Nemzetközi foci

Dárdai: kevés esélyünk van, azt meg kell ragadni

A Hertha a Dortmundot fogadja szombaton a Bundesligában.

Kapcsolódó cikkek

Különleges nap a mai a korábbi szövetségi kapitányunk, Dárdai Pál számára, hiszen egy éve vette át a Bundesligában szereplő Hertha BSC szakmai munkájának irányítását. A sikersztorit mindenki előtt ismert, a kiesőjelölt együttest tavaly benntartotta az élvonalba, most pedig a harmadik helyre vezényelte 19 forduló után.

Szinte egész Németország a magyar tréner lábai előtt hever, a hétvégén viszont nagyon nehéz feladat vár rá, hiszen a második helyezett Borussia Dortmund gyenge pontjaira kell megtalálnia.

– A Dortmund rendkívül gyors csapat. Nincs sok esélyünk ellenük, de ezt is meg kell ragadnunk. Minden csapatnak akadnak gyenge pontjai – nyilatkozta Dárdai a Westdeutsche Allgemeine Zeitungnak.

A magyar szakember hozzátette, az őszi dortmundi összecsapásán, amelyen öt védővel álltak fel, 3-1-re kaptak ki, de a holnapi meccset nem lehet az akkorihoz hasonlítani.

– Ma nagy önbizalommal rendelkezünk. Ezért is támadólag lépünk fel, bátrak leszünk. Aztán kiderül majd, mi sül ki mindebből – hangoztatta. Rámutatott, különösen oda kell figyelni a sárga-feketék támadójára, Pierre-Emerick Aubameyangra, aki 19 meccsen 20 gólt szerzett.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik