, viszont letöltötte eltiltását Taarabt, akivel újra számolhat Hughes mester.
A Stoke bebiztosította a bennmaradását már hetekkel ezelőtt, 44 ponttal a 13., és ha megnyerné hátralévő két mérkőzését, akkor sem tudna jelentősen előre lépni a tabellán. Tony Pulis együttese nincs jó passzban, legutóbbi kilenc mérkőzéséből csak egyet tudott megnyerni. Idegenben 4-4-10-es mérleget hoztak össze Crouchék, ehhez pedig 11-32-es gólarány párosul. Nézve az adatokat, azt megállapíthatjuk, hogy a túrákon nem igazán meg a támadások befejezése a csíkosaknak…
Jerome-ék két hazaik döntetlennel a hátuk mögött érkeznek a meccsre (Arsenal, Everton), kérdés csak annyi, hogy Stoke melyik arcát mutatja majd a mai délutánon.
Diao, Sidibe és Wilkinson sérüléssel bajlódik, velük nem kalkulálhat a szakmai stáb.
És akkor nézzük az évkönyveket: A Stoke 2006-ban nyert legutóbb a Loftus Roadon, azóta egy döntetlen és egy hazai siker született. Fordított felállásban a QPR nyert az idei kiírásban. Most is a londoniak sikerét várjuk, ugyanis motiváltabb lesz a hazai együttes. Ferdinandék menekülnek a győzelembe. Tippünk tehát 1-es!

Norrköping-Syrianska 1! +2,5!

Észak felé vesszük az irányt, ugyanis találtunk egy egészen tuti, két opciós meccset…
A hazai alakulat jól kapta el a fonalat, a 4. helyen áll 7 meccs után 13 ponttal. A társulat gólaránya 10-9. Otthon, a hangulatos nevű Nya Parken-ben 2-1-0 a sora, 6-4-es találati mutatóval. A Helsingborgot és a Malmöt verte, a Sundsvallal nem bírt. Az elmúlt héten a Gelfe vendégei voltak Frempongék, és ha már ott jártak, három pontot hoztak el a kirándulásról. Jó forma, eredményes hazai mutató. A tavalyi 13. helyhez képest mindenképpen előrelépés.
A Syrianska ott folytatta, ahol egy esztendeje abbahagyta: menekül a kiesés elől. Az elmúlt kiírásban osztályozón tudta kivívni a bennmaradást, és olybá tűnik, az idén is az alsóház tagja marad a gárda. Jelenleg a 15., 7 fellépésén mindössze 4 pontot sikerült begyűjtenie. Idegenben 3 meccsen 1 pont, 1-7-es gólaránnyal (Geflében sikerült ikszelnie). Ami elkeserítő, hogy a csapat az első két játéknapon szerzett pontot, azóta öt zakó zsinórban.
És akkor lássuk az egymás elleni mérlegüket: ebben a felállásban 3 találkozóból kétszer a hazaiak, egyszer a vendégek győztek. Azonban mindig esett legalább három gól… Sőt, ellentétes felállásban is rendre megszórják egymást a felek. Azt gondoljuk, hogy a +2,5-re ajánlott 1,8-as odds ajándék kategóriába tartozik, és a hazai sikerre kínált 1.62 sem tűnik rossz választásnak. Tippünk tehát 1-es és +2,5!

Olvasói sztorik