Nem ez lett az egyetlen 13 gólos meccs.
Hétfői légióskörkép.
A Nyíregyháza támadója szerint még jelenleg is a csapatépítés fázisában járnak.
Az új szakvezető a szerdai MK-mérkőzésre már a csapattal tart, csütörtökön ír alá.
Közzétette a jelöltek sorát a France Football.
A Marca exkluzív beszámolója szerint a Real Madrid újabb ex-játékost csábított vissza a klubhoz, mint nagykövet. Az angol játékos 2003 és 2007 között erősítette a madridiakat.
Beckham volt Florentino Perez egyik legfontosabb galaktikus-igazolása, ezért is ragaszkodott ahhoz, hogy Luis Figo, Ronaldo, Roberto Carlos, és a szakvezető Zinedine Zidane után az angol közönségkedvencet is újra Madridba csábítsa.
A magyar középpályás a Kicker elismerését is kivívta.
Guardiola és spanyol honfitársa újra együtt dolgozhat.
Szurkolóik előtt tisztelgett a kispesti klubtulajdonos.
A klasszis beszéde is kellett a sikerhez.
A lengyel szurkolók dicsérik a magyar bekket.
Vitalijs Jagodinskis is ott lehet Portugáliában a lettekkel.
Korábban beszámoltunk arról, hogy az RB Leipzig vasárnap Gulácsi Péterrel a fedélzeten aratott 2-1-es győzelmet a Werder Bremen ellen. A klub másik magyarja, Kalmár Zsolt nem volt keretben, ezúttal az U23-as csapatban kapott lehetőséget, a „tarcsi” 3-0-s vereséget szenvedett az ZFC Meuselwitztől.
A magyar középpályásról kiemelték, hogy Terrence Boyddal ketten karöltve azért játszottak vissza a nagycsapatból, hogy meccsrutint szerezzenek. A lipcsei oldal tudósítása szerint egygólos hátrányban Kalmár remek passzal szolgálta ki Boydot, ám társa hibázott. Honfitársunk nyolcvanhat percet töltött a pályán.
Németh Márió térdsérülést szenvedett Mezőkövesden. Király, Polgár és Williams viszont edzésbe állt.
Guzmics Richárd csapata, a Wisla Kraków október 21-én játszotta le soron következő bajnokiját a 13. fordulóból, a hazaiak kétgólos győzelmet arattak a Termalica B-B. játékosai felett. Két nappal később, az 1956-os forradalom hatvanadik évfordulóján bajnokit ugyan nem rendeztek a Krakkói Arénában, de így is a magyar hősökre emlékezve piros-fehér-zöld színben pompázott a stadion.
Krakkói Arena 23.-án . #krakow #HUN #1956 Guzmics Richard (@guzmics.richard) által közzétett fénykép, 2016. Okt 24., 00:28 PDT
Lassított felvételek bizonyítják, hogy nem mindenkit talált el a palack.
Volt klubja komolyan gondolja, hogy már januárban lecsap a válogatott védőre.
Steve Herczegnek rossz csövet kötöttek be.
Rendkívül súlyos, 4-0-s vereséget szenvedett el José Mourinho és a Manchester United az egyik legnagyobb riválisától a hétvégi angol bajnoki fordulóban. A portugál szakember nehezen is viselte korábbi klubja, a Chelsea elleni kudarcot.
A mérkőzés lefújása után a kamerák azonnal az egymással kezet fogó edzőkre fókuszáltak, ám a felvételeken jól látható volt, hogy José Mourinho egy hosszabb monológot engedett meg az ellenfél edzőjéhez, Antonio Contéhoz. Nem csoda, hogy szinte azonnal megindultak a találgatások, hogy vajon mit súgott Conte fülébe a Manchester United mestere, ás nem sokkal később a válasz is megérkezett. Kiderült, a portugál tréner az háborította fel, hogy Conte 4-0-ás állásnál, Kanté gólját követően hangosabb tapsra biztatta a közönséget.
– Ilyet nem csinálhatsz négy-nullnál. Egy-nullnál ez még rendben, de négynél már megalázó – mondta a The Sun szerint az olasz mesternek Mourinho, mielőtt idegesen beviharzott volna a játékoskijáróba
A nemzeti csapatból visszavonuló hátvéd azt is elárulta, melyik góljára emlékszik vissza a legszívesebben.
Egy sima, egy fordított – a rettenetes 12. kör után ezúttal a szezon második legmagasabb számait hozta a 12 csapat.
Mátyus János távozása után több tréner is képbe került a Spartacusnál.
Josep Guardiola, a Manchester City menedzsere nem aggódik együttese rossz sorozata miatt. Csapata vasárnap a Premier League-ben 1-1-et játszott a Southamptonnal, ezzel már öt tétmérkőzés óta nyeretlen, mégis listavezető.
A katalán mester azonban nem esik pánikba, és kijelentette: azon dolgozik, hogy megtalálja a gyengébb teljesítmény okait.
„Magam is futballoztam, úgyhogy tudom, hogyan mennek a dolgok. Előfordul, hogy tíz mérkőzést nyersz egymás után, majd ötször nem sikerül. Ez a futball része” – mondta Guardiola, akinek a csapata szerdán a Manchester United ellen lép pályára a Ligakupában.
A Manchester City a rossz sorozata ellenére vezeti az angol bajnokságot, de csak jobb gólkülönbségének köszönheti első helyét, ugyanis az Arsenal és a Liverpool is 20-20 pontot gyűjtött.

