Rangadó

Rangadó

A Manchester United menedzsere az ötcsillagos Lowry Hotelben éli mindennapjait, amióta átvette a vörös-ördögök irányítását. A Barcelona kedden a városi rivális Cityvel méri össze erejét a Bajnokok Ligájában, s a katalán csapat tagjai is ugyanebben a szállodában pihenhetnek.

A Barcelona igencsak megfogyatkozott erre az összecsapásra, többek közt Jordi Alba, Jeremy Mathieu, Gerard Piqué, Rafinha, Andrés Iniesta és Arda Turan sem áll Luis Enrique rendelkezésére.

2016. 10. 31. 14:44

Bastian Schweinsteiger még egyetlen percet sem játszott idén a Manchester Unitedben, s Jose Mourinho a tartalékok közé száműzte a német válogatott középpályást. Hétfőn reggel viszont változás állt be az ügyben, a klub által közölt fotókon jól látszik, hogy Schweinsteiger a felnőtt csapat tagjaival készül.

Csütörtökön a Fenerbahce ellen biztosan nem lép pályára, hiszen a portugál mester nem nevezte be az Európa-ligába, viszont vasárnap a Swansea ellen akár szerephez juthatna, hiszen Ander Herrera kiállítása miatt eltiltását tölti.

2016. 10. 31. 13:46

Jose Mourinho, a Manchester United menedzsere négy meccses eltiltásra számíthat. A portugál mester a Liverpool elleni derbi után kritizálta Anthony Taylor játékvezető tevékenységét, szombaton pedig Mark Clattenburg küldte fel a lelátóra a Burnleyvel játszott bajnoki félidejében.

Az angol szövetség illetékes döntéshozói torkig vannak már Mourinho viselkedésével, így súlyos büntetést szabnának ki rá. Az is elképzelhető, hogy nem csak a kispadra nem ülhet majd le, a stadionba se teheti be a lábát.
A The Sun információja szerint Mourinho automatikusan egymeccses eltiltást kap, ám ez esetben felülhet a lelátóra, s emellett 8 ezer fontot kell fizetnie tettéért. A büntetés mértéke végül attól függhet, hogy Clattenburg mit írt le a jelentésében.
Mourinho nem először került ilyen helyzetbe, a Chelsea menedzsereként sportszerűtlen reklamálásért kapott már hasonló büntetést.

2016. 10. 31. 12:20

Cagliari-Palermo 1-es +2,5
Pocsék passzban lévő alakulatok találkoznak ma Szardínián. A formánál talán a védelmek rosszabbak – ebből góleső lesz…
A szárdok 13 egységgel a tabella hátsó felében tanyáznak. A Sant’Eliában 3-1-1-es mutatója nem nevezhető gyengének, 12-9-es hazai gólkülönbsége pedig önmagáért beszél: bátor, bevállalós futballt játszanak a szárdok. Massimo Rastelli vezetőedző alakulata viszont kisebb hullámvölgybe került, előbb a Fiorentina fosztotta meg Isláékat a hazai veretlenségüktől, majd a Lazio elleni idegenbeli fellépés is kudarcba fulladt (4-1). A védelem felettébb sebezhető, elől Boriellóék szépen termelik a gólokat, ám ez olykor nem elegendő… A szigetlakók eddig mindössze a Juvénak nem találtak be, a többi fellépésükön eredményesek voltak. A keret nem lesz ezúttal teljes, Murru, Ionita, Joao Pedro és Farias sérült, tehát minden csapatrészben lesz hiányzó.
Palermóban áll a bál, de ez már megszokott a szigeten. De Zerbi napjai meg vannak számlálva, lapértesülések szerint Edy Reja érkezik a helyére, és rutinos tréner már állítólag ott is lesz ma Cagliariban… Ilyen hangulatban nem lehet egyszerű felkészíteni az egyébként is rossz passzban lévő alakulatot. A rózsaszínek 1-3-6-os mérleggel kieső helyen várták a játéknapot, 7 rúgott góljukra 19-et kaptak… Idegenben jobban megy Diamantiéknak, 1-3-1 a mérlegük, viszont borzalmas formát mutatnak: utolsó három fellépésüket úgy bukták el, hogy kaptak 11 gólt… Elől azért rendre betalálnak Nestorovskiék, eddig minden túrájukon rúgtak gólt. Az egyébként is gyenge keretben lesznek bőséggel hiányzók, Gonzalez, Rajkovic, Giuliano, Bentivegna, Trajkovski és Balogh sérült, Sallai pedig eltiltását tölti.
A két rossz passzban lévő együttes találkozójától hazai sikert várunk, no és gólokat… Tippünk ennek megfelelően: 1-es és +2.5!

2016. 10. 30. 21:58

Nehéz meccsen és napon volt túl szombaton José Mourinho. A Manchester United menedzserét a Burnley elleni bajnokin a játékvezető a lelátóra küldte, a vörös ördögök pedig a sok kidolgozott helyzet és kapura lövés ellenére csak 0-0-s döntetlen értek el a kiscsapat ellen az Old Trafford közönsége előtt.

A kudarc ellenére Mourinho nem volt rest sportszerű és méltóságteljes magatartást gyakorolni. A portugál szakember ugyanis a lefújás után bement a Burnley öltözőjébe, és gratulált a csapatnak, illetve minden vendégjátékossal kezet rázott. Ez mindenképp egy lenyűgöző gesztus volt a csalódott menedzsertől, akinek a csapata, a Manchester United csak a nyolcadik a Premier League tabelláján.

2016. 10. 30. 21:50
Olvasói sztorik