A bajnoki címvédő Rába ETO volt a Berettyóújfalu vendége a teremlabdarúgó-bajnokság csúcsrangadóján.
Fekete Viktort nagyjából annyi időre tiltották el szövegelésért, mint a kispesti légióst lábtörésért!
Hétfő este a Debrecen látogat Szombathelyre a teremlabdarúgó NB I 18. fordulójában.
Akár a húszmillió forintot is elérheti egy élvonalbeli női csapat éves költségvetése.
Hat mérkőzést rendeznek ma magyar idő szerint 19:00 és 22:00 közt, melyek közül kettőt részletesen vesézünk ki!
Pályán a címvédő az ANK-n, a szentek új menedzserrel várják az Evertont…
A 42 éves portugál tréner vasárnap a spanyolországi edzőtáborban csatlakozott a csapathoz.
A Gyirmót FC három játékost adott kölcsön az elmúlt héten, 2013 nyaráig.
Az NB II-es válogatott 5-1-re kikapott a német Borussia Dortmund második csapatától.
A 29 éves középpályás, Romhányi Tamás távozik az Egri FC csapatától.
Vágó Attila: „Minden korábbinál nagyobb lehetőségek előtt áll a hazai női labdarúgás.”
Szalai Áronnak, Szvoboda Szabolcsnak és Borsi Mártonnak nem tudnak szerződést kínálni Szegeden.
Kabát Péter gólt lőtt, de a Kaiserslautern 3-1-re verte a magyar együttest Törökországban.
Három kiélezett meccsel folytatódik éjszaka az NBA alapszakasz.
Nincsenek nézők, és jelentős szponzori bevételre sem lehet számítani. Miért éri meg csinálni?
Adamo Coulibaly ezúttal is majdnem két héttel később tért vissza Debrecenbe – engedély nélkül…
A Ferencváros lejátszotta második felkészülési mérkőzését a spanyolországi edzőtáborozás során, és 1-0-s vereséget szenvedett a román CFR Cluj együttesétől.
Még nem dőlt el Gyenes Dávid sorsa, de nem kizárt, hogy a kapus távozik a Ferencvárostól.
Magyar idő szerint este 7-től a Los Angeles Lakers csapata a Toronto Raptors otthonában vendégeskedik.
A Honvéd nem bírt a Komlóval, a Paks kiütötte a Bonyhádot, a Kecskemét kikapott!
A Nyíregyháza szombati edzését követően tanácskoztak és döntöttek a szakmai stáb tagjai.
Kiss Zoltán úgy véli, felszabadultan kell játszania tavasszal a Siófoknak, abból bármi kisülhet…