Futsal

Ne szólj szám, nem fáj fejem…

Fekete Viktort nagyjából annyi időre tiltották el szövegelésért, mint a kispesti légióst lábtörésért!

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Kiesési rangadót rendeztek január 7-én a fővárosban: a sereghajtó MAFC az utolsóelőtti DEAC Armadát fogadta a teremlabdarúgó NB I alapszakaszának 16. fordulójában. Eleinte úgy tűnt, a debreceniek idegenben is nyerni tudnak, de a tudósításokból kiderül, hogy a játékvezetők másként gondolták. Hiába vezettek sokáig a vendégek, a bírók három kiállítással adták a tudtukra, hogy ezúttal nemkívánatos az ő sikerük, ennek megfelelően a műegyetemi csapat a második félidőben megfordította az eredményt, és 7-5-re nyert.

Szalánczi Zoltánt és Angyalos Andrást egy-egy, Fekete Viktort viszont hat meccsre tiltotta el a szövetség fegyelmi testülete, így a 31 éves játékos számára véget ért az idei bajnokság alapszakasza, hiszen legközelebb csak a rájátszásban léphet pályára. Társaik a következő fordulóban kisebb csodát hajtottak végre, hiszen a három eltiltott nélkül is győzni tudtak az Újszegedi TC ellen!

Erről Fekete Viktor csak a hírekből értesülhetett, hiszen a strandlabdarúgó-válogatott tagjaként Dubaiban töltött egy hetet. A magyar csapat két felkészülési meccset játszott az Egyesült Arab Emirátusokkal, előbb 4-3-ra nyert, majd 5-3-ra kikapott, de Fekete mindkét találkozón két gólt lőtt! Nincs ezen mit csodálkozni, hiszen a szakág egyik legjobbjának számít, és nem csak hazai porondon! Bár 2011-ben szívműtétje volt, szerencsére visszatérhetett a pályára, és megfordult az orosz és az olasz bajnokságban is. Emellett nagypályán is szerepel, bár ott csak NB III-as szinten.

– Mi történt a MAFC elleni kiesési rangadón?
– Nem voltak egyenlők a feltételek, több igazságtalan ítélettel sújtottak minket. Három piros és kilenc sárga lap, illetve ha jól emlékszem nyolc büntető volt az egyébként teljesen sportszerű meccsen, amelyen egy durva belépő sem fordult elő. Hozható meccs lett volna számunkra, öt-kettőre is vezettünk, de a végére lefáradtunk, és a játékvezető belenyúlt a mérkőzésbe – mesélte a Rangadó.hu érdeklődésére Fekete Viktor.

– A szövetség hat meccsre tiltotta el. Mit követett el?
– Szövegelésért állítottak ki. Csúnyán beszéltem a játékvezetővel, mert úgy éreztem, az első perctől kezdve rám szállt, és semmi mással nem foglalkozott, csak engem fegyelmezett. Az ellenőr is mondta, hogy szörnyű volt az egész, és kicsúszott a kezéből a meccs, de a fegyelmi tárgyaláson nem is foglalkoztak azzal, hogy a bíró hibázott-e… Elismertem, hogy sportszerűtlenül viselkedtem, nem lett volna szabad így reagálnom, de feszült voltam. Ennek ellenére nem módosítottak a hat meccsen…

– Kiszámolta, hogy mikor játszhat legközelebb?
– Még nem. Szerintem az alapszakasz végén, az utolsó meccsen, vagy a rájátszásban. De addig is az NB II-es csapatunkban lépek pályára.

– Mit szólt, amikor megtudta, hogy a három eltiltott játékosát nélkülöző DEAC megverte a Szegedet?
– Meglepett, de nagyon örültem neki, mert minden pontra hatalmas szükségünk van. A szegediek voltak a mérkőzés esélyesei, de beszéltem a többiekkel, és elmondták, hogy teljesen megérdemelt siker született. Elég rapszodikus az egész szezonunk. Fiatal játékosokból, főleg egyetemistákból áll a csapatunk, néhány rutinossal kiegészítve. A fiatalok is tehetségesek, de még nincs megfelelő mérkőzésrutinjuk, ezért sokszor a meccsek végén bukjuk el a pontokat. Az UTC legyőzésén meglepődtem, mert előzetesen úgy éreztem, nem tudjuk behúzni.

– Azért nem lehetett ott azon a találkozón, mert a strandlabdarúgó-válogatottal Dubaiban szerepelt. Milyen volt a sportüdülés?
– Nagyon jó volt a télből a nyárba elutazni. Egy hetet töltöttünk ott, két meccs és kilenc edzés szerepelt a programban. Az Egyesült Arab Emirátusok csapata számára mi jelentettük a felkészülés utolsó állomását a világbajnoki selejtező előtt. Az utolsó napon egy kis városnézésre is jutott időnk, a túra összességében elérte a célját.

– Új szövetségi kapitány, Weisz Tamás irányítja a válogatottat, játékos-edzőként. Javulásra, fejlődésre számít?
– Egységes a csapat, és szerintem jó döntés volt az ő kinevezése, de ezt majd úgyis az eredmények igazolják. Szakmailag már sokat tud erről a játékról, és képzi is magát. Vannak komoly célok, hároméves tervet vázoltak elénk, amelynek ez a túra volt az első állomása. Idén az Európa-bajnoki B-csoportból fel kell jutnunk, a következő évben vébéselejtező lesz, utána pedig a világbajnokság, ahova szeretnénk kijutni.

Lábtörés, vs. anyázás

„Sokáig a játéké volt a főszerep, de Futó sporttárs úgy érezte, hogy ezen az estén neki is osztottak lapot, amiből ő viszonzásként párat kiosztott. Feketével kezdte, aki egy vitatott szituációt szóvá tett, amiért sárga lapot kapott, de hiába ült le a padra ezután, a játékvezető kiállította további reklamációért, így mehetett zuhanyozni a vendégek egyik legjobbja. Egy jó iramú, változatos meccset láthattak a kilátogatók. Egyedül a játékvezetés nem tudott felnőni a mérkőzés színvonalához. Elgondolkodtató, hogy 12 lap volt egy olyan találkozón, ahol egy durvább szabálytalanság nem történt a 40 perc alatt. Igen sportszerű mérkőzést vívott a két csapat” – tudósított a meccsről a mértékadó és visszafogott futsal-hungary.hu.

Tehát a játékos nyilatkozata és a tudósítás tartalma egybevág, mégis hat élvonalbeli meccsre elmeszelték a játékost. Emlékeznek, mit csinált Souleymane Tandia, a Honvéd szenegáli védője tavaly december 1-én, a Diósgyőr elleni mérkőzésen? Eltörte Csirszki Martin lábát. Őt december 4-től kezdődően négy hónapra minden sorozattól eltiltották. Ennek egy része nesze semmi, fogd meg jól, hiszen téli szünet van, tavasszal pedig négy bajnoki, két (továbbjutás esetén négy) Ligakupa- és két Magyar Kupa-mérkőzést érint. Hát, nem tűnik sokkal súlyosabb büntetésnek egy komplett lábszártörésért, mint egy káromkodásért…

Olvasói sztorik