Rangadó

Rangadó

Ahogyan arról tegnap este beszámoltunk, a Slovan Bratislava 3-2-re legyűrte hazai pályán a DAC Dunaszerdahely gárdáját. Mindkét csapatban pályára lépett magyar játékos, a pozsonyiaknál pedig Priskin Tamás a második gólban vállalt oroszlánrészt, miután szinte kihagyhatatlan helyzetbe hozta társát, aki végül nem is hibázott. A vendégeknél Vida Krisztofer csupán a 82. perctől kapott játéklehetőséget.

2016. 08. 07. 09:27

Szombat este Liverpool-Barcelona felkészülési mérkőzést rendeztek Londonban a Wembley Stadionban. Mindkét csapat erős tizeneggyel lépett pályára, a hazaiaknál a kezdőben kapott helyet az újonnan igazolt Mané, Wijnaldum és Klavan is, valamint Coutinho és Firmino is a fedélzeten volt. A vendégek kezdőjében Messi és Luis Suárez is rohamozott, a középpályán pedig Arda Turan és a friss szerzemény, Denis Suárez segítette őket.

Az összecsapás meglepően simán alakult, a vörösök 4-0-ra ütötték ki a katalánokat. Az első félidőben Mané volt eredményes, a második játékrészben pedig Mascherano öngólja, Origi és Grujic alakította ki a végeredményt.

2016. 08. 07. 07:53

Malmö-AIK 1! +2.5
A listavezető remek formának örvend, ma sem hibázik a kupakiesés után kesergő fővárosiak ellen.
A Malmö jól tolja az idei szezonban, vezeti a tabellát, 35 pontjához 6-1-1-es brutális hazai sor tartozik. A formájuk egészen jó, május eleje óta nem kaptak ki a kékek, a Swedbank Stadionban eddig csak a Kalmar tudott pontot menteni mostanság. A keretben Allan Kuhn vezetőedző mindenkire számíthat.
Az AIK csütörtökön búcsúzott az EL-től, a Pana oda-vissza elverte a stockholmiakat. A sárga-feketék a bajnokságban 30 egységgel a 3. pozíciót foglalják el, vendégként pedig kimondottan erősek: mutatójuk 5-1-2, április vége óta nem kaptak ki. Az utolsó két mérkőzésüket megnyerték a pontvadászatban. Egy védekező középpályás sérült, ő nem léphet pályára.
A Malmö meg akarja nyerni a bajnokságot, erre minden esélye megvan. Parázs kilencven percre, legalább három gólra és hazai sikerre számítunk.

2016. 08. 07. 05:09

A Hoffenheim támadója, Szalai Ádám is úgy tűnik, hogy az olimpia lázában ég. A magyar válogatott csatára a facebook posztja szerint ugyanis 3:40-re állítja be az ébresztőóráját, hiszen akkor kezdődik Hosszú Katinka 400 méteres vegyes döntője Rióban. Szalai Szász Emeséről sem feledkezett meg, aki 22:45-től az aranyért vív.

2016. 08. 06. 22:11

A csapatok csak helyzetekig jutottak, a címvédő egy ponttal távozott Paksról. Lovrencsics Gergő és Pintér Ádám is megsérült.

2016. 08. 06. 19:50

A Bild és a Kicker egybehangzóan számolt be a hírről, miszerint Stieber Zoltán megállapodott a folytatásról a Bundesliga II-ben szereplő Kaiserslauternnel.

BILD: Zoltán #Stieber and 1. FC Kaiserslautern have agreed on a change. Only open thing to clarify is the transfer fee. #HSV #FCK— Fußballeck (@Fussballeck_EN) 2016. augusztus 5.

A legfrissebb beszámolók szerint a klubok azonban továbbra is tárgyalásban állnak egymással, megegyezniük egyelőre nem sikerült. Beszámolók szerint a játékos fizetése még téma a felek között.

2016. 08. 06. 19:21

A magyar vezetőedző, Dárdai Pál együttese egy szoros mérkőzésen 3-2-re legyőzte az al-Dzsazírát. A Hertha BSC a hétközi EL-kiesés után szombat délután felkészülési meccset játszott hazai pályán. A berliniek erős csapattal, a Jarstein – Ronny, Stark, Hegeler, Haragucsi – Baumjohann, Allan, Kurt, Allagui, Stocker – Schieber kezdő tizeneggyel léptek pályára, amiből leszűrhettük már a meccs elején, hogy komolyan veszi a 90 percet Dárdai Pál.

Az első félidő 18. percében Schieber meg is szerezte a vezetést, de a szünetre egygólos hátrányban vonulhattak a berliniek, miután Mubarak és Boussoufa is eredményes volt az araboktól, az utóbbi tizenegyesből. A Hertha Twitter-oldalának tudósítása szerint a második játékrészben óriási fölényben játszottak a hazaiak, ám nagyon úgy tűnt, hogy újabb nem várt vereségbe szaladnak bele a kékek. A japán légiós, Genki Haragucsi azonban a 80. és a 81. percben is betalált, ezzel 3-2-re megnyerte a találkozót a Dárdai Pál által vezetett csapat.

2016. 08. 06. 17:34

Korábban honlapunk is beszámolt róla, hogy Zlatan Ibrahimovic elhagyta manchesteri szállodáját, és beköltözött új otthonába a családjával. A Vörös Ördögök svéd csatárklasszisa heti 16500 fontot (mintegy hatmillió forintot) fizet hetente a hat hálószobás létesítményért, amelyben belső medence, edzőterem, valamint egy koktélbár is található. Ibrának ez az összeg valószínűleg meg sem kottyan, hiszen heti 250 ezer fontot, azaz körülbelül 88 millió forintot tesz zsebre a Unitednél. Íme a luxusvilla, ahol Zlatan manchesteri napjait tengeti, amikor éppen nem focizik

2016. 08. 06. 17:02
Olvasói sztorik