Hírek

SJK és Basel!

Egy bajnoki Finnországból, egy kupadöntő Svájcból...

SJK-Rops 1!

Rangadót rendeznek a finn élvonalban: a házigazda behúzhatja a három pontot!
Mindkét együttes a 12. meccsére készül. A vendéglátó 23 pontig jutott, otthonában, a hangulatos nevű Seinajoen keskuskentta-ban ötször nyert, és csak egyszer kapott ki – épp a nagy rivális HJK-tól, épp a legutóbbi hazai fellépésén. Ám az aranysárgák nem roppantak meg, nyomban javítottak: idegenben arattak fölényes sikert a Mariehamnál (0-3).
Jó hír a szakvezetésnek, hogy nincs friss sérült a keretben, és eltiltással sem kell kalkulálnia a trénernek.
A Rovaniemi az elmúlt évtizedben rendszeresen ingázott az első két liga között, aztán végre sikerült megállítani a liftezést. Sőt, most már egészen magasra törtek az északiak: jelenleg a 3. helyen állnak, nevük mellett pedig 21 pont áll. Még nem remizett a társulat (7-0-4), idegenben is eredményes (3-0-2), sőt, remek passzban várja az alakulat a mai rangadót. Három vereséggel nyitottak, azóta viszont 8 fellépésükből hetet behúztak Kokkóék. Juha Malinen vezetőedző a komplett keretével számolhat.
Az SJK kerete erősebb, a Rops viszont szerintünk erőn felül teljesít. Nálunk a hazaiak a favoritok, tippünk ennek megfelelően: 1-es!

Basel-Sion 1!

A svájci kupa fináléjában a bajnok nem hibázik: duplázik a Basel!
A helvét pontvadászatban tulajdonképpen nem történt semmi extra: a Basel esélyeshez méltóan védte meg címét, a piros-kékek jól szerepeltek a nemzetközi porondon is, ráadásul a saját kupában is a döntőbe verekedték magukat. Paulo Sousa együttese utcahosszal nyerte a bajnokságot, kimagaslott a mezőnyből (24-6-6), otthon 12-4-2-es mérlege a legjobb volt a ligában.
Gashiék a kupában is magabiztosan meneteltek, a Munseingen és a St. Gallen vendégeként is simán győztek. A bajnoki cím megszerzése után kissé kiengedtek a fiúk, de a szezont sikerrel zárták (St. Gallen 4-3),
A Sion a 7. helyen zárt, átlagosnál gyengébb teljesítménnyel (12-9-15), idegenben váltakozó (4-5-9) eredménysorral. A pirosan május elejétől remek sorozatot hoztak össze, ám a legutolsó fellépést csúnyán elrontották: 3-0-ra kaptak ki a Luzernnél. A kupában az Aaraut otthon, az FC Züreichet idegenben verték minimális különbséggel. Az együttes idegenben mindössze 14-szer volt eredményes, ez elég gyámoltalan támadófocira vall…
A Baselhazai környezetben nem kegyelmez – bár az idén eddig mindkét St. Jakobban tett látogatását megúszta a Sion (mindkétszer 1-1 lett a vége). Ma a kupát rendes játékidőben hódítja el a házigazda. Tippünk tehát: 1-es!

Olvasói sztorik