Rangadó

Rangadó

A Real Madrid vezetőedzője, Zinédine Zidane elmondta, nem igazolnak már senkit a nyáron, hacsak valakit el nem adnak előtte. A királyi gárdának csendes nyara volt, hiszen alig költöttek, igaz, visszahozták Alvaro Moratát a Juventustól.

– Ha nem megy el senki, akkor nem is fog érkezni senki. Az igazat megvallva, elégedett vagyok a mostani kerettel.

A Real Madrid vasárnap kezdi meg a spanyol bajnokságot a Real Sociedad otthonában.

– Jól sikerült a felkészülés és mindenki várja már a tétmeccseket. Nehéz év lesz, de készen állunk. A Real Sociedad ellen is nagyon oda kell majd figyelnünk, hiszen kemény ellenfél – nyilatkozta Zizou.

2016. 08. 20. 18:13

Mint ismert, Pep Guardiola számos igazolás után kijelentette, hogy egyáltalán nem számít az angol válogatott és a Manchester City eddigi első számú hálóőrére, Joe Hart-ra, és egy jóval megbízhatóbb kapust szerződtetne a helyére. A hálóőr a PL első fordulójában és ma is a kispadot a koptatta, mivel Guardiola állítása szerint a korábbi kapusaival ellentétben Hartnak nem jó a lábmunkája, és igencsak rossz százalékkal juttatja csapattárshoz a labdát.

– Én nem akarom itt tartani a játékosaimat, amennyiben ők nem szeretnének maradni. Aki viszont itt akar maradni az maradjon és együtt fogunk harcolni. Augusztus 31-ig bármi megtörténhet. Ha Joe Hart itt marad, akkor az azt jelenti, hogy meg fog küzdeni a helyéért – nyilatkozta a spanyol menedzser.

Guardiola az eddigi mindkét meccskeretből kimaradó elefántcsontparti középpályásról, a korábbi csapatkapitány Yaya Touréról is beszélt.

– Amennyiben tud javítani a kondícióján és a labda nélküli sebességén, ő is újra a csapat tagja lehet – mondta Guardiola Touréról, aki a korábban lefektetett szabályok áldozata lett, miszerint a túlsúlyos játékosok ki vannak tiltva a City edzéseiről.

2016. 08. 20. 16:54

A Juventus argentin középpályását, Roberto Pereyrát már régóta szerette volna szerződtetni a Watford, amely sikeresen nyélbe is ütötte az üzletet. A 25 éves játékos ötéves szerződést között Walter Mazzari együttesével.

A Watford 13 millió eurót fizetett a 10-szeres argentin válogatott Pereyra valószínűleg a több játéklehetőség reményében távozott a Juvétól, mivel az előző szezonban mindössze 13 alkalommal lépett pályára, de egyelőre meg kell várnia a munkaengedélyét, mielőtt pályára léphetne.

OFFICIAL: #watfordfc are delighted to confirm the signing of Roberto Pereyra from Juventus on a long-term deal. pic.twitter.com/4qiQWqFu86— Watford FC (@WatfordFC) 2016. augusztus 19.

2016. 08. 20. 16:31

A Borussia Dortmund 376 millió eurós (kb. 117 milliárd forint) rekordforgalmat ért el a 2015–2016-os idényben.

– Ez pontosan százmillió euróval több, mint az előző évben – jelentette ki Hans-Joachim Watzke, a Dortmund elnöke.

A nyereség 29.4 millió euróra rúgott, a klub történetében ez a második legnagyobb a 2012–2013-as 51 millió euró után. Egy éve a fekete-sárgák csak 5.5 millió eurós profitot könyvelhettek el.

Az idei remek eredmények alapját részben játékosok eladása adja: Mats Hummels a Bayern Münchenhez, Ilkay Gündogan pedig a Manchester Cityhez távozott. A klubelnök szerint ugyanakkor a transzferekből származó bevételek nélkül is hét százalékos a bevétel növekedése a Borussiánál.

2016. 08. 20. 09:51
Olvasói sztorik