NB I

A legjobb magyar csapatok a Bundesligában is helytállnának

A Vasas vezetőedzője, Michael Oenning olyan állapotba hozná Korcsmár Zsoltot, hogy az Európa-bajnokságon fontos szerepet játsszon.

Kapcsolódó cikkek

Támadó futballt tervez és hallani sem akar a kiesés elleni küzdelemről az NBI 10. helyén telelő Vasas futballcsapatának új német vezetőedzője, Michael Oenning. Az 50 éves szakember dolgozott korábban a Bundesligában, ült a Hamburg kispadján is, s hozott magával rutinos német játékmestert is. Michael Oenning a Digisport péntek reggeli műsorának volt a vendége.

– Hogy érzi magát Magyarországon? Azt kapta, amire számított?

– Nagyon kellemesen meglepett, igazából sokat többet kaptam, mint amit vártam. Nagyon kedves embereket ismertem meg, az első órákban nagyon sokat segítettek nekem. Most már annyira megszoktam, hogy van egyfajta magyar ritmusom is – kezdte Michael Oenning.

– Bernd Storck szövetségi kapitány ajánlotta Önt a Vasas figyelmébe?

– Nem, igazából itt több minden jött össze. Régóta ismerem a klub tulajdonosát, amikor Nürnbergben voltam, akkor többször is kapcsolatba kerültünk, és ez később intenzívebbé vált. Aztán természetesen Bernd Storck is támogatott. Nem az a lényeg, hogy az ember melyik országból jön, hanem tovább tudja-e fejleszteni a csapatot, vagy sem, illetve hogy mit vár a csapat az edzőtől. Az a fontos, hogy a Vasassal egymásra találjunk, és folytassuk a filozófiát.

– Mit tudott a magyar bajnokság jelenlegi állapotáról, mielőtt ideszerződött?

– Nagyon kellemes helyzetben vagyok amiatt, hogy Thomas Doll kollégám és barátom már több mint két éve dolgozik Budapesten. Sokat beszél a magyar fociról, és elég világos elképzelései van róla. Tudtam, hogy a magyar labdarúgás most egyfajta reneszánszát éli. A válogatott nem véletlenül jutott ki az Eb-re.

– Egy fejlettebb kultúrából érkezve mi volt vonzó egy német edző számára a magyar futballban?

– Vonzó volt a párhuzam a Nürnberggel. Ott is egy fiatal, tehetséges csapatunk volt, de nagyon az elején tartottak. Nagyon éhes csapat volt, és ott is voltak egyébként magyar játékosok, akik akartak fejlődni. Megnéztem jó néhány videót a Vasasról, és azt gondoltam, hogy igen, ez egy olyan csapat, amelyikkel szívesen foglalkoznék.

– A Bundesliga 2-vel összehasonlítva milyen játékerőt képvisel a Vasas? Hogyan szerepelne a csapat egy ilyen összevetésben?

– Nehéz erre válaszolni, nem lehet közvetlen hasonlatot tenni. Azt gondolom, hogy a legjobb magyar csapatok akár a Bundesligában is tudnának játszani. Ez kicsit komplikáltabb, de mindig vannak különösen jó játékosok, azonban itt inkább a csapatszellemet kell ápolni. nem vagyok elég régóta itt, hogy komolyan tudjak válaszolni erre a kérdésre. Nagyon pozitív a benyomásom, és azt gondolom, hogy a csapatom képes lesz jó focit játszani.

– Azt mondta, hogy támadófocit tervez fizikailag toppon lévő játékosokkal. Nem mindenki volt ilyen, amikor átvette a keretet?

– Ezt így nem lehet megmondani. Voltak sérültek, és olyanok is, akik nem játszanak annyira sűrűn, ezért fontos volt, hogy elosszuk a terhelést. Jó állapotban vannak a játékosok, de ha valamit el akarunk érni, akkor jobbnak kell lennünk másoknál. Ezt a lécet emeltem a csapat elé, minden nap ezen dolgozunk. Ha mindent megteszünk, akkor nem is vádolhatjuk magunkat.

– A csapat 31 gólt kapott az ősszel. Melyik a problémásabb, melyiket kell jobban fejleszteni? A támadást, vagy a védekezést?

– Azt gondolom, hogy akkor lehet támadni, ha a védelem is jó. Én szeretek gólokat látni, és azt gondolom, hogy a foci olyan sportág, ahol gólokat kell lőni. Hátul állni, és védekezni, az nem az én felfogásom. Az is világos, hogy nem futhatunk csak úgy előre. Jól kell felállítani a csapatot, és azt gondolom, hogy ez sikerült, de dolgoznunk kell azon, hogy a jövőben gólokat is tudjunk lőni.

– Mennyire van kész a keret? Korcsmár Zsolttal hogy állnak a tárgyalások?

– Azért igazolunk játékosokat, mert azt gondoljuk, hogy jobb lesz tőlük a csapat. Korcsmárt jól ismerem Németországból, jól kezdett, de sajnos megsérült. Komoly sérülése volt, de fel tudjuk őt hozni, és akkor az Európa-bajnokságon is fontos szerepet játszhat majd.

– Sikeres fél szezon után szívesen folytatná hosszabb távon is a Vasasnál?

– Nem azért jöttem, hogy rögtön elmenjek. Ha fiatal csapatot veszek át, akkor igenis van kötelezettségem. Szeretném fejleszteni a csapatot, és egy olyan klubnak, mint a Vasas, fontos, hogy az első ligában szerepeljen. A Vasas a magyar futball része, tehát én megpróbálok minél tovább itt lenni.

– Min kell leginkább változtatni a magyar játékosok gondolkodásában, hogy európai szinten minél inkább versenyképesek legyenek?

– Néha az hiányzik, hogy ezek a jó focisták kibontakozzanak. Néha túl komplikáltan játszanak, és túlságosan önállóan akarnak futballozni, tehát nem csapatban gondolkodnak. Fontos, hogy a csapat tényleg csapatként működjön, mert a modern fociban mindenkinek támadnia, és mindenkinek védekeznie kell. Ez Magyarországon még probléma.

Olvasói sztorik