Rangadó

Rangadó

A másodosztályú Szigetszentmiklósi TK-Erima vezetése megállapodott Vágó Attilával, így a jövőben ő lesz a csapat vezetőedzője – számolt be a klub honlapja.

A szakember az előző bajnokságban már dolgozott Szigetszentmiklóson, akkor kilenc fordulón át volt az első csapat vezetőedzője. Ezt követően egy sajnálatos eltiltás miatt volt kénytelen távozni, ám a büntetését már letöltötte. Irányítása mellett 5. helyen állt az együttes, amely négy győzelem mellett, négy döntetlent és egy vereséget hozott össze. A szakember az elmúlt időszakban dolgozott Mosonmagyaróváron is.

Az új vezetőedző már be is mutatkozott a csapatnak és hétfő délelőtt megtartotta első edzését.

2015. 10. 12. 10:21

Az Európa-bajnokságra vasárnap kijutott német labdarúgó-válogatott az egyetlen csapat, amely 1972 óta valamennyi kontinenstornán részt vett, illetve részt vesz.

Joachim Löw együttese Lipcsében biztosította be szereplését a 2016-os Eb-n a grúzok 2-1-es legyőzésével: 22 pontjával a D csoport első helyén végzett.

A Nationalelf az első két Európa-bajnokságon (1960, 1964) nem vett részt, az 1968-as olaszországira pedig nem jutott ki. Az azóta eltelt 11 kontinenstornából hármat megnyert (1972, 1980, 1996), és háromszor ezüstérmet szerzett (1976, 1992, 2008).

2015. 10. 12. 09:22
Olvasói sztorik