Légiósok

Priskin és Kalmár is gólpasszal segítette győzelemhez csapatát

Légióskörkép: Priskin kezdő, Vida pedig csere volt a Slovan-DAC meccsen; Mervóval döntetlenezett a Slask.

A Rangadó.hu minden héten jelentkezik légióskörkép rovatával, amelyben a külföldön szereplő honfitársaink teljesítményét összegezzük, illetve a fordulók előtt megnézzük, milyen feladat vár a magyarokra határainkon túl.

Felkészülési mérkőzést vívott Palermo, az ellenfél a francia Olympique Marseille volt. Az olaszok az 57. percben Embalo góljával szerezték meg a vezetést, az ellenfél a 89. percben Leya büntetőjével egyenlített. Sallai Roland az 58. percben lépett a pályára és a bissau-guineai gólszerzőt váltotta. Sallainak ez volt az első meccse rózsaszín mezben. Balogh Norbert nem volt kerettag.

A lengyel bajnokság 4. fordulójában, szombaton Kádár Tamás csapata, a Lech Poznan ellenfele a Korona Kielce volt, az összecsapás 4-1-es hazai sikerrel ért véget. A vendégeknél a magyar védő a kezdőcsapat tagja volt, a mérkőzést végigjátszotta, a 41. percben sárga lapot kapott. A Lech a találkozó nagy részét emberhátrányban vívta, Tetteh már a 6. percben a kiállítás sorsára jutott.

Slovan Bratislava-DAC Dunaszerdehely mérkőzést rendeztek a szlovák bajnokságban, a hazaiaknál Priskin Tamás a kezdőben, a vendégeknél Vida Krisztofer a kispadon kezdte a találkozót. A lefújás után végül a pozsonyiak örülhettek, miután 3-2-re megnyerték a meccset. Priskin Tamás a második hazai gólt készítette elő, Vida sajnos kevés lehetőséget kapott, csupán a 82. percben állt be.

Felkészülési mérkőzést játszott szombat este a RB Leipzig, a Bundesliga rajtjára készülő német együttes ellenfele a spanyol Eibar volt. A lipcsei kezdőben sem Gulácsi Péter, sem pedig Kalmár Zsolt nem kapott helyet. A hálóőr sérülés miatt a keretbe sem kerülhetett, ám a középpályás a 60. percben csereként pályára lépett.

A magyar játékos hozzá tudott tenni csapata feltámadásához, hiszen öt perccel pályára lépése után gólpasszt adott Sabitzernek, így módosult az eredmény 1-2-re. A lipcseiek végeredményben remek hajrát produkáltak, hiszen a szünetben még kétgólos hátrányból voltak, végül azonban 3-2-re fordítani tudtak.

Mervó Bence a kezdőcsapat tagja volt a Slask Wroclawban a Lechia Gdansk elleni hazai pályán lejátszott bajnoki mérkőzésen, míg Gosztonyi András ezúttal nem került a keretbe.

A találkozó 0-0-s első félidővel ért véget, ám a csapatok a folytatásban sem találtak gólt, így egy-egy ponttal gazdagodtak. Mervó Bence 86 percnyi játéklehetőséget kapott a bizonyításra, a gólszerzők közé azonban neki sem sikerült feliratkoznia, helyére K. Bilinski érkezett a hajrában.

Az angol másodosztályú bajnokság nyitófordulójában kezdőként kapott lehetőséget a Wigan Athleticben Bogdán Ádám, ám hiába védett nagyszerűen a magyar kapus, végül 2-1-es vereséget szenvedtek a Bristol City otthonában.

A Dárdai Pál vezette Hertha BSC felkészülési mérkőzést játszott az Egyesült Arab Emírségek-beli Al Jazirával. Az első félidő 18. percében Schieber meg is szerezte a vezetést, de a szünetre egygólos hátrányban vonulhattak a berliniek, miután Mubarak és Boussoufa is eredményes volt az araboktól, az utóbbi tizenegyesből. A japán légiós, Genki Haragucsi azonban a 80. és a 81. percben is betalált, ezzel 3-2-re megnyerte a találkozót a Dárdai Pál által vezetett csapat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik