Légiósok

Megállíthatatlan a Gulácsival remekelő Leipzig

Rangadó
Rangadó

2016. 10. 23. 17:23

Győzelmével továbbra is második a Bundesliga újonca – a magyar hálóőrrel a kapuban verte a Brémát.

Vasárnap délután a német Bundesliga újonca, a Gulácsi Pétert és Kalmár Zsoltot is foglalkoztató RB Leipzig a Werder Brement fogadta a bajnokság nyolcadik fordulójában, azzal a céllal, hogy újabb győzelmet elkönyvelve visszavegye második helyét a Dárdai Pál vezette Hertha BSC-től. Gulácsi kezdett, Kalmár nem volt keretben.

Jobban indított a hazai pályán játszó lipcsei együttes, és az első félidő hajrájában Naby Keita révén a vezetést is megszerezte. A szünet után ugyan próbálkozott a Werder, de a magyar kapusával felálló Leipzig-védelmen nem tudott átjutni. Nem úgy Keita a másik oldalon: a 74. percben duplázott a támadó, csapata pedig már 2-0-ra vezetett. A gólt sokáig ünnepelte a vendéglátó, két percre rá már Gulácsinak kellett kiszednie a labdát a hálóból (2-1), de csapata végül begyötört még egy gólt közvetlenül a lefújás előtt, és 3-1-es sikerével megszerezte 18. pontját a bajnokságban.

A lipcsei csapat továbbra is veretlen, öt győzelemmel és három döntetlennel üldözi a két ponttal többet gyűjtő, éllovas Bayern Münchent.

Bundesliga, 8. forduló

RB Leipzig – Werder Bremen 2-1 (1-0)

Schalke 04 – FSV Mainz 05 3-0 (1-0)

szombaton játszották:

Bayern München – Borussia Mönchengladbach 2-0 (2-0)

SV Darmstadt – VfL Wolfsburg 3-1 (1-0)

SC Freiburg – Augsburg 2-1 (0-0)

Hertha BSC – 1. FC Köln 2-1 (1-0)

Ingolstadt – Borussia Dortmund 3-3 (2-0)

Bayer Leverkusen – 1899 Hoffenheim 0-3 (0-1)

pénteken játszották:

Hamburger SV – Eintracht Frankfurt 0-3 (0-1)

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Felcsút, 2018. augusztus 14.
A fehérvári Juhász Roland, Anel Hadzic és Pátkai Máté (b-j) a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezõjének 3. fordulójában játszott Vidi FC - Malmö visszavágó mérkõzés végén a felcsúti Pancho Arénában 2018. augusztus 14-én. A Vidi FC gól nélküli döntetlennel õrizte meg az elsõ mérkõzésen elért 1-1-es eredményt, így bejutott a selejtezõ negyedik, utolsó fordulójába.
MTI Fotó: Illyés Tibor
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.