Megnéztük, hol járnak most a BL-klubtól igazoló Puskás Akadémia történelmi kezdőjének játékosai.
Korábban már beszámoltunk róla, hogy a nemzetközi sportsajtóban biztosra hogy a portugál José Mourinho lesz a Manchester United következő menedzsere Louis van Gaal után, a spanyol Marca pedig már a napot is tudja, mikor mutatják be a Special One-t.
A spanyol lap szerint nyáron, pontosan július július elsején egy hivatalos sajtótájékoztató keretein belül mutatja be a manchesteri vezetőség az új edzőt, José Mourinhót.
Van Gaal ezek szerint nem tölti ki hároméves szerződését, ha addig nem távozik önként, nyáron szerződést bontanak vele. A decemberben a Chelsea-től kirúgott Mourinho így már a nyári felkészülést is levezényelheti.
Az eredmények függvényében, már tavasszal távozhat a holland, ebben az esetben Ryan Giggs irányítja majd a csapatot július 1-ig.
Az első félidőben a hazaiak, a másodikban a Pintér-csapat volt eredményes.
Meglepte az angyalföldieket az NB III-as Dorog a szombati edzőmeccsen.
A Rangadó.hu is beszámolt róla, hogy a Barcelona sztárja, Neymar pénteken ünnepelte 24. születésnapját. A brazil csillagot társai is felköszöntötték, az öltözőben pedig honfitársa, Rafinha lepte meg egy ajándékkal, arcon csapta egy tortaszelettel. Íme
Sajtóhírek szerint Antonio Conté érkezhet a nyártól a Stamford Bridge-re.
Spanyol sajtóhírek szerint a Real Madrid vezetőedzője, Zinedine Zidane közölte Florentino Pérez elnökkel, hogy ki az a játékos, akit le akar igazolni a nyáron. A királyi gárda a téli átigazolási időszakban nem vásárolt játékos, és ha addig nem lép életbe a transzferbüntetés, akkor a nyáron biztosra vehető, hogy érkezik egy nagy sztár a csapathoz.
Az AS szerint Zidane közölte az elnökkel, hogy a nyáron kit akar szerződtetni. A francia tréner kiszemeltje nem más, mint Paul Pogba, akit már szinte minden nagyobb klubbal szóba hozták az elmúlt időszakban, de a középpályás még mindig a Juvét erősíti.
Második törökországi mérkőzésén a türkmén bajnok Altyn Asyr volt az ellenfele a Soroksárnak.
Irreális, futballra alkalmatlan körülmények között zajlott a mérkőzés, az olykor orkánerejű szél mindkét csapat dolgát megnehezítette. A hátszéllel támogatott türkmén csapat az első félidőben kétgólos előnybe került, amit a második félidőben megtoldott még eggyel. A fordulás után nem volt benne az Asyr játékában az újabb gól, viszont az irányítást átvevő magyar csapat csak a lefújás előtt nem sokkal tudott szépíteni Korozmán révén, így 3-1-es vereséggel zárta a találkozót – derül ki a klub honlapjának tudósításából.
A Dunaújvárosnál már lehetett tudni, hogy bármi megtörténhet, de még a játékosokat is meglepte a vezetőség döntése.
A Bleacherreport.com szerint igen.
Eseménydús meccsen szenvedett 5-1-es vereséget a Werder a Mönchengladbach otthonában. Kleinheisler László kezdőként 74 percet töltött a pályán, és voltak biztató megmozdulásai.
Európai sztárok igazoltak az ázsiai országba, ahol politikai utasításra kell világszínvonalú futballt „gyártani” – kérdés, sikerülhet-e.
Ahogy azt a Kicker megjósolta, Kleinheisler László helyet kapott a brémai kezdőcsapatban a Mönchengladbach elleni Bundesliga-meccsen.
Csapata azonban hazai pályán 3-2-re kikapott.
Magyar, finn koprodukcióban jött össze a Legia Warszawa 2-0-s győzelme a norvég Stabaek ellen.
Az európai labdarúgóklubokat tömörítő szervezet (ECA) jövő heti, párizsi ülésén ismét téma lesz az európai szövetség (UEFA) kihagyásával szerveződő Szuperliga ötlete.
A Reuters brit hírügynökség elemzése szerint a hétfőn és kedden rendezendő tanácskozás megmutatja, mennyire komoly a legjelentősebb európai klubok szándéka, valóban magukhoz akarják-e ragadni az irányítást és a hatalmat, vagy csupán nyomást szeretnének gyakorolni az UEFA-ra, hogy a jövedelmező versenysorozatok bevételeiből még a jelenleginél is nagyobb arányban részesüljenek.
Az ECA több mint kétszáz európai labdarúgóklubot tömörít, tagja például a Real Madrid, az FC Barcelona, a Juventus és a Bayern München, Magyarországról pedig a Ferencváros, a Videoton, a Debrecen és a Budapest Honvéd. A kontinentális szervezetet és a Bayern Münchent is vezető Karl-Heinz Rummenigge a múlt hónapban azt nyilatkozta, hogy az új európai liga néhány éven belül létrejöhet, akár az UEFA égiszén belül, akár azon kívül. Az ötletet állítólag az ECA legbefolyásosabb tagjai már januárban is megvitatták zártkörű, svájci ülésükön.
Egy másik felvetés szerint az UEFA-nak garantált helyeket kellene létrehoznia a Bajnokok Ligája főtábláján, hogy a leggazdagabb klubok részvétele akkor is biztosított legyen, ha hazájuk bajnokságból esetleg nem szereznek jogot az indulásra. Ezt a javaslatot aggódva kommentálta a labdarúgókat képviselő nemzetközi érdekvédelmi szervezet (FIFPro).
– A klubok pusztán önérdekből cselekednek, és minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy korlátozzák a játékosok és a szurkolók befolyását. Azt szeretnénk, ha a lehető legtöbb játékos és rajongó élvezhetné a Bajnokok Ligáját és a többi sorozatot. A hozzáférhetőséget az oligarcha klubok kis csoportja nem korlátozhatja – áll a közleményben. A FIFPro szerint kereskedelmi érdekek fenyegetik a labdarúgás gazdag történelmét.
Az úgynevezett európai Szuperliga ötlete már többször felvetődött az elmúlt évek során, de a nemzetközi szövetséget (FIFA) sújtó korrupciós botrány és válság miatt a klubok most komoly lehetőséget látnak arra, hogy jelentős változásokat érjenek el.
A Juventus elnöke, Andrea Agnelli – aki az ECA vezetőségének is tagja – nemrégiben arról panaszkodott, hogy a játékosok sok időt töltenek a válogatottnál. Az ECA ezt nem kommentálta, de Párizsban széleskörű vita várható a témában. A válogatott programokat 2024-ig rögzítő versenynaptár a FIFA és a klubok egyeztetését követően vált véglegessé. Ez arra kötelezi a csapatokat, hogy bizonyos időszakokban engedjék el labdarúgóikat. Ha a klubok kihátrálnának a megállapodásból, az káoszt idézhetne elő a nemzetközi futballban.
Ennek elősegítése extrém lépés lenne az ECA részéről, de nem zárható ki, mivel a szervezet vezetői elégedetlenek, amiért kihagyták őket a FIFA reformtervezetének elkészítéséből.
Bár a sajtóban több helyen is megjelent, nem biztos, hogy a magyar csatár nem játszhat a Braga ellen.
Minden bizonnyal egy gúnyos Milan-szurkoló írta a falra azt a mondatot, amellyel hatalmasat rúg a városi rivális Interbe…
A Hertha a Dortmundot fogadja szombaton a Bundesligában.
Az Arsenal középpályása ismét hosszú időre kiesett.
A Vasas vezetőedzője, Michael Oenning olyan állapotba hozná Korcsmár Zsoltot, hogy az Európa-bajnokságon fontos szerepet játsszon.
Kilencvennégy éves a rádiós legenda, Szepesi György.