Mixu Paatelainen szövetségi kapitány csak három játékosra számít a hazai bajnokságból.
A fiatal Pogba vigasztalta a könnyező Andrea Pirlót.
„Ígéretek vannak, de ennyi” – mondta az ügyvezető, vagyis az anyagi háttér nem valami rózsás.
Két hét múlva sorsolják a magyar csapatok Bajnokok Ligája-, illetve Európa Liga-ellenfeleit.
Több topcsapat szereplése is csalódást keltett, a kisebb klubok pedig meglepetést okoztak.
A Barca védőjét párja, Shakira filmezte le, miközben részegen ünnepli a BL-győzelmet.
A PMFC középpályását állítólag a Fradi, az MTK, a Diósgyőr és a Puskás Akadémia is szívesen látná.
Birtalan Botond mindenképp a feljutó Békéscsaba csapatában maradna.
Nigéria 2-0-ra győzött, így a mieink elkerülték a németeket a vébé nyolcaddöntőjében.
Állítólag a Hajduk Split kacérkodik a Videoton lejárt szerződésű védőjének megszerzésével.
Az edzők szerint fantasztikus döntőt, történelmi pillanatokat láthattak a szurkolók.
Valójában Szanyó Károly irányít, de van egy pro licences tréner is a szakmai stábban.
A németek szerint a Hertha BSC vezetői „visszarendelik” kapitányunkat a magyar válogatottól.
A Sopron és a Kaposvár korábbi trénere két szezonra szóló szerződést írt alá új klubjánál.
Az EL-ben duplázó vezetőedző, Unai Emery két évet hosszabbított.
A gyengélkedés a Diósgyőr, az AS Roma, a Schalke, az Eibar és a Southampton közös tulajdonsága.
Helyi hírek szerint ötéves szerződésben egyezett meg a Sevilla szélsője a katalánokkal.
A katalán együttes a berlini fináléban 3-1-re nyert az olasz Juventus ellen.
Egyik csapat sem veszített több finálét a Juventusnál; ha kikap egyedül vezetheti a listát.
Elege lett a vezető hatalmaknak a nemzetközi szövetség botrányos ügyeiből.
Szakmai igazgató lesz a legutóbb Szombathelyen dolgozó szakember; vezetőedző még nincs.
Angol lapértesülések szerint a válogatott kapus megegyezett a sztárcsapattal. Frissítve