Légiósok

Argentin csapattársa szerint Dzsudzsák jó úton halad

Tagliabue úgy véli, nemsokára százszázalékos állapotban lesz a magyar játékos.

Nem úgy sikerült Dzsudzsák Balázs szezonkezdete új csapatánál, az al-Vahdánál, ahogy eltervezte, hiszen az első két fordulóban idő előtt lecserélte őt vezetőedzője, majd az azt követő két mérkőzésen csak a kispadon kezdett. A magyar szélső azonban most egyre inkább kezd jó formába lendülni, utolsó két fellépésén ugyanis két gólt lőtt és egy gólpasszt adott, argentin csapattársa, Sebastián Tagliabue szerint pedig érthető, hogy még nem százszázalékos, hiszen hozzá kell szoknia a környezetváltáshoz.

– Szerintem nagyjából nyolcvanöt-kilencven százalékos állapotban van jelenleg a legjobb formájához viszonyítva – idézi az argentin csatárt a sport360.com – Hozzá kell még szoknia az új csapatához, az edzőhöz, az itteni éghajlathoz, de szerintem már látszik, hogy jó úton halad. Biztos jót tesz neki, hogy az al-Vaszl és az al-Naszr ellen is gólt lőtt. Az pedig, ahogy az utóbbi meccsen a gólját ünnepelte az egész csapattal, beleértve a kispadon ülőket is, azt mutatja, hogy sikerült beilleszkednie – tette hozzá Tagliabué.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik