Rangadó

Rangadó

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on

Az évszázad mérkőzésének, a 6-3-as magyar sikerrel zárult londoni angol-magyar összecsapásnak a hatvanéves évfordulója alkalmából márványtáblát avattak a Grosics Gyuláról, az Aranycsapat kapusáról elnevezett újbudai sport általános iskolában – írja az mti.

A pénteki ünnepségen – melyen egészségi állapota miatt Grosics nem vett részt – Simicskó István sportért felelős államtitkár többek között kiemelte, hogy az Aranycsapat teljesítménye és sikere a magyarok nemzeti büszkeségét növelte. Hozzátette: most is a sikeres magyar labdarúgás a cél, s ehhez hitet és erőt lehet meríteni az Aranycsapat teljesítményéből. A márványtáblát az iskola első emeletén helyezték el a falon.

Kis Mihály, az intézmény igazgatója a gyerekeknek elmondta, hogy Grosics Gyula ugyan nem tudott eljönni az ünnepségre, de azt üzeni nekik, ne felejtsék el soha, melyik iskolában tanultak. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy februárban a Fekete Párducnak is nevezett legendás kapus 88. születésnapját már együtt ünnepelhetik az iskolában.

2013. 11. 29. 17:19

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on

Ma ünnepli 40.születésnapját a Manchester United legendája, Ryan Giggs. A walesi varászló trófeát trófeára halmoz, és az alábbi videóból az is kiderül, hogy már 14 évesen is az őrületbe kergette a védőket. Giggs akkor még Ryan Wilsonként a Salford színeiben szenzációs teljesítménnyel vezette győzelemre csapatát a Blackburn Rovers ellen a Granada Schools Cup döntőjében, és őt választották a meccs legjobbjának.

2013. 11. 29. 13:55

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on

Papíron a Manchester United játékosa, de kölcsönben a Pacos Ferreirában játszó Bébé óriási helyzetet hagyott ki a Fiorentina elleni Európa Liga-meccsen.

2013. 11. 29. 13:22

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on

Szinte hazai hangulatot varázsolt a német Eintracht Frankfurt keménymagja a Bordeaux elleni, idegenbeli Európa Liga-mérkőzésen. A hatalmas szurkolásnak meg is lett az eredménye: a német csapat 1-0-ra nyert, így bebiztosította első helyét az F-csoportban.

Francfort, c'est le Brésil by ChezLesGirondins

2013. 11. 29. 13:22
Olvasói sztorik