Nemzetközi foci

Ez igen! Önmagát hibáztatja a Real-sztár a padozásért

Isco hozzáállásáról sok futballista példát vehetne.

Isco 2013 nyarán csatlakozott a Real Madridhoz, és bár igazán sohasem tudta megvetni a lábát a “királyiak” kezdőjében, az elmúlt szezonban még jobban kiszorult a rotációból: Rafa Benítez, majd Zinedine Zidane sokszor csereként sem küldte be a pályára, ezért a nyáron erősen pletykáltak a távozásáról – az idei szezonban eddig összesen öt tétmeccsen szerepet kapó középpályás végül maradt a klubban, és legfrissebb interjújában elárulta: csak önmagát hibáztathatja a kevés játéklehetőségért.

– Rengeteg meccset játszottam a Realban, nagyjából 150 körül (154 – a szerk.), de stabil kezdő csak korábban, a Malagában voltam. Ancelotti alatt ennek ellenére szinte mindig játszottam, ha nem kezdőként, hát első csereként, ezért is volt nehéz a váltás, hogy Benítez nem számított rám igazán. De ilyen a futball, egyszer lent, egyszer fent, egy biztos, én a végsőkig küzdeni fogok – az a dolgom, hogy minden pillanatban készen álljak a bevetésre. Ezt sokszor könnyebb mondani mint megtenni, hiszen az ember keményen edz, és mégsem kapja meg a lehetőséget, de ez alighanem az én hibám – ha három edző, Ancelotti, Benítez és Zidane sem látja bennem a kezdőjátékost, bolond lennék máshol keresni azt. Más csapatban valószínűleg többet játszhatnék, de elfogadtam a kihívást – hosszabbításról egyelőre nem esett szó, meglátjuk, mit hoz a jövő. Egy biztos: maximálisan a Realra koncentrálok, és bármilyen kevés lehetőséget is kapok, biztosan nem távozom a télen – beszélt érzéseiről és terveiről Isco a Marcának.

Olvasói sztorik