Válogatott

Juhász: az Izland elleni Eb-meccs a legemlékezetesebb a válogatottban

A nemzeti csapatból visszavonuló hátvéd azt is elárulta, melyik góljára emlékszik vissza a legszívesebben.

November 15-én a Svédország elleni felkészülési mérkőzésen búcsúzik Juhász Roland, a Videoton futballistája a válogatottól. A hátvéddel a vidi.hu készített videóinterjút, melyben a játékos beszél többek között a legemlékezetesebb meccséről és góljáról a nemzeti csapatban.

– Amikor a kapitánnyal legelőször arról beszéltem, hogy visszavonulok a nemzeti csapattól, akkor már jelezte, hogy szeretnének elbúcsúztatni. Azt nem tudtam, hogy mindezt olyan formában, hogy pályára is léphetek. Óriási megtiszteltetés számomra, hogy ilyen körülmények között búcsúzhatok el a válogatottól és a szurkolóktól, külön köszönet ezért a szövetségi kapitánynak és a szövetségnek – kezdte Juhász Roland.

– A válogatott minden sportolónál a szakma csúcsát jelenti. Aki ismer engem, az tudja, hogy az Anderlechtnél is akkor vált nehezebbé a helyzetem, amikor az egyik sérülésem után a válogatottat választottam a klubfutball helyett, de ezt soha nem bántam meg. Minden meccsemre szívesen emlékszem vissza, de a legemlékezetesebb az Eb-hez köthető, az Izland elleni meccshez foghatót még soha nem éltem át focistaként. Nem sikerült nyerni, de a meccs előtti, közbeni és végi hangulatért megérte csinálni ezt az egészet. Olyan élménnyel gazdagodtam, amit nem gondoltam volna, hogy a futball és a sport képes adni. A legemlékezetesebb gólom az olaszok elleni volt, hiszen mégis csak az aktuális világbajnok ellen találtam be, és talán karrierem eddigi legszebb gólját lőttem – nyilatkozta a vidi.hu-nak a 94-szeres válogatott Juhász Roland.

Olvasói sztorik