A Szparitól távozó szakember érzett magában annyi erőt, hogy betartsa ígéretét és feljuttassa a csapatot az élvonalba. Exkluzív interjú.
Mint ismert, a Vasas FC október 29-én szombaton 18 órától utoljára lép pályára az Illovszky-stadionban. Az ellenfél a Videoton lesz az OTP Bank Liga 14. fordulójában.
A mérkőzésre a jegyek ezúttal ingyenesek, névre és helyre szólóak, de fontos, hogy regisztrációhoz kötöttek, ezért arra kérik a szurkolókat, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel elővételben gondoskodjanak a belépőkről, amelyek megváltására a szokásos opciók állnak rendelkezésre – írja a Vasas hivatalos honlapja.
A stadionbúcsúztatón folyamatos programokkal várják a szurkolókat már 14 órától, többek között múltidézés Vasas-legendákkal, sörsátor, ugrálóvár, a meccs szünetében pedig szurkolói tizenegyesrúgó-versenyt rendeznek, amelynek győztese kapcsolja le a stadion fényeit.
A megye kettes Pátroha trénerétől származik a múlt hét legjobb dumája.
Hivatalosan telt ház van az Emirates Stadionban, mégis több ezer hely üresen marad.
Az AS értesülései szerint a Real Madrid 100 millió eurós ajánlatot készül tenni Paulo Dybaláért 2018-ban. A királyi gárda a következő két átigazolási időszakból ki vann tiltva, így bőven lesz idejük félretenni az argentin megvásárlásához szükséges összeget – adta hírül a goal.com
Az argentin csatár Florentino Perez személyes kedvence, és Real Madrid elnöke hajlandó lenne bankot robbantani a 22 éves játékosért. Ugyanakkor a Juventusnak esze ágában sincs elengedni Dybalát, sőt, szerződést hosszabbítanának vele, amelynek értelmében a jelenlegi bérének duplája ütné a markát.
Éles bírálatot fogalmazott meg a klub két korábbi meghatározó labdarúgója.
A portugálok Európa-bajnoka megelőzte Marcus Rashfordot és Kingsley Comant is.
Marcel Reif riporterlegenda nagyon megdicsérte a Hertha BSC magyar edzőjét.
Olasz lapszemle: minden sajtóorgánum egyöntetűen értékelte Nagy teljesítményét a Sassuolo ellen.
A portugál klasszis egyre frusztráltabb, és emiatt csapattársa góljára is furcsán reagált.
Kleinheisler László emlékezetes bombagólt szerzett a Darmstadt–Wolfsburg (3-1) meccsen a német élvonal nyolcadik fordulójának szombati játéknapján. A 22 éves középpályás előzőleg 345 nappal korábban volt eredményes tétmérkőzésen, amikor – 2015. november 12-én – győztes gólt szerzett a Norvégia elleni Európa-bajnoki pótselejtezőn.
Kleinheisler legközelebb szerdán lehet eredményes, akkor az Astoria Walldorf lesz az ellenfelük a Német Kupában, majd szombaton az újonc RB Leipzig együttesét fogadják, amelynek kapuját Gulácsi Péter védi.
A portugál klasszis kihagyott egy nagy ziccert és negatív rekordot döntött.
Az IFK Mariehamn mindenkit meglepett fennállása első bajnoki címével.
Ahogyan arról a szombati légióskörképünkben beszámoltunk, a Modena magyar játékosa, Bajner Bálint megszerezte első gólját új csapatában az olasz harmadosztály 10. fordulójában. Honfitársunk nagyszerűen vette át a labdát, amit fejjel szépen maga elé tett, majd pedig kilőtte a kapu jobb alsó sarkát. A Modena végül nem tudta megtartani az előnyét a Venezia ellen, és 2-1-es vereséget szenvedett.
A Barcelona a 94. percben, Messi büntetőjével tudott nyerni a Valencia otthonában szombaton délután. A vendéglátók hősiesen küzdöttek, és sokáig úgy tűnt, hogy döntetlen is marad az állás, Messi győztes gólja után azonban elszabadultak az indulatok az Mestalla Stadionban.
A hazaiak ultrái nem tudták elviselni a vereséget az utolsó utáni percekben, ezért műanyag flakonokkal dobálták meg a katalánokat. Az egyik üveg eltalálta Messit, aki dühében kimutatott a drukkereknek, és azt üvöltötte, hogy „K*rva anyátok!”
Ronaldo, Benzema és Bale kezdett a Bilbao ellen, de Morata is kellett a győzelemhez.
A magyar középpályás ismét kezdett az olasz élvonalban, hetven percet kapott a Sassuolo ellen.
A Manchester City edzője szeretné megoldani csapata problémáit.
Vida Kristopher sem tudott segíteni a DAC-on.
Vasárnap este is vele rohamoz a csapat.
Győzelmével továbbra is második a Bundesliga újonca – a magyar hálóőrrel a kapuban verte a Brémát.
Mourinhót már harminc másodperc után elszomorította korábbi csapata.
Pep Guardiola együttese óriási védelmi hiba után kapott gólt.
Győzelemmel folytatta bajnoki szereplését a portugál Benfica U17-csapata. A legutóbbi játéknapon debütált az együttesben a nyáron igazolt magyar támadó, Csoboth Kevin is, aki rögtön egy büntetőből szerzett góllal nyitott az Oeiras ellen 2-0-ra megnyert találkozón.