793 kiló marihuánát talált a brazil rendőrség Marcelo Pletsch kamionjában.
Két nyeretlen tétmérkőzés után a csapatszellem erősítésében látja a siker kulcsát Franck Ribéry, a Bayern München csapatának francia szélsője.
„Újra együtt kell dolgozunk, együtt kell harcolnunk. De ezt is tesszük mindannyian” – fogalmazott a légiós a Bild című lapnak adott nyilatkozatában.
A bajorok egy hete 1-0-ra kikaptak az Atlético Madridtól a Bajnokok Ligájában, majd a hétvégén 1-1-et játszottak a Kölnnel a Bundesligában.
A 33 éves Ribéry egyúttal dicsérte a csapat nyáron érkezett új vezetőedzőjét, Carlo Ancelottit, aki szerinte „jó fej”.
„Gyakran jön oda hozzám, és kérdezi, hogy vagyok. Nagyon intelligens, és sokat beszélget velünk. Ezen kívül rotálja a csapatot, mindenkinek esélyt és játéklehetőséget ad” – mondta az olasz trénerről.
Saját Twitter-csatornáján piktogramok segítségével ismertette szerdai programját a svájci válogatott.
A csapat délelőtt fél 10-től reggelizett, fél 11-kor kezdődik az edzés, délután 1 órakor pedig az ebéd. A küldöttség repülőgépe 16.40-kor indul Zürichből és este negyed 7-kor landol Ferihegyen. A vacsora 8-kor kezdődik, a takarodóra pedig 11-kor kerül sor.
A pénteken 20.45-kor kezdődő Magyarország–Svájc világbajnoki selejtező előtt 18.15-kor nyitják ki a Groupama Aréna kapuit.
Sipos Jenő, a magyar szövetség (MLSZ) szóvivője szerdán az MTI-nek elmondta: kérik a szurkolókat, hogy időben induljanak el a mérkőzésre, tekintettel a pénteki csúcsforgalomra, és lehetőleg a tömegközlekedési eszközöket vegyék igénybe, mivel a stadion környékén rendkívül kevés a parkolóhely.
Felhívta a figyelmet, hogy mindenkinél legyen személyazonosító okmány. Táskát, csomagot, esernyőt nem lehet bevinni a stadionba. Hozzátette: fontos, hogy mindenki oda üljön, ahova a jegye szól, és a nézők ne foglalják el a lépcsőket.
„Arra kérjük a szurkolókat, hogy buzdítsák lelkesen, hangosan a magyar csapatot, de a sportszerűség keretein belül” – mondta, jelezve, hogy a vendég svájciakat mintegy ezer drukker kíséri el.
A 81-szeres szlovák válogatott támadó Debrecenben folytatja pályafutását.
Az Arsenalt André Silva magas kivásárlási ára sem érdekli; Mertesacker már januárban távozhat.
Juhász Roland szerint a magyar labdarúgó-válogatott számára kulcsfontosságú lesz a Svájc és Lettország elleni két világbajnoki selejtező-mérkőzés.
„A játékosok tisztában vannak a meccsek tétjével, a sikerhez azonban szükség lesz a szurkolókra is. Mindenki szeretné, hogy a nyári futballhangulat folytatódjon, ehhez azonban eredmények kellenek, Svájcot hazai pályán le kell győzni” – mondta a székesfehérváriak védője a molcsapat.hu oldalon.
Juhász Roland kiemelte, hogy az elmúlt hónapok eredményei megmutatták, egyetlen válogatott sem mehet biztosra, jól látszott ezt a feröeri mérkőzésen, amikor a magyar csapat szoros meccset játszott a hazaiakkal.
A 33 éves védő a nyári Európa-bajnokság után jelentette be visszavonulását a nemzeti együttestől. A Videoton játékosa 94 szereplésével harmadik helyen áll a válogatott örökrangsorában.
„A legutóbbi válogatott meccsen a Himnuszt hallgatva hiányzott a csapat, de a döntésem egy hosszú folyamat eredménye. Ez pályafutásom legnehezebb döntése volt, de szurkolók a korábbi csapattársaimnak” – mondta Juhász Roland.
A fehérváriak játékosa szerint a kontinensviadalon való szereplés volt a pályafutása csúcsa, és amikor bekerült az Európa-bajnoki keretbe, eldöntötte, hogy lezárja válogatott pályafutását.
A nemzeti együttesünk pénteken fogadja a svájci csapatot telt házas mérkőzésen. A rivális az Európa-bajnok portugálok 2-0-s legyőzésével rajtolt a sorozatban. A magyar együttes hétfőn Lettország vendége lesz a harmadik fordulóban.
Ismét Jótékonysági meccs lesz Rómában.
Az Argentin Labdarúgó Szövetség titkára szerint Lionel Messi túl sok felesleges veszélynek teszi ki magát. Jorge Miadosqui régóta dolgozik együtt Lionel Messivel az argentin nemzeti válogatottnál, így megvan a véleménye az ötszörös aranylabdás sztárról – írja a goal.com
A 29 éves játékos megsérült az Atletico Madrid elleni bajnoki mérkőzésen, ennek okán pedig nem léphet pályára Peru és Paraguay elleni világbajnoki-selejtező mérkőzésen sem.
– Az egyetlen, aki nem óvatos, az a játékos, aki mindig játszani akar. Nekünk mindig figyelni kell rá – mondta az ESPN Radio-nak. – Szerintem a nemzeti csapat stábja jól bánik az ott lévő játékosokkal. Elküldtük az egyik orvosunkat Augusto Fernandez műtétére és azt is megnéztük, hogy van Messi. Vissza fog térni a csapathoz egy pár héten belül, és reméljük, hogy számíthatunk rá a novemberi mérkőzéseken.
A bajnoki szünetet kihasználva az élvonalban sereghajtó Diósgyőr csapata edzőtáborba utazott hétfőn Simára. Ez egy község Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a Tokaj–Zempléni-hegyvidéken. A legutóbbi, tavalyi adatok szerint mindössze 31 fő a teljes népessége.
A program zárásaként pénteken felkészülési mérkőzést játszik a DVTK a szlovák élvonalban szereplő nagymihályi csapat ellen, Diósgyőrben – írja a klub honlapja.
Nagy Tibor hamarosan ismét futballozhat, nem vár rá hosszú kihagyás.
A Barcelona török támadó középpályása, Arda Turan elmondta, hogy hol fejezné be a labdarúgó pályafutását. A Radyospor készített interjút a futballistával, aki több dologról is említést tett.
– A szándékom mindig a török futball segítése. Megígérem, hogy mindent megteszek, ami tőlem telik e cél érdekében. Ha hívnak, akkor megyek, de ha nem, akkor nem. Nem kívánok többet erről a helyzetről nyilatkozni. Jelenleg nagyon jól élek itt, Spanyolországban és a Barcelona sikeréért dolgozom – kezdte Arda.
– Barcelona a legjobb csapat az egész világon. Úgy érzem, hogy ide tartozom. Ha egy percre kell beálljak, akkor egy percet fogok játszani. Ha az szükséges, hogy ott üljek a padon, akkor ott fogok ülni. Mindent megteszek akkor is, ha kezdőként lépek pályára. Az edzőm mindig elégedett velem. Barcelonában szeretném fejezni a pályafutásomat – szögezte le Arda Turan.
forrás: goal.com
Petry Zsolt kapusedző után Kis János is tehet a Hertha BSC sikereiért.
Portugália ellen mérhetik le a fiatalok fejlődését.
Kedden az utolsó játékosok is csatlakoztak a Svájc és Lettország ellen készülő kerethez.
Ezerszer elmondta már: ő ott játszik, ahol a menedzser akarja.
A klub női csapatával kell edzenie a Sparta Praha két labdarúgójának, mert sértő megjegyzést tettek egy női partjelzőre.
A bajorok már nem biztosak abban, hogy élnek opciós jogukkal.
Egy férőhely ára másfél millió forint az új létesítményben, ami jóval drágább, mint a Fradi és a Debrecen otthonának esetében, de még a felcsúti Pancho Arénánál is költségesebb.
Isco hozzáállásáról sok futballista példát vehetne.
Az első 15 percben két gólpasszt is kiosztott a magyar a felkészülési találkozón, majd maga is betalált.
A Lengyelországból hazatérő támadó középpályás már győztes gólt, és három gólpasszt jegyez az éllovas Kisvárda csapatában.
Zárt kapuk mögött játssza egyik világbajnoki selejtezőjét a chilei labdarúgó-válogatott a nemzetközi szövetség (FIFA) keddi szankciójának értelmében.
A Copa América-címvédő együttest szurkolóinak többszöri sportszerűtlen, diszkriminatív magatartása miatt büntették meg. A FIFA fegyelmi bizottságának ítélete kimondja, hogy március 28-án, a Venezuela elleni mérkőzést zárt kapuk mögött kell megrendezni. A chilei szövetségnek emellett 65 ezer svájci frankos büntetést is fizetnie kell.
Nem ez az első eset, hogy a szurkolók miatt kerülnek kellemetlen helyzetbe Vidalék, szeptember elején a Chile-Bolívia találkozót is nézők nélkül kellett lejátszani.