Nemzetközi foci

Az AS Roma kiütéses győzelmével indult a Serie A

Higuaín betalált, győzött a címvédő Juventus is.

A Roma-Udinese mérkőzéssel kezdődött meg szombaton a Serie A 2015/16-os idénye. A farkasok beerősítettek a nyári átigazolási szezonban: El Shaarawyt, Dzeko, Szalah Perotti és Rüdiger is végleg a csapathoz került, valamint érkezett még Vermaelen a Barcelonától, Fazio és Gerson is.

Annak ellenére, hogy az első félidőben 71 százalékban birtokolta a labdát a Roma, és tíz alkalommal próbálkozott is, nem született gól 45 perc után. A második félidőben is támadásban maradtak Dzekóék és a kapujuk elé szögezték az udineieket, a 65. percben pedig Perotti büntetője révén meg is szerezték a vezetést. Tíz perccel később pedig szintén az argentin középpályás volt eredményes, és ezúttal is büntetőből. A Roma ezzel még nem fejezte be a gólgyártást, a 82. percben Edin Dzeko, két perccel később pedig Szalah volt eredményes, ezzel kialakították a 4-0-s végeredményt.

Higuaín betalált, győzött a címvédő Juventus

A címvédő Juventus 2-1-re legyőzte a Fiorentinát az olasz bajnokság első fordulójának szombati játéknapján.

A 37. percben Chiellini beadását a lendületből érkező Khedira fejelte a kapuba. A 70. percben Ilicic szögletét Kalinic fejelte a jobb sarokba. A 75. percben Khedira lövése lepattant egy lábról, de éppen Higuaín elé, aki közelről a hálóba helyezett (2-1).

Vasárnap:

18:00 AC Milan-Torino

20:45 Atalanta-Lazio

20:45 Bologna Crotone

20:45 Chievo-Inter

20:45 Empoli-Sampdoria

20:45 Genoa-Cagliari

20:45 Palermo-Sassuolo

20:45 Pescara-Napoli

Olvasói sztorik