Hírek

Hattyúk és Darazsak!

Ma "állati" napot tartunk...

Swansea-Crystal Palace 1! DNB 1!

A hattyúknak bejött az edzőváltás, nagy menekülésbe kezdtek. Ma folytatódhat a sorozatuk!
A walesi együttesnél immár a harmadik menedzser ül a padon. Néhány hete a klubvezetés váratlant húzott, és a rutinos olasz mester, Guidolint bízta meg a tréneri feladatok ellátásával. A talján jött, és nyomban győzelemre vezette seregét a Goodison Parkban, majd kis szerencsével újabb három egységet szerezhettek volna Birminghamben, de a ráadásban egyenlített a WBA. A korábbi eredménysorhoz mérten ez akkor is előrelépés.
Nyugalomra azonban még így sincs semmi ok a fehéreknél, ugyanis 26 pontjuk van, így még nem tudtak elszakadni a veszélyes zónától. A Liberty Stadium-ban eddig átlagosan teljesítettek Sigurdssonék (4-4-4), 12 rúgott gólra 16-ot kaptak.
A keret erősödött a télen, jött Leroy Fer a QPR-tól és Paloschi a Chievóból. Sérülés miatt nincs fontos hiányzó, Gomis is visszatért már a gárdához, miután felesége egészséges gyermeket szült a múlt héten.
A Crystal Palace ma már csak középcsapat – pedig nem így indult. Alan Pardew alakulata jól kezdett, viszont december végére elfogyott a piros-kékek lendülete. Lejátszottak hét bajnokit, két iksz után zsinórban ötször kikaptak a londoniak. Így most már csak a 11. helyen állnak 31 pontjukkal. A támadósor “bénult meg”, a menedzser épp ezért akart mindenképpen középcsatárt igazolni. Jött is a togói Adebayor, ám nagy kérdés, hogy az erőcsatér mennyit tud segíteni a vészes gólínségen… Azért vannak bennünk kérdőjelek… Az FA Kupában azért menetelnek a londoniak, legutóbb a Stoke Cityt verték a Selhurst Parkban.
Vendégként nem rosszak Campbellék, 5-2-4 a vonatkozó mérlegük, de legutóbb másfél hónapja ünnepelhettek sikert, még a Stoke vendégeként.
Hiányzói lesznek a látogatóknak, Wickham eltiltott, Cabaye, Bolasie, Bakary Sako és Kwesi Appiah sérült, sőt, Mc. Arthur és Puncheon is kidőlt a sorból.
December végén Londonban 0-0-ra végeztek a felek. Ma sem várunk sok találatot, és inkább a hazaiaknak szavazunk bizalmat. Tippünk így hazai, illetve az óvatosabbaknak DNB 1-es!

Rayo Vallecano-Las Palmas 1!

A kiesési rangadón a házigazda sikerével számolunk!
A darazsak 20 ponttal a 18., kieső helyről várják a folytatást. A madridiak a decembert elrontották nagyon, így most hiába veretlenek három mérkőzés óta, és szereztek 5 egységet, még nem tudtak a vonal fölé kúszni. Otthon, a Estadio de Vallecas-ban 4-2-5 a vonatkozó mutatójuk, legutóbb a Celtát fölényes magabiztossággal intézték el (3-0). A hét elején La Corunából is pontot hoztak Javi Guerrárék, így érthető módon optimistán várja az ütközetet Paco Jemez vezetőedző. A keretben Emberba (kp.) a legfontosabb hiányzó, de Tono kapus sem épült még fel, és a védelemben Rat sem bevethető.
A Las Palmas 21 egységükkel a 16. helyen tanyáztak a forduló előtt. Az újonc otthon még elfogadhatóan teljesít, idegenben viszont katasztrofális: három iksz mellett hétszer kikapott, 11-23-as gólkülönbséget produkálva. A formájuk hullámzó, két vereséget és a kupabúcsút követően otthon verték Jose Willianék a Celta Vigót. A kanárik középpályáján vannak gondok, Vicente Gomez és Hernan nem vethető be, de kérdéses El-Zhar játéka is. És a jó formába lendült Willian is edzéseket hagyott ki…
A két együttes élet-halál harcot vív egymással, igazi hatpontos rangadóról van szó. Azt gondoljuk, hogy a Rayo mostanában összeszedettebb, és az idegenben egyébként is harmatos szigetlakók ellen behúzhatja a roppant fontos három egységet. Tippünk így: 1-es!

Olvasói sztorik