Hírek

Kanadában a Lakers

Ahogy ígértem, külön bejegyzésben foglalkozom egy ma esti NBA találkozóval, hiszen magyar idő szerint este 7-től a Los Angeles Lakers csapata a Toronto Raptors otthonában vendégeskedik.

Szeretnéd első kézből kapni a kosaras tippeket? Szeretsz tutira menni, amikor fogadsz? Klikk, és like!

Toronto Raptors – Los Angeles Lakers

Borzalmas formában várhatja a találkozót Kanada egyetlen NBA-s csapata, a Toronto, hiszen 4 mérkőzés óta nem tudtak nyerni, legutóbb hosszabbításban kaptak ki a Philadelphia otthonában, mely akkor nekünk jól jött fogadási szempontból, előtte szintén ráadás után kaptak ki mindössze két ponttal saját közönség előtt a Bulls-tól, de a Brooklyn Nets és a Milwaukee Bucks is átgázolt rajtuk…

Pedig a Sixers elleni meccsen nagyon sokáig partiban voltak, a félidőig már 17 pontos előnyre is szert tettek. Jól ment a Ross-Davis párosnak, de aztán a szünetben valami történt az öltözőkben, mert a harmadik negyedet 16 ponttal elveszítette a társaság, a negyedik játékrészt pedig 1 ponttal nyerte a Philly, így hosszabbításra került sor. Ott végül fejben és fizikálisan is jobban bírta a hazai környezet előtt játszó 76ers, a vége pedig 101:108-as vereség lett Toronto szemszögből. Anderson, Davis és Ross is 18-18 pontig jutott a találkozó folyamán, és a félidőig a védekezése is remekül működött a kanadai csapatnak, de aztán Holiday vezérletével ezt feltörte a Sixers. Gyakorlatilag minden vereségüket a közelmúltban szoros meccsen szenvedte el a Raptors, talán a Milwaukee elleni volt a leggyengébb meccsük, ahol 9 ponttal kaptak ki. Egy meccs alatt is rettenetesen hullámzó teljesítményre képes a gárda, iszonyatos mélypontokat képes produkálni, de ennek az ellenkezőjére is képesek, talán érdemes lenne egy köztes meccs alatti formát kialakítani.
Jelenleg a Keleti Főcsoport 12. helyén tanyázik a Toronto 14 győzelmével és 26 vereségével. Leginkább hazai környezetben veszélyes a csapat, hiszen otthon legalább pozitív mérleget tudnak felmutatni 10 győzelemmel és 9 vereséggel. Utolsó két hazai meccsüket nem tudták megnyerni Anderson-ék, mint említettem a Milwaukee és a Chicago nyert náluk.
A hazaiaknál továbbra is sérüléssel bajlódik Andrea Bargnani, pedig ő fontos része lehetne a csapatnak, tekintve hogy korábban játszott 16 meccsén 16 pontot átlagolt. Hiányában DeRozan vezeti a Raptors-t, átlagban 17.5 pontot dobálva, de az ő játéka általában nem elég egy Toronto sikerhez, mindenképp kell a Lowry-Anderson kettős közül is valaki, aki besegít a ponttermelésbe… Bargnani mellet van még egy hiányzója a Torontónak, hiszen Jonas Valanciunas (28 meccs, átlag 7.8 pont, 5.3 lepattanó) is sérüléssel küzd, a jelentések szerint a szombati edzésen használhatatlan volt a bal keze.
Pedig ha valamikor, akkor most nagy szüksége lenne a Raptors-nak a húzó embereire, hiszen az Air Canada Centre mai vendége a szebb napokat is megélt Los Angeles Lakers csapata. Aki követi az írásokat a rovatban, az már olvashatott részletesebben a Lakers-ről korábban például a Heat elleni derbi kapcsán. Most mindenképp fontos kiemelni, hogy a vendégeknél visszatér a pályára várhatóan Pau Gasol, így Mike D’Antoni mester újra a pályán tudhatja nagy négyesét a Bryant-Gasol-Howard-Nash összeállításban. Nash-t ugyebár sikerült elcsábítani Phoenix-ből, és talán nem is bánja hogy ismét együtt dolgozhat a korábbi Suns sikeredzővel. Bryant idén is fergetegesen játszik, átlagban közel 30 pontot szerez egy meccs alkalmával. Steve Nash irányít és nem is olyan rosszul, átlagban 8.8 asszisztot hoz össze egy meccsen és átlagban 10 pontot. Howard gyűjti a lepattanókat, meccsenként átlagban 12.7-t egészen pontosan, és mellettük is vannak még olyan nevek a csapatban, mint: Metta World Peace, Jordan Hill vagy Antawn Jamison.
A legnagyobb baj a Lakers csapatával – és ezt már a Miami elleni meccs előtt is kiemeltem – hogy nem fordítanak kellő figyelmet a védekezésre, márpedig bizonyos ellenfelek ellen ez kész öngyilkosság, a Miami ellen is annak bizonyult. Ugyanis ha a meccs bizonyos szakaszaiban nem jönnek be a Lakers offenzívái, akkor könnyen elengedhetik 10-15 ponttal is az ellenfeleket. A Miami ellen is ez történt, a félidőig partiban voltak, majd a 3. negyedet elveszítették 9 ponttal, és onnantól már nem kaptak több esélyt a Miami-tól a felzárkózásra. Bryant is “csak” 22 pontig jutott azon a meccsen, ez pedig általában kevés szokott lenni, ha ő nem fog ki jó napot, akkor nagy valószínűséggel a Lakers is elvérzik…
Egyébként a Lakers sincs túl jó formában, mivel legutóbbi 5 meccsükből csak kettőt tudtak megnyerni, ráadásul két verhető csapat ellen (Cleveland, Milwaukee). Mindent összevetve a Nyugati Főcsoport 11. helyén tanyáznak Nash-ék 17-22 mérleggel, melyből idegenben 5 győzelem és 12 vereség jött össze. Útjaik során tehát különösen sebezhető ez a Lakers, pedig a játékosaik megvannak a sikerhez… Nem lesz tehát egyszerű a playoff elérése, márpedig ha D’Antoni nem tudja ezt a keretet a playoff-ba vezetni, akkor keresztet vethet az állására Los Angelesben.
A meccs hatalmas kérdése, hogy a Toronto milyen napot fog majd ki, illetve hogy a Bryant-Howard-Nash-Gasol négyes mennyire termeli majd hatékonyan a pontokat. Érdekes meccsnek ígérkezik, már csak azért is, mert láthattuk hogy ha összeáll a Toronto védelme akár csak a meccs bizonyos szakaszaiban is, akkor képesek lemosni az ellenfeleket a pályáról. Viszont ha összeomlik a hátsó alakzat és a támadósor is, mint ahogyan az megtörtént a 76ers otthonában a harmadik negyedben, akkor a Lakers könnyen visszatornázhatja magát vagy épp elhúzhat. A meccs tétje az, hogy melyik csapat tud kilépni a saját árnyéka mögül és ki tud a meccs folyamán kiegyensúlyozottabb teljesítményével több pontot elérni, mint ellenfele.
Úgy gondolom, hogy a Lakers számára ezen a derbin kötelező a győzelem. Még akkor is, ha egy otthon viszonylag erő és motivált ellenfél ellen kell ma játszaniuk. A Bryant-Howard kettőst egészen biztosan egyik duó sem tudja felülmúlni hazai oldalon, pláne Bargnani hiányában. Szinte biztos vagyok abban, hogy a meccs Lakers sikert hoz, melyre jelenleg 1,55-ös szorzón fogadhatunk. Bátraknak ajánlom továbbá a Lakers legalább 4 pontos sikerét is nagyon jó szorzón!

Olvasói sztorik